Putyin uralja az orosz választási kampányt

Vágólapra másolva!
December 7-én megválasztják az orosz parlament alsóházának, az Állami Dumának a tagjait. A mandátumokért hat nagy és számos kisebb párt küzd meg egymással. A Dumába bejutásra leginkább az Egységes Oroszországnak, az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának és a Liberális Demokrata Pártnak van esélye. A közvélemény-kutatások az Egységes Oroszország győzelmét jósolják.
Vágólapra másolva!

Egységes Oroszország

2002 februárjában alakult a Kreml-barát Egység és a Jurij Luzskov moszkvai polgármester vezette Haza - Egész Oroszország egyesülésével, amelyek az 1999-es választáson rivalizáltak (az előbbi a voksok 23, az utóbbi 13 százalékát szerezte meg). A pártvezető Borisz Grizlov belügyminiszter. A pártlistát Grizlov, Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere és Luzskov vezeti. Jelenleg 142 mandátuma van a Dumában. A múlt hónapban kiadott közvélemény-kutatási eredmények szerint a lakosság 29 százaléka támogatja a pártot, de azóta is javuló tendenciát mutat.

Az Egységes Oroszország Vlagyimir Putyin elnök politikájának támogatója. Centristának vallja magát, rendet, igazságosságot, a gazdasági teljesítmény és vele az életszínvonal fokozatos javítását ígéri. Kampányjelszavai: Együtt az elnökkel; Erős Oroszország - Egységes Oroszország. Pénzügyi támogatói között tudhatja a Kremlt, valamint több nagyvállalatot (LUKoil, Sibneft, TNK). A szavazótáborban különféle társadalmi csoportok tagjai is megtalálhatók, valamint a kormányszervek és állami ellenőrzés alatti vállalatok sok alkalmazottja is.

Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja (KPRF)

1993-ban jegyezték be, a Szovjetunió Kommunista Pártja utódának tartja magát. A párt vezetője Gennagyij Zjuganov. Jelenleg 110 mandátummal rendelkeznek. A voksok aránya 1999-ben volt a legmagasabb, 24 százalék. A múlt hónapban nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredmények szerint jelenleg 23 százalékon áll a párt, de a finisben hanyatló tendenciát mutatott. A párt programjában demokratikus és szovjet eszmék egyszerre megjelennek, fokozatos átmenetet akar a szociális piacgazdaság felé, valamint jelentős állami szerepvállalást hirdetett meg. Kampányjelszó: A jelenlegi népellenes rendszer ellen. Pénzügyi támogatói között tudhatja a párt Viktor Vidmanovot, a Roszagropromsztroj mezőgazdasági vállalat fejét, Igor Igosint, a Real-Agro agráripari csoport vezetőjét, a Jukosz olajcéget. Szavazótáborát elsősorban a nyugdíjasok és a fennálló rendszerrel elégedetlenek adják.

Liberális Demokrata Párt (LDPR)

1992-ben jegyezték be. Vezetője Vlagyimir Zsirinovszkij alsóházi alelnök. Jelenleg 14 mandátummal rendelkezik a párt. A voksok aránya 1999-ben, az előző választások idején 6 százalék volt. Jelenlegi támogatottsága a felmérések szerint 8 százalék. Erős Oroszországért síkraszálló, demokratikus centrumpártnak vallja magát, de ultranacionalista pártnak tartják, idegengyűlölettel és zsidóellenességgel vádolják. Kampányszlogen: Oroszországért, a szegényekért. Pénzügyi támogatói között van Mihail Gucerijev, a BIN-Bank társtulajdonosa, és az elnöki adminisztráció (törvények megszavazása fejében). A párt szavazótáborát a tiltakozók és a nyugdíjasok adják.

Haza tömb

Szeptemberben jegyezték be pártként, 29 baloldali-hazafias csoportból áll. Vezetői Szergej Glazev, a duma külügyi bizottságának (eredetileg kommunista) elnöke, valamint Dmitrij Rogozin (Kalinyingrád ügyében illetékes) elnöki megbízott. Őket követi a pártlistán Valentyin Varennyikov nyugalmazott tábornok. Jelenleg 2 mandátumuk van. Támogatottságuk novemberben 3 százalékos volt, de a friss prognózisok szerint átlépi az ötszázalékos, dumába jutási küszöböt. A Kreml által a kommunista voksok egy részének elszippantására létrehozott sémának tartják. Az oligarchák (nagyvállalkozók) ellenfelének vallja magát. Kampányjelszó: Hazánk természeti kincseinek kiszipolyozása ellen. Szavazótábora tiltakozókból és nacionalista érzelműekből áll.

Jobboldali Erők Szövetsége (SZPSZ)

Története 1993-ra nyúlik vissza, amikor Jegor Gajdar miniszterelnök-helyettes létrehozta a reformer Borisz Jelcin elnököt támogató Oroszország Választása nevű tömböt. Politikai pártként 2002-ben jegyezték be. A párt vezetői Borisz Nyemcov és Irina Hakamada alsóházi alelnöknő. Őket követi a pártlistán Anatolij Csubajsz, az állami villamosenergia-monopólium elnöke, aki a Jelcin alatti vadprivatizációkat vezényelte. Jelenleg 31 mandátummal rendelkeznek. A voksarány 1999-ben 8,5 százalék volt. Támogatottságuk a múlt hónapban hat százalék volt, de az elemzők kétségeiket hangoztatták az ötszázalékos küszöb elérésével kapcsolatban. Jobboldali pártként határozza meg magát, szabadpiaci elveket hirdet. A kampányban a szegénység reformok útján való felszámolását ígérte. Pénzügyi támogatói között van a Jukosz és az egyesült energiarendszer. Szavazótáborát az 1990-évek elejének reformjaival és a jelenlegi állapotokkal elégedett gazdagok és középrétegek adják.

Jabloko

A Grigorij Javlinszkij, Jurij Boldirev és Vlagyimir Lukin által 1993-ban létrehozott mozgalomból nőtt ki (az alapítók nevéből alkotott mozaikszó). Pártvezetője Javlinszkij, utána a pártlistán Vlagyimir Lukin alsóházi alelnök következik. Jelenleg 17 mandátuma van. A voksarány 1999-ben 5,9 százalék volt. Támogatottsága a múlt hónapban 6 százalék volt, úgyhogy ennek a pártnak az esetében is még kétséges az öt százalék elérése. Szociálliberális pártként definiálja magát. Kampányjelszava: a bűnöző-oligarchikus rendszer ellen. Pénzügyi támogatója a Jukosz. Szavazótáborát művelt emberek adják, akik hisznek a demokráciában és a piacgazdaságban, de az elmúlt évtized változásai nem kedveztek nekik.

Fontos még a Néppárt, amely egyéni választókörzetekben győztes dumaképviselők koalíciójából jött létre. Támogatója a Kreml, bár hozzá nem kötődő, baloldali, oligarchiaellenes pártként állítja be magát, a tiltakozók szavazataira számítva. Szeptemberben jött létre az Oroszország Újjászületése - Élet Pártja centrista, Kreml-barát tömb, amelyet a kommunista pártból kirekesztett Gennagyij Szeleznyov alsóházi elnök és Szergej Mironov felsőházi elnök neve fémjelez. Említést érdemel Oroszország Agrárpártja (APR) is, amelynek jelöltjei a kommunisták támogatásával jutottak a dumába. A vidékiek szavazataira épít.