Megnyílt a rafahi határátkelő, Izrael ismét fontos Hamász hadműveleti célpontokra mért csapást

Események

Izrael, Gáza, Hamász, légitámadás, Gázai övezet, palesztin
Gáza, 2023. október 20. Füst tör a magasba egy izraeli légitámadás után a Gázai övezet dél részén 2023. október 20-án. A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én többfrontos támadást indított Izrael ellen, ahol legalább 1400 ember életét vesztette. A Hamász elleni izraeli válaszcsapások több mint 3400 palesztin halálát okozták a Gázai övezetben. MTI/EPA/Mohamed Szaber
Vágólapra másolva!
Élő közvetítésünk az izraeli háború 15. napjáról.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül24 bejegyzés
08:14
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Ez történt pénteken

Előző napi közvetítésünket ITT OLVASHATJA!

08:15
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Egy-két napon belül megnyílhat az út a segélyszállítmányok előtt

Az Egyiptom és a Gázai-övezet közötti határ 24-48 órán belül megnyílhat a segélyszállítmányok előtt a pallesztin területen tartózkodók számára - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök pénteken az Egyesült Államok-Európai Unió csúcstalálkozón.

Az amerikai elnök közölte, hogy a palesztinok lakta területen vezető autópályát helyre kell állítani ahhoz, hogy a szállítmányok célt érhessenek. (MTI)

08:19
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

22 újságíró halt meg a háború kitörése óta

Legalább 22 újságíró halt meg azóta, hogy október 7-én kitörtek a harcok Izrael és a Hamász között - írta a BBC. Az újságírók között 18 palesztin, három izraeli és egy libanoni származású volt, közülük 15-öt  izraeli légicsapás ölt meg.

09:03
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Kudarcot vallott a túsztárgyalás

Kudarcot vallottak túszok egy nagyobb csoportja, mintegy 50 ember szabadon bocsátásáról folytatott tárgyalások, amelyeket az Egyesült Államok, Izrael és Katar folytatott a Hamász iszlamista terrorszervezettel - közölte a Wall Street Journal.

Az egyezség feltételei között szerepelt az ideiglenes tűzszünet, Gáza vízellátásának teljes körű újraindítása Izrael felől, valamint a segélyszállítmányok azonnali elindítása a Gázai övezetbe.Antony Blinken amerikai külügyminiszter korábban azt mondta, hogy az Egyesült Államok minden túsz előfeltétel nélküli szabadon bocsátását követeli a Hamásztól, és Washington készen áll az együttműködésre, ha ez hozzájárul a Hamász által foglyul ejtett emberek elengedéséhez.
A Hamász azt állítja, hogy kétszáz túszt ejtett az október 7-i támadások alatt, további ötven embert pedig más fegyveres csoportok tartanak fogva.

09:58
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Békecsúcs Egyiptomban, itt vannak a résztvevők és a fő célok

Egyiptom ma békecsúcsot tart, amelyen a világ több mint 20 vezetője vesz részt, hogy megvitassák az Izrael és a Hamász gázai csoport közötti konfliktus elmélyülését - írta a BBC. 

A résztvevők Reuters által összeállított listáján szerepel többek között Abdel Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnök, Mahmúd Abbász palesztin elnök, James Cleverly brit külügyminiszter, Antonio Guterres ENSZ-főnök és az arab térség több államfője.

A listán nem szerepelnek izraeli, Hamász, amerikai és iráni képviselők. Abbász a Ciszjordánia felett részleges ellenőrzést gyakorló Palesztin Hatóság elnöke - ez a Hamász csoport rivális mozgalma.

Az egyiptomi szervezők szerint a fő cél a tűzszünet. De a várakozások alacsonyak azzal kapcsolatban, hogy mit sikerül elérni, mivel a kulcsfontosságú szereplők, például Izrael és Irán - amelyek a Hamászt támogatják - nem lesznek jelen.

Egyiptom az egyetlen ország, amelynek van olyan határa Gázával, amelyet nem Izrael ellenőriz. A világ vezetői felszólították Egyiptomot, hogy nyissa meg a rafahi átkelőt, hogy lehetővé tegye a nagyon szükséges segélyek bejutását Gázába.

10:33
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Hamarosan megnyílhat a gázai határátkelő

175, alapvető gyógyszereket, élelmiszert és vizet szállító teherautó rekedt a rafahi átkelő egyiptomi oldalán, miközben a gázai palesztinok életmentő segélyre várnak - írta a BBC. 

A portál az Egyesült Államok izraeli nagykövetségétől úgy értesült, hogy az átkelő helyi idő szerint 10:00-kor (kb. 40 perc múlva) megnyílik.

