EU-csúcs és tüntetések Rómában

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió jelenlegi és jövőbeli államainak vezetői - köztük Medgyessy Péter kormányfő - az Unió új alkotmányos szerződéséről tanácskoznak szombaton Rómában. Több ezer rendőr, katona felügyel a rendre, s a légierő is fokozott készültségben van. A globalizáció-ellenes csoportok százezres felvonulást szerveznek, délelőtt WC-papírral dobálták az olasz kormányfő hivatalát és a rendőröket.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
MTI

Rómában rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg az értekezletet, amelynek a főváros modern negyedében, az EUR-ban lévő kongresszusi palota ad otthon. A környéket gyakorlatilag teljesen lezárták, s szombaton három metróállomást sem használhatnak a rómaiak. A városba érkező állam- és kormányfői delegációk összlétszáma csaknem félezer - 37 különgépen, így a fiumicinói repülőtér forgalmában fennakadások várhatók a menetrendszerinti járatok közlekedésében. Több ezer rendőr, katona felügyel a rendre, s a légierő is fokozott készültségben van.

Az olasz fővárosban szombaton százezres felvonulást szerveznek az európai szakszervezetek és a globalizáció-ellenes csoportok is megmozdulásokra készülnek.

Délelőtt bombariadó volt a San Giovanni metróállomáson, de néhány óra múlva a szerelvények újraindulhattak. A délelőtti órákban a globalizáció ellen tüntetők a miniszterelnöki palota előtt gyülekeztek, kormány- és Berlusconi-ellenes szlogeneket kiáltoztak, WC-papír tekercsekkel dobálták az épületet és a rendőröket. Több belvárosi utcán leállt a forgalom, a RAI televízió tudósítása szerint azonban komolyabb incidens nem történt. Az "engedetlenek" péntek este már tartottak gyűléseket, egyebek között Silvio Berlusconi rezidenciája előtt tüntettek.