Kína: csapatösszevonás az észak-koreai határon

Vágólapra másolva!
A hongkongi Sunday Morning Post információi szerint Kína százötvenezer katonával erősítette meg észak-koreai határvidékét.
Vágólapra másolva!

A Kínai Népköztársaság a lap szerint a százötvenezer katona határon való felsorakoztatásával szeretné jobb belátásra bírni Észak-Koreát, hogy véglegesen állítsa le katonai célú atomprogramját és adjon szabad utat a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreinek.

Észak-Korea 1993-ban felmondta az Atomsorompó Egyezményt, és újraindította atomprogramját. Az Egyesülét Államok válaszul gazdasági szankciókazt vezetett be, hogy kikényszerítse az atomprogram befagyasztását. Egy évvel később az USA és Észak-Korea egyezményt írt alá arról, hogy két amerikai atomerőművet telepítenének az országba, azonban ezek végül nem épültek meg. Észak-Korea azóta fenyegetőzik atomprogramja újraindításával. Noha Kim Dzsong Il kijelentette, hogy országa nem gyárt atomfegyvereket, nemzetközi szakértők szerint Észak-Korea minden bizonnyal rendelkezik legalább két nukleáris robbanófejjel.