Emlékeztetőül: a Gáza déli része és Egyiptom közötti a rafahi átkelő az egyetlen, amelyen keresztül az izraeliek segélyt engedhetnek az ostromlott palesztin enklávéba. A többi átkelőt, a Gáza és Izrael közötti Erez és Kerem Shalom átkelőket az izraeli erők lezárták.

11:03
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Izrael csapást mért a Hamászra

 Az izraeli légierő csapásokat mért a Hamász iszlamista terrorszervezetre a Gázai övezetben - közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton.

A célpontok között egyebek között hadműveleti parancsnokságok és rakétaindító állomások voltak, továbbá sikerült megsemmisíteni többszintes épületekben elhelyezett megfigyelőállásokat és mesterlövészfészkeket - tudatták.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szombaton bejelentette, hogy megölte a Hamász fegyverzetfejlesztésért felelős tagját. Mahmúd Szábih mérnökként egy olyan egységet vezetett, amely fegyvereket, köztük katonai drónokat fejlesztett a Hamász számára. Az általa vezetett egység a Közel-Keleten más terrorista csoportokkal is kapcsolatot tartott fenn - áll az IDF közleményében.

11:45
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Az ENSZ-segély valószínűleg hétfőn érkezik a Gázai övezetbe

A rafahi határ megnyitása körül nagy volt a diplomáciai huzavona. Antonio Guterres ENSZ-főtitkár pénteken ellátogatott az egyiptomi átkelőhöz, hogy segélyszállító teherautóknak a Gázai övezetbe való bejutását kérje - írja az Al Jazeera.

Sebesült palesztin gyermeket mentenek ki egy izraeli légitámadásban összedőlt ház romjai közül a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2023. október 19-én Forrás: MTI/AP/Fatima Sbair
12:14
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

A háború kezdete óta egy segélyszervezet 17 munkatársát ölhették meg

Az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) közölte, hogy legalább 17 munkatársa halt meg a háborúban, és figyelmeztetett, hogy a halálos áldozatok száma valószínűleg emelkedni fog.

Eddig 17 kollégánk halálát erősítették meg ebben az ördögi háborúban. Nagyon szomorú, de a tényleges számok valószínűleg magasabbak lesznek

- áll az UNRWA közleményében.

12:29
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

500 ezer embernek szánt segély vár zöld lámpára a rafahi határon - videó

A Világélelmezési Program ügyvezető igazgatója felszólított, hogy a humanitárius szervezetek számára "megbízható és tartós hozzáférést" kell biztosítani a helyszínen, miközben a Gáza és Egyiptom közötti rafahi határátkelő lehetséges újranyitásáról szóló tárgyalások helyi idő szerint 10 órakor kezdődnek.

- mondta Cindy McCain az X-en közzétett videóban.

- mondta.

McCain szerint ennek elmulasztása azt jelenti, hogy "a világ végignézi, ahogy a gázai emberek éheznek".

13:07
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Izrael és Oroszország is eltanácsolja polgárait az utazástól több közel-keleti és észak-afrikai országba

Izrael és Oroszország is azt tanácsolja állampolgárainak, hogy ne utazzanak bizonyos közel-keleti és észak-afrikai országokba azután, hogy az Izrael ellen a Hamász iszlamista terrorszervezet által intézett támadások miatt különösen feszültté vált a helyzet a térségben.

Az izraeli nemzetbiztonsági tanács (NSC) azt javasolta, hogy az izraeliek mielőbb hagyják el Egyiptomot és Jordániát, illetve ne utazzanak Marokkóba.

Az NSC közleménye szerint az elmúlt napokban a világ különböző országaiban tovább nőtt az Izrael elleni tiltakozások száma, különös tekintettel a közel-keleti arab országokra. Emiatt Egyiptom és Jordánia esetén az utazási figyelmeztetési szintet 4-es fokozatra, azaz "nagyon veszélyes" szintre emelték. Ez azt jelenti, hogy

nem ajánlott ezekbe az országokba látogatni, és az ott tartózkodókat pedig felszólítják, hogy azonnal távozzanak.

António Guterres ENSZ-főtitkár (k) érkezik az egyiptomi Sínai-félsziget és a Gázai övezet közötti rafahi átkelőhöz 2023. október 20-án. A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én többfrontos támadást indított Izrael ellen, ahol legalább 1400 ember életét vesztette. A Hamász elleni izraeli válaszcsapások több mint 3400 palesztin halálát okozták a Gázai övezetben. Forrás: MTI/EPA/Háled El-Fiki

A marokkói utazási figyelmeztetés 3-as szintre emelkedett, azaz "el kell kerülni a nem létfontosságú utazásokat". Az NSC ezenkívül

"javasolja elkerülni további értesítésig a közel-keleti/arab országokat, beleértve Törökországot, Egyiptomot (beleértve a Sínai-félszigetet), Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket és Bahreint". "Ajánlott továbbá elkerülni" az utazást Malajziába, Bangladesbe, Indonéziába és a Maldív-szigetekre.

