Medgyessy új ENSZ BT-döntést javasol

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb, második határozatot kellene elfogadni Irakról, ha bebizonyosodik, hogy a közel-keleti ország rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel. Az USA mellett kiálló nyílt levél aláírásakor azt tartotta fontosnak, hogy ne keltsenek olyan benyomást, mintha növekednének az Európai Unión belüli ellentétek. Az európai sajtó azonban elsősorban a megosztottságról cikkezett pénteken a levél kapcsán, a német és a görög lapok kemény kritikát fogalmaztak meg az aláírókkal szemben.
Vágólapra másolva!

Miközben a pénteki német lapok egyöntetűen úgy vélték, hogy az európai vezetők felhívása megosztottságot eredményez az Európának nevezett Európai Unióban, a politikusok azt mérlegelték, hogy elszigetelődik-e Németország és Franciaország. Értelmezések szerint a felhívás, amelyben transzatlanti összefogást sürgettek Irak lefegyverzése érdekében, kiállás az Egyesült Államok mellett és szembehelyezkedés a német-francia tengellyel.

"Schröder kancellár aláírását nem kérték. A nyolc aláíró szándékosan kirekesztette. Ebben a kényes helyzetben gyenge vigasz lehet számára, hogy Blair és csapata Franciaország elnökét, Jacques Chiracot is sarokba állította....A kezdeményezés szánalmas fényt vet az Európai Unió közös külpolitikájára" - írta pénteken a Handelsblatt című gazdasági-pénzügyi lap, amely Németországban egyedül közölte a felhívást.

A szociáldemokratákhoz közel álló Frankfurter Rundschau szerint a nyolcak nyilatkozata, amelyhez később csatlakozott a szlovák kormányfő is, a szakadás nyilatkozata, mert az nem 15, vagy 25 tag állásfoglalása. "Bármi is mozgatta Blair, Aznar, Berlusconi, Durao Barroso, Rasmussen, Havel, Medgyessy és Miller urakat, hogy az Európai Unió többi részét a transzatlanti megbízhatatlanság és a biztonságpolitikai határozatlanság gyanújába keverjék, egy dolgot önkéntelenül maguk nyilvánítottak ki: a közös külpolitika célja számukra semmit sem jelent" - vélekedett a frankfurti lap.

"Európa megosztottságát" és a "nyolcak bandájának árulását" emlegető szalagcímekkel reagált pénteken a görög sajtó arra, hogy több európai ország vezetői előző nap közös újságcikkben álltak ki az egységes transzatlanti fellépésért Irak lefegyverzésének ügyében. A Ta Nea című, kormánypárti napilap címoldalas írásából azt emelte ki, hogy "a Nyolcak bandája eladta Európát”. A Ta Néa szerint az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Görögország miniszterelnöke, Kosztasz Szimitisz "dühös az államcsíny miatt".