Jack Straw külügyminiszter csütörtökön a BBC-nek adott nyilatkozatában közölte, hogy az illetékesek által immár biztosnak tekintett brit halálos áldozatok száma megközelíti a százat, de úgy vélte, hogy valójában legkevesebb ötszáz brit állampolgár vesztette életét a New York-i World Trade Centre elleni támadásban.
Brit kormányilletékesek elmondták, hogy a mentés jelenlegi szakaszában képtelenség pontosan megmondani a brit áldozatok számát, de egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy több százan vesztették életüket. Az elmúlt 48 órában izzanak a telefonvonalak a külügyminisztérium által felállított információs központban, ahol a lakosság a terrortámadás idején az Egyesült Államokban tartózkodó hozzátartozóiról érdeklődhet, illetve jelentheti feltételezett eltűnésüket.
Nagy-Britannia lakossága csütörtökön féltizenkettőkor kétperces néma főhajtással adózik az áldozatok emlékének. A királyi testőrség hagyományos őrségváltását a Buckingham-palotánál András yorki herceg és az Egyesült Államok londoni nagykövetének jelenlétében rendezik meg, ahol elhangzik az amerikai himnusz is.
A brit polgárok virágcsokrok százait helyezték el szerdán az amerikai nagykövetség épületénél London központjában. A követségen és a brit nagyvárosok polgármesteri hivatalaiban megnyitott részvétnyilvánítási könyvekben fejezhetik ki együttérzésüket a szigetország lakosai az Egyesült Államok népével. Szerda este a skóciai Lockerbie falu lakosai közös részvéttáviratot küldtek New York és Washington polgármesterének.
Londonban csütörtökön újabb rendkívüli ülést tart a brit kormány védelmi és biztonsági szakértők részvételével, hogy megvitassák, milyen segítséget tud felajánlani Nagy-Britannia az Egyesült Államoknak a terroristák felkutatásában és felelősségre vonásában.