A November 17. gyászos júliusa

Vágólapra másolva!
Elkezdte a görög rendőrség a November 17. terrorszervezet felszámolását. Rövid idő alatt letartóztatták több tagját, amire a csoport 1975-ös megalakulása óta nem volt példa. Az első jelentésekből úgy tűnik, hogy az egyik legtitkosabb és leghatékonyabb terrorszervezet jóformán családi vállalkozásként működött.
Vágólapra másolva!
November 17. Forradalmi Szervezet: célok és módszerek/nagyvilag/20020722november.htmlitt elolvashatja a November 17. merényleteinek kronológiáját

A 17N legszűkebb vezetését három főre teszik, míg a közkatonák száma 10 körül lehetett. Becslések szerint a csoportnak 100 támogatója lehetett. A csoport ugyan kis létszámú volt és jól konspirált, de ennél valószínűleg több is kellett ahhoz, hogy 27 év alatt soha senkit ne kapcsoljanak le közülük.

A rendőrség állítja, hogy Giotopuloszról már 2 éve tudnak, ám eddig ismeretlen volt tartózkodási helye, és formálisan nem tudták kapcsolatba hozni a szervezettel.

Magyarázatuk nem feltétlenül meggyőző. Látván a rendőrség csődjét a nyugati államokban korábban megfogalmazódott a gyanú: a görög hatóságoknak nem áll érdekükben - vagy szándékukban - a terrorcsoport felszámolása.

Ennek oka a mai görög politikai elit és a terroristák közös múltja. A katonai diktatúra idején együtt vettek részt az ellenállási mozgalomban. A diktatúra bukása után egyesek politizálni kezdtek, míg a másik szárny a trockista permanens forradalom szellemében további fegyveres harcra rendezkedett be.

Akkoriban Görögországban több terrorcsoport jelentkezett. A 17N mellett a másik legismertebb a Népi Forradalmi Harc (ELA) volt - a csoportok néha együttműködtek. Az ELA 1995-óta nem jelentkezett, szakértők becslése szerint több frakcióra szakadt.

A 17N először Richard Welch, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) athéni rezidensének megöléséért vállalta a felelősséget. Az 1975-ös gyilkosság óta az USA nyomás alatt tartotta Görögországot - mindhiába. Azután sem ért el semmilyen eredményt a görög rendőrség, hogy Washington átadta a gyanúsítottak listáját.

A kormányzó szocialista párt, a Paszok évekig tagadta, hogy jelenlegi vagy volt vezetői kapcsolatban állnának a 17N tagjaival, ám az USA külügyminisztériumának egyik vezetője azt állította, hogy látta a kapcsolatokat igazoló bizonyítékokat - írta a The Christian Science Monitor.

A 17N felkerült a washingtoni külügyminisztérium terrorizmus-listájára, és a tavaly szeptember 11-i USA elleni terrortámadások után elrendelték eszközeik befagyasztását. Felmerült már olyan javaslat is az amerikai törvényhozásban, hogy Görögország ellen büntetőintézkedéseket kell alkalmazni, ha nem mutat fel eredményt a terrorizmus elleni harcban.

Mindhiába: az eredmények csak nem jöttek. A 17N azonban hibázott, amikor 2000. nyarán lelőtte Stephen Saunders tábornokot, a brit katonai attasét. Saunders fegyvereladásról tárgyalt az athéni kormánnyal. Értekezletre tartott, amikor autóját motoron megközelítették a merénylők, és menet közben lelőtték.

Saunders lelövését London nem hagyta annyiban, és elérte, hogy a görögországi nyomozásban a Scotland Yard is részt vehessen. A brit és az amerikai nyomozók szakmai segítséget és kiképzést is adtak görög kollégáiknak.

A jelentések szerint a közös munka eredményes volt - ám az áttörést és a mostani sikereket mégis a vakszerencsének köszönheti a görög rendőrség.