Ugyancsak szombaton az orosz gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztérium azt javasolta az idegenforgalmi szolgáltatóknak és ügynökségeknek, hogy függesszék fel az izraeli, jordániai, libanoni és palesztinai túrák értékesítését. A tárca ajánlásában az is szerepelt: az orosz állampolgárok tartózkodjanak turisztikai célú utazásoktól ezekbe az országokba, amíg a helyzet normalizálódik.

13:58
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Megállapodás született a rafahi határ "folyamatos" működtetéséről

Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök megkezdte beszédét a kairói békecsúcs megnyitóján. Elmondta, hogy megállapodott Joe Biden amerikai elnökkel a rafahi határátkelő "folyamatos" működtetéséről az ENSZ és a Palesztin Vörös Félhold felügyelete mellett.

Egyiptom nem zárta be a rafahi átkelőt egyetlen pillanatra sem

- mondta el-Szíszi. Hozzátette, hogy a palesztin oldalt érő izraeli sorozatos bombázások megakadályozták, hogy a humanitárius szervezetek elérjék az enklávét.

14:21
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Eddig több ezer izraeli halottja és sebesültje van a háborúnak

Az izraeli hadsereg veszteségmérlege szerint a zsidó állam és a Hamász palesztin szervezet között két hete kirobbant fegyveres harcoknak izraeli részről

eddig több mint 1400 halálos áldozata és több mint 4600 sebesültje van, és a Hamász több mint 200 túszt tart fogva.

Palesztin civilek egy izraeli légitámadás után a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2023. október 19-én. Forrás: MTI/AP/Fatima Sbair

Az X platformon szombaton közzétett adatok szerint a Gázai övezetből 6900 rakétát lőttek ki Izraelre, melyek közül több mint 450 az övezeten belül csapódott be. Az izraeli hadsereg a Hamász tucatnyi vezetőjét és több mint 1000 tagját "semlegesítette", egy részüket izraeli felségterületen. A Gázai övezetet ért izraeli megtorló légicsapásoknak a Hamász által ellenőrzött egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 4137 áldozatuk van.

15:53
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Több Hamász-terroristát elfogott Izrael, az egyik házát le is rombolták

Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint csapataik eddig 670 körözött palesztint tartóztattak le Ciszjordánia-szerte, köztük több mint 450, a Hamászhoz kötődő embert az október 7-én kezdődött háború óta.

Az izraeli hadsereg szerint az éjszaka folyamán 68 Hamász-tagot tartóztattak le.

Szintén az éjszaka folyamán lerombolták a Hamász-terrorista Maher Shalloun házát - az Aqabat Jabr menekülttáborban -, akit azzal vádolnak, hogy februárban megölte Elan Ganeles amerikai-izraeli kettős állampolgárt.

Az elmúlt két hétben Ciszjordániában több összecsapás is volt az izraeli erők és palesztinok között, és az izraeli hadsereg szerint több terrortámadás-kísérlet is történt - írja a The Times of Izrael.

16:32
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg felkészül az offenzívára

Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint folytatják a felkészülést a várható szárazföldi offenzívára a Gázai övezetben, a "harcok kiterjesztésére vonatkozó terveket" az elmúlt napokban jóváhagyták.

Az izraeli csapatok "a jóváhagyott hadműveleti terveknek megfelelően folytatják a felkészülést"

- írja a The Times of Izrael.

Izrael az elmúlt napokban több tízezer katonát vezényelt a gázai határhoz.

17:04
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Kairói békecsúcs: Az arab országok elítélték a Gázai övezet izraeli bombázását

Elítélték az arab országok vezetői a Gázai övezet két hete tartó izraeli bombázását, és a közel-keleti békefolyamat felújítására szólítottak fel szombaton a Kairói Béke Csúcstalálkozón.

Az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kezdeményezésére összehívott találkozó célja, hogy megvitassák egy kiterjedt regionális háború megelőzésének módozatait. A fórumon Egyiptom meghívására 34 ország vesz részt, köztük a legtöbb arab állam - ezen belül Bahrein, Irak, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia - vezetői, több nyugati ország, valamint három nemzetközi szervezet, az ENSZ, az Arab Liga és az Afrikai Unió képviselői.

Jelen van mások között Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Annalena Baerbock német külügyminiszter, de Izrael hiányzik a találkozóról. Az Egyesült Államok, a zsidó állam fő szövetségese is csak alacsonyabb szinten, kairói nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjével képviselteti magát.

