A Descartes-díj döntője lépcsőfok az ME számára

Vágólapra másolva!
Az ME az idei Descartes-díj finalistái között végzett. Ennek apropóján beszélgettünk Kroó Norbert akadémikussal, az MTA alelnökével, az ME előadójával.
Vágólapra másolva!
Kroó Norbert

Kroó Norbert

- Ebben az egész erőtérben, a tudományos munka teljes folyamatában milyen szerepet játszanak a nemzetközi, elsősorban az európai pályázatok?


- Tehát az igazi versenyképesség mérésére Európa jobb terep.
Feltétlenül. És nem szabad úgy gondolkodni, hogy európai szinten mi nem leszünk versenyképesek. Ringbe kell szállnunk, mert képesek leszünk a legjobbakkal együtt tartani. Amihez viszont még plusz kormányzati segítség feltétlenül kell: az infrastruktúra fejlesztése. Tudniillik a magyar kutatók okosak, jó pályázatokat tudnak írni, de a bírálók azt is megnézik, hogy képesek-e otthon megvalósítani ezt, vagy sem. És ha nem, mert nincsen hozzá megfelelő eszközünk, vagy infrastruktúránk, vagy egyik sem, akkor el fogjuk veszíteni a pályázatot.

- Hogyan lehet ezt kompenzálni?
Úgy, hogy a strukturális alapokból, amit pontosan arra szántak, hogy egy kevésbé fejlett országot felhozzunk, többet kell kutatás-infrastruktúrára költeni. Vezetek most egy bizottságot Brüsszelben, amelyik a tudományért és a kutatásért felelős főbiztosnak abban ad tanácsot, hogy hogyan tudná ő befolyásolni az országokat (az új tagországokat elsősorban) abban, hogy többet költsenek kutatási infrastruktúrára. Ebben a bizottságban mi az adott országra jutó strukturális alapok 20 %-át javasoltuk K+F infrastruktúrára költeni, és ezen felül azt, hogy a saját rész, amit a nemzeti kormányoknak kell hozzátenni a támogatáshoz, az kutatás-infrastruktúrában legyen sokkal kisebb, mint mondjuk az autópályánál. Akkor az alacsony önrész mellett a kormányok is érdekeltek abban, hogy a kutatás-támogatást magas prioritással kezeljék.

- Ha már az európai összefüggéseknél tartunk, beszéljünk a 2006-os kiírás során az Európai Bizottság által alapított Descartes-díj finalista Mindentudás Egyeteméről.
Örömmel, hiszen Glatz Ferenc akadémiai elnöksége idején a MATÁV-osokkal és Fábri Györggyel együtt alapítóként magam is jelen voltam a Mindentudás Egyeteme kezdeteinél. Az alapvető motiváció mindannyiunk számára annak felismerése volt, hogy milyen fantasztikusan fontos feladat a meglehetősen bonyolult modern tudományt eljuttatni az emberekhez, az átlagpolgárokhoz. Nem csak abból a célból, hogy megértsék, miről is van szó, hanem azért is, mert egyre nehezebb eligazodniuk ebben a bonyolult világban, és ha megértik az alapokat, akkor könnyebbé válik számukra az eligazodás is. Szerintem a Mindentudás Egyeteménél jobb eszköz erre nem létezik.