Melbourne után, itthon és idegenben

1956. december 18-án a csapat hazaérkezésével mindenki számára véget ért a melbourne-i olimpia. Van, aki visszatért Budapestre, van, aki külföldön próbált szerencsét. Sikerült-e a kinnmaradóknak megvalósítaniuk álmaikat? A hazatérőknek érdemes volt-e hűségesnek maradniuk? Következzék az epilógus, néhány a legérdekesebb élettörténetek közül, kiragadott példák arról, hogy mi történt Magyarország tehetséges sportolóival Melbourne után.

Varasdy itt még futócipőben

Varasdi Géza

Magyarországon '56 előtt Varasdi a legsikeresebb atléták közé tartozott. Ausztráliában talicskázással, téglahordással kereste a kenyerét. "Ahogy kiestünk a váltóval, rögtön el is hagytam az olimpiai falut, és a második napon már dolgoztam" - meséli Varasdi. "Nem voltam finnyás, akármilyen munkát elvállaltam." A futó úgy kezdett neki új életének, hogy nem tudott angolul, és nem volt semmije - még bőröndje sem. A legfontosabb feladat a nyelvtanulás volt. "Reggel, munkába menve a villamoson, fogtam a papírt és a ceruzát, és minden szót, amelyet láttam, leírtam. Az ebédidő alatt megkérdeztem, hogyan ejtik ki őket. Amikor hazamentem a munka után, minden szót leírtam 40-szer, és ismételtem hangosan, hogy ki tudtam ejteni. Újra és újra kezdtem. Kilenc hónap után, szinte emlékszem a napra is, egyszerre kezdtem mindent megérteni. Két évembe került, hogy be tudtam ülni az orvosi egyetemre."

Egy idegen országban, idegen nyelven megcélozni az orvosit - nehéz időszak várt a futóra. "Sosem tartottam a kezem semmiféle segélyért, helyette mindenféle feladatot elvállaltam. Kora reggel állatházat pucoltam, aztán mentem a benzinkútra, ott dolgoztam. Mindent megragadtam, spóroltam, mert közben küldtem segélyt a húgomnak és a sógoromnak, akik kiszöktek Ausztriába, és ott vesztegeltek a menekülttáborban. Dolgoztam és tanultam, rengeteg energia és eltökéltség volt bennem. Tudtam, hogy ez hosszú időbe fog kerülni, de nem adtam fel." A futónak sikerült: ma is Melbourne-ben él, és orvosként dolgozik.

Berkesné Magyarországon "felejtette" kisfiát

Berkesné Hartmann Cecília

"A kajak idegen volt, elérhetetlennek és távolinak tűnt számomra" - meséli Hartmann Cecília. A változást az hozta, hogy Cecília kisebbik fia kedvet kapott a sporthoz. Ekkor édesanyja is visszaszállt a kajakba, és 46 évesen megnyerte az ausztrál bajnokságot. "Már 75 múltam, és még megy a hajó" - mondja Hartmann Cecília, aki '77-ben járt újra Magyarországon, amikor az ausztrál válogatottal Pesten tartották az edzőtábort. "A Duna különleges illata azonnal megérintett. Nehéz beszélni róla."