Felelősségre vonják a szerb állami tévé volt igazgatóját

Vágólapra másolva!
Belgrádban a hatóságok csütörtökön vádat emeltek Dragoljub Milovanovic, az RTS szerb állami tévé volt igazgatója ellen, mert felelősnek tartják azért, hogy a tavalyelőtti NATO-légicsapások idején 16 alkalmazott életét vesztette a tévészékházat ért találat következtében.
Vágólapra másolva!

A belgrádi körzeti ügyészség közveszély okozására hivatkozva emelt vádat az őrizetben lévő Milovanovic ellen, amit összekapcsolt gazdasági visszaélések miatti vádemeléssel. A szerb közszolgálati tévét 1999. április 23-án érte találat. Milovanovicot a milosevici vezetés bukása után, idén februárban a hatóságok vizsgálati fogságba helyezték, gyanítva, hogy tudott a készülő bombázásról, mégsem tett semmit alkalmazottai életének megmentésére.

Milovanovicot áprilisban - éppen a bombázás évfordulóján - szabadon engedték, de hamarosan újra őrizetbe vették. A szerbiai közvéleményt régóta megosztotta a kérdés, hogy Belgrád tudott-e a készülő bombázásról. Egyesek a NATO felelősségét hangoztatták, mások - köztük a hozzátartozók - az egykori RTS-vezetők elszámoltatását követelik.

A Studio B tévé csütörtök este megszólaltatta a hozzátartozók egyik jogi képviselőjét, aki túl enyhének tartja a vádat és az alkalmazottak szándékos feláldozása miatti vádemelést tartott volna helyesnek. Az egyik áldozat anyja pedig azt állította, hogy a jugoszláv hadsereg montenegrói egységei egy elfogott és megfejtett NATO-üzenet révén idejében tudomást szereztek a bombázás tervéről és értesítették a központi (katonai) vezetőket.