17:42
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Harcok a libanoni határ körül

Az Izraeli Védelmi Erők szerint Libanonból tankelhárító rakétát lőttek ki az észak-izraeli Margaliot térségére. Az izrali hadsereg dróncsapást hajtott végre a rakétát kilövők ellen.

Ettől függetlenül egy másik rakétát is kilőttek Libanonból Hanita területére - ebben az esetben az izraeli csapatok tüzérségi tűzzel válaszoltak.

Egy másik dróncsapás során az IDF Libanonból rakétákat kilövők harcállását semmisítette meg a határ menti Mount Dov térségében - írja a Times of Izrael.

18:29
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Újabb rakétákat lőttek ki Izraelre

Rengeteg rakétát lőttek ki Izrael déli és középső részére. Tel-Avivban, Bat Yamban, Ashdodban és Yavne-ban megszólaltak a rakétatámadást jelző szirénák.

Közvetlen találatokról vagy áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés - írja a Times of Izrael.

19:23
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Magas rangú Hamász-vezető után folyik a hajsza

Izraeli csapatok razziát tartottak a Hamász egyik magas rangú vezetőjének ciszjordániai otthonában, és őrizetbe vették a családtagjait.

Száleh al-Aruri a Hamász vezetőjének, Iszmail Haníjének a helyettese és az iszlamista terrorcsoport katonai szárnyának egyik alapítója.

Al-Aruri kulcsfontosságú célpontja Izraelnek az október 7-i terrortámadások óta.

Az izraeli csapatok szombat hajnalban behatoltak Aruri otthonába Arura faluban, Rámallahtól mintegy 20 kilométerre északra, és több mint 20 embert tartóztattak le, köztük az egyik testvérét és kilenc unokaöccsét - közölte Ali al-Khasib polgármester és szemtanúk az AFP-vel - írja a The Times of Izrael.

20:09
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Izraeli légicsapás végzett egy Hamász parancsnokkal

A Hamász egyik parancsnoka meghalt egy izraeli légicsapásban, amely a Gázai övezet központjában lévő házát érte.

Talal al-Hindi, az al-Kasszam Brigádok parancsnoka, feleségével, Fadvával, lányával, Iszrával és unokahúgával, Barával együtt halt meg - írja az Aljazeera.

21:06
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Újabb dróncsapást mért Izrael Libanonban

Az izraeli hadsereg közlése szerint újabb dróncsapást hajtottak végre dél-libanoni terroristák ellen, akik tankelhárító rakétával készültek támadni Mount Dov közelében.

Az IDF közzétette a terroristák elleni csapásról készült felvételeket.

A libanoni Hezbollah terrorcsoport korábban vállalta a felelősséget több, az izraeli hadsereg állásai és izraeli városok elleni rakétatámadásért ma, valamint az elmúlt két hétben - írja a The Times of Izrael.

21:37
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Hezbollah terroristával végzett Izrael

A libanoni Hezbollah bejelentette, hogy az izraeli határ mentén meghalt egy harcosa, így október 7-e óta összesen 14 tagjukat vesztették már el.

A Reuters hírügynökség libanoni forrása szerint a terrorista a libanoni Hula térségében halt meg, az izraeli oldalon lévő Margaliottal szemben - írja az Aljazeera.

22:19
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

A Hezbollah támadásai ellenére a Gázai övezetre koncentrál Izrael

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője szerint a hadsereg továbbra is a Gázai övezetre összpontosít, annak ellenére, hogy a Hezbollah terrorcsoport Libanonból ismételten támadásokat intézett az ország ellen.

"A fő feladatunk Gáza, ahol a Hamász van, és ahol az elrabolt állampolgáraink vannak" - mondta Hagari egy sajtótájékoztatón.

A Hezbollah és a vele szövetséges palesztin terrorcsoportok az elmúlt két hétben naponta hajtottak végre rakétatámadásokat Libanonból az izraeli hadsereg állásai és izraeli városok ellen.

Az IDF válaszul csapásokat mért a Hezbollah állásaira - írja a The Times of Izrael.

22:48
október 21, 2023
Vágólapra másolva!

Oroszország újabb ENSZ BT-ülést akar a gázai háborúról

Oroszország azt tervezi, hogy összehívja az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb ülését a gázai humanitárius helyzet megvitatására - közölte az ország állandó ENSZ-képviselőjének a helyettese.

"Mindenképpen összehívjuk a Biztonsági Tanács újabb ülését. Rajtunk kívül senki sem meri ezt megtenni" - mondta Dmitrij Poljanszkij a Szolovjov Live TV-csatornának adott interjújában.

Részleteket nem közölt arról, hogy mikor tartják meg az ülést - írja az Aljazeera.