Az átmenet kora: a századforduló

Bár a dolgok mindig változnak, vannak korok, amikor a társadalom, a gazdaság és a kultúra terén végbemenő változások mintha nagyobb horderejűek lennének. Ilyen volt a XIX. század és a XX. század fordulója is.

Gauguin itthagyta Európát

Többek között ennek a negatív szabadságnak is köszönhető a szorongás elterjedése és "népszerűsége". Kierkegaard már a XIX. század derekán kimondta, hogy egyetlen pszichológiai fogalmat ismer el jogosnak: a szorongást. Ez a századfordulóra valóban kulcsfogalommá vált. Ami a romantika számára a melankólia, az ennek a kornak a szorongás (és később a depresszió) (Susan Sontag). A kapitalista ipari nagyváros az elidegenedés és az eldologiasodás helye lett, ahol az ember egzisztenciális kérdései még szorongatóbbá válnak. Ezeket a negatív érzéseket különböző behatások táplálják. Sokan azért érzik rosszul magukat, mert a kapitalista rendszer álértékei mögé látnak, ahol az értékrend alapja a haszon, a pénz és a tőke. Mások a korábbi igazi közösségeket felváltó álközösségek miatt panaszkodnak, megint mások az atomizált, szétzilált társadalomban nem találják a helyüket. Vannak, akik úgy érzik, ellenük az elidegenedett, bürokratikus állami szervezet fogott össze.

Freud hatása óriási volt

A századfordulón különféle területeken és különféle módon kerültek felszínre a válság jelei, és szinte vele egy időben megjelent a válságon túlhaladni vágyás érzése is. A megoldást mindenki másként gondolta. Egyes művészek - csalódva az európai civilizációban, mely szintén új jelenség - a világ eddig ismeretlen, érintetlen tájain kerestek ihletet, menedéket és boldogságot (Gauguin), míg mások a különféle okkultista tanok felé tendáltak. Az álom bizonytalanságába burkolózó szimbolisták, vagy az Erósz és a Szépség mindenhatóságát hirdető szecesszió ugyanúgy megoldást kínált, mint a már a század végéről jól ismert dekadencia.

(Forrás: A magyar művészet 1899-1919, Akadémiai Kiadó, Budapest 1981. Szerkesztő: Németh Lajos.)