Egy színes tévéért vettek meg egy gyereket

Vágólapra másolva!
Jelentős emberkereskedő-hálózatot göngyölített fel az olasz rendőrség. A banda az adatok szerint 67 albán kiskorút adott el Olaszországban, köztük azt a kisfiút is, akinek olaszországi nevelőit szombaton vettek őrizetbe, és akiért egy színes tévét kapott vér szerinti apja. Egy civil szervezet adatai szerint évente 6000 gyermeket csempésznek Európába, akiknek több mint tíz százalékát prostitúcióra kényszerítik Itáliában. A hatóságok attól tartanak, sok gyermeket csak egészséges szerveik miatt vesznek meg gazdag, de beteg gyermeket nevelő családok.
Vágólapra másolva!

A nyomozók szerint a gyermekek közül 10-en olasz koldusmaffiákhoz kerültek, vagy prostitúcióra kényszerítették őket. A nyomozást vezető bíró országos vizsgálatot indított, mivel szerinte a letartóztatások csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Az olasz hatóságok és emberi jogi szervezetek szerint is erre specializálódott bandák százával csempésznek gyermekeket - köztük sok csecsemőt - Olaszországba, főleg a balkáni országokból és a volt szovjet tagállamokból.

Olaszországban eközben szigorítani kívánják az erre vonatkozó törvényeket, melyek alapján akár 30 év börtönnel is sújtanák az illegális szerv- és emberkereskedelemmel foglalkozókat, illetve a nőket erőszakkal prostitúcióra kényszerítőket.

Évente 6000 csempészett gyermek

A Terre des Hommes franciaországi központú gyermekjogi szervezet adatai szerint évente 6000 12-16 éves gyermeket csempésznek be Európába. Közülük legalább 650-et prostitúcióra kényszerítenek Olaszországban.

A hatóságok és a civil szervezetek is attól tartanak, hogy sok egészséges gyermeket gazdag, de beteg gyermeket nevelő családok vesznek meg - szerveikért. A Terre des Hommes olaszországi részlegének vezetője, Marina Rini szerint a keleten eltűnt gyermekek száma magasabb, mint az Európában fellelteké.

A Terre des Hommes honlapjahttp://www.terredeshommes.org/en/Welcome/default.asp

"Ebből arra következtetünk, hogy az eltűnt gyermekek egy része vagy meghal, vagy megölik őket szerveikért" - idézte a jogvédőt a Guardian.