Amerikai, japán, olasz sérültek a szaúdi merényletben

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida terrorhálózat állhat a keddre virradóra, a szaúdi fővárosban elkövetett merényletsorozat mögött - közölte az amerikai külügyminiszter, aki a tervek szerint délelőtt Rijádba érkezik. Az öngyilkos robbantásokban legkevesebb 6 ember meghalt, 50-en pedig, főként amerikaiak, japánok, olaszok, megsebesültek.
Vágólapra másolva!

1995. november 13. - A szaúdi főváros Rijád központjában öt amerikai és két indiai meghalt, továbbá hatvanan megsérültek, amikor egy autóparkolóban bomba robbant az amerikaiak által üzemeltetett katonai kiképző központ közelében.

1996. június 25. - Szaud-Arábia keleti részén lévő Dahrán melletti amerikai támaszpontnál nagy erejű robbanás történt. A merénylet következtében 19-en meghaltak, 384-en megsebesültek.

2000. november 17. - Rijádban egy brit férfi életét vesztette, felesége pedig megsérült, amikor felrobbant egy valószínűleg gépkocsiba rejtett pokolgép.

2000. november 22. - Rijádban felrobbant egy gépkocsi, s a járműben tartózkodó három brit állampolgár megsérült.

2000. december 15. - Hobár városában az autójára szerelt bombával megpróbálták felrobbantani a Coca Cola International brit képviselőjét, aki súlyosan megsebesült.

2001. március 15. - Egy brit és egy egyiptomi férfi súlyosan megsebesült, amikor Rijádban egy könyvesbolt közelében lévő szemetes tárolóban bomba robbant.

2001. május 2. - A Hobári Saad Medical Centre-ben egy levélbomba-támadástól egy amerikai orvos súlyos arcsérülést szenvedett. Az orvos egy videokazettát várt, azért bontotta ki minden elővigyázatosság nélkül a borítékot, ami azonnal robbant.

2001. október 6. - Öngyilkos merénylet történt Hobár városában. A pokolgépes robbanás következtében két ember meghalt, közülük az egyik amerikai állampolgár volt.

2002. június 20. - Rijádban gépkocsiba rejtett pokolgép robbanása következtében életét vesztette egy brit bankalkalmazott.

2002. szeptember 29. - Egy német férfi meghalt Rijádban, amikor egy bomba szétszakította az autóját.

2003. február 20. - Rijádban lelőtték a brit BAE Systems hadi- és repülőipari óriáscég 37 éves brit alkalmazottját.

2003. május 1. - Egy fegyveres támadó megsebesített egy amerikai munkást, aki egy kelet szaúdi haditengerészeti bázison dolgozott.