A pénz miatti vitán csúszhat el a csatlakozás

Vágólapra másolva!
Csütörtökön megkezdődött Brüsszelben az EU-tagállamok vezetőinek csúcstalálkozója, ahol várhatóan döntés születik az Európai Unió bővítésének finanszírozásáról. A tagországok eddig nem tudtak megegyezni ebben a kérdésben, és a mostani csúcson is komoly viták várhatóak. Ha a találkozón nem sikerül rendezni a nézeteltéréseket, az késleltetné a jelöltek - köztük Magyarország - csatlakozását.
Vágólapra másolva!

A csütörtök este kezdődő brüsszeli EU-csúcs résztvevői már az első megbeszéléseknek keretet adó munkavacsorán a bővítés finanszírozásáról egyeztetnek - közölte az MTI. Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő kollegáinak küldött meghívó levele szerint "mindennél fontosabb, hogy Brüsszelben megállapodásra jussunk ezekről az ügyekről, és hogy a csomagból még hiányzó valamennyi kérdésről tájékoztathassuk a tagjelölt országokat".

A legutóbbi, júniusban Sevillában tartott csúcson a tizenötök arra tettek ígéretet, hogy legkésőbb november elején ismertetik a tagjelöltekkel a bővítés finanszírozásának nyitott kérdéseivel kapcsolatos közös álláspontjukat. Ehhez legalábbis az alapvető elvi jelentőségű problémákról megállapodásra kellene jutniuk Brüsszelben.

Nem kizárt ugyanakkor, hogy az ezek között is a legfontosabbként és legkényesebbként számon tartott területen - az unió közös agrárpolitikájának (CAP) a bővítéssel összefüggő finanszírozását illetően - már a csúcs hivatalos kezdete előtt lényegében eldőlnek a dolgok. Elemzők szerint ugyanis az erről folytatott vita kimenetele szempontjából döntő jelentőségű lehet, megállapodásra tud-e jutni egymással Németország és Franciaország.

Berlin az újonnan csatlakozó országoknak nyújtandó közvetlen mezőgazdasági támogatások ügyét össze akarja kapcsolni a CAP reformjával. Párizs eddig mereven elzárkózott attól, hogy ezt a kérdést ilyen formában egyáltalán napirendre tűzzék. Gerhard Schröder kancellár és Jacques Chirac államfő az utóbbi hetekben többször próbált közös nevezőre jutni, a jelek szerint mindeddig eredménytelenül. Ezért a csúcs előtt néhány órával egy brüsszeli szállodában különtalálkozót tartanak, hogy még egy utolsó kísérletet tegyenek.

Bonyolítja a dolgokat, hogy Chirac szinte az utolsó pillanatban a Nagy-Britanniának 1984 óta járó költségvetési visszatérítés kérdését is bevonta a bővítés finanszírozásáról folyó vitákba. A francia elnök - ugyancsak még a csúcs hivatalos megnyitása előtt - Tony Blair brit kormányfővel is találkozni fog. Megbeszélésük témája hivatalos tájékoztatás szerint Irak, de nehezen elképzelhető, hogy ne merülne fel a visszatérítés ügye is.

Németország nem az egyetlen tagállam, amely a pénzügyi csomagot össze akarja kapcsolni a CAP reformjával - amitől egyébként Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke kifejezetten óvott a csúcsnak szentelt csütörtöki sajtóértekezletén. Hasonló álláspontot vall e tekintetben Hollandia, csak talán még Németországnál is határozottabban.

Jan Peter Balkenende kormánya nemrég súlyos belső viszályok közepette lemondásra kényszerült ugyan, az ügyvivő holland miniszterelnököt azonban ez láthatóan nem zavarja abban, hogy következetesen vigye tovább a korábbi vonalat. Romano Prodival csütörtökön tartott találkozója után közölte, hogy fel kívánja vetni a CAP jövőjének kérdését a csúcsot nyitó munkavacsorán.