Tizenkét embert vettek őrizetbe a kenyai merénylet miatt

Vágólapra másolva!
Tizenkét embert vettek őrizetbe a kenyai hatóságok a csütörtöki kettős merénylettel kapcsolatban, hogy kihallgassák őket. A rendőrség szerint néhányan elvezethetnek az elkövetőkhöz is. Az őrizetbe vett emberekről csak annyit árultak el, hogy külföldi származású, arab állampolgárságú személyek. A nyomozást izraeli és amerikai szakemberek is segítik. A német belügyminiszter szerint biztosra vehető, hogy az al-Kaida áll a merénylet mögött.
Vágólapra másolva!

Otto Schily német belügyminiszter szerint valószínűleg az al-Kaida terrorszervezet hajtotta végre kenyai kettős merényletet, és hasonlóan vélekedik az al-Muhadzsirun nevű radikális muzulmán szervezet vezetője is.

A német belügyminiszter a ZDF televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette, "okunk van feltételezni", hogy a csütörtöki robbantást az al-Kaida hajtotta végre. Schily szerint, ha bizonyíték nincs is egyelőre, tény, hogy az al-Kaida korábban már hajtott végre merényletet a kelet-afrikai országban, és utalt arra is, hogy Kenyában rosszak a biztonsági körülmények. A repülőgép elleni támadást Schily szerint hírszerzési előkészítés előzte meg.

Omar Bakri sejk, az al-Muhadzsirun vezetője a BBC-nek nyilatkozott az ügyről. Bakri szintén emlékeztetett arra, hogy az al-Kaida Kenyában és Tanzániában már hajtott végre terrortámadásokat. Mindkét esetben az amerikai nagykövetség volt a célpont és a támadások 224 emberéletet követeltek. Omar Bakri újabb merényletek lehetőségére figyelmeztette a nyugati országokat.