Esélyegyenlőség - mítosz vagy valóság?

Bárki csinálhat karriert? A tehetség és szorgalom elegendő hozzá? Vagy ez szép álom csupán? Vizsgálatok szerint például Németországban a társadalom nem lett nyitottabb.

Egy német tanítónő véleményét idézzük egy diákjáról: "Képességei alapján egy gimnáziumban is megállná a helyét." A szóban forgó fiú ennek ellenére nem megy gimnáziumba. A tekintete élénk, gyakran és szívesen olvas (a kedvence Stephen King), a tanulmányi átlaga igen jó. Csakhogy, mint saját maga is mondja: a teljesítmény önmagában nem elegendő.

A fiú asztalos szeretne lenni, de a képzési helyre túl sokan jelentkeznek. Bár általános iskolában gyors felfogásúnak bizonyult, édesanyja úgy gondolta, nem kell feltétlenül gimnáziumba mennie. Az anya egy szállítmányozási cég képzett alkalmazottja, fiát egyedül neveli, szociális segélyben részesül. Amikor a fiú kicsi volt, állandóan dolgozott, nem tudott a tanulásban túl sokat segíteni.

Egy másik példa: egy konszern negyvenéves vezérigazgatója azt meséli, rátarti családból származik, és szülei már gyermekkorában értésére hozták, hogy karriert kell csinálnia. Ezért akkor is tanult volna, ha kevésbé rátermett. A képességei azonban hál'Istennek elegendőek voltak hozzá, hogy mintaszerű karriert csináljon az iparban. Az illető cég előző vezérigazgatója el sem tudta volna képzelni, hogy utódja más legyen. Egy 1995-ös potsdami tanulmány, mely a társadalmi elittel foglalkozott, kimutatta: Németországban a vezető pozíciót betöltők 82 százalékának már apja is hasonló helyzetű volt. A múlt század húszas éveitől kezdve a helyzet e tekintetben alig változott: nemzedékről nemzedékre ugyanaz a felső réteg birtokolja a vezető pozíciókat.

A hatvanas években az NSZK-ban forradalmi változások történtek a képzés területén. Céljuk az lett volna, hogy mindenki juthasson tovább, mint amire származása predesztinálja, a képzés legyen állampolgári jog. Ralf Dahrendorf 1965-ben a következőt írta: "Az államnak kötelessége, hogy e jog érvényesítését biztosítsa." Az akkori kormány megreformálta az érettségit, életbe lépett a BAFöG (Bundesausbildungsförderungsgesetz = szövetségi tanulmányi támogatási törvény). Ennek következményeképpen háromról hét százalékra emelkedett az olyan fiatalok száma, akik fizikai dolgozók gyermekeiként emelkedtek a középrétegbe. 1990 óta ez az arány ismét csökken.

Szakértők szerint Németországnak elemi érdeke, hogy minél több polgára rendelkezzék minőségi képzettséggel. Az OECD 2003-as tanulmánya kimutatta, hogy a képzés katalizálja a gazdasági növekedést. Németországban éppen ekkor 16 százalékkal csökkent az EU tagországaihoz képest a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal munkaerő aránya. Az oktatáspolitikusok elkezdték törni a fejüket: miért nem használja ki több, az alsó rétegekből származó fiatal a lehetőséget az ingyenes oktatásra, hogy később jól fizetett álláshoz jusson?

A válasz a következő: a szülők, a tanárok és a menedzserréteg együttesen éri el, hogy az ilyen fiatalok az oktatáson kívül maradjanak. A társadalom kíméletlenül szelektál. Rainer Geissler, szociológus vizsgálatai szerint bármilyen jó a tanulmányi eredményük, az alsó réteghez tartozó diákoknak csak 38 százaléka megy gimnáziumba. Ahhoz, hogy tanáraik támogassák gimnáziumi tanulmányaikat, az alapfokú oktatásban a hátrányos helyzetű rétegekhez tartozó gyerekeknek 50 százalékkal jobban kell teljesíteniük, véli Geissler. Végül, még ha megkapják is a tanári ajánlást, korántsem biztos, hogy gimnáziumba fognak menni: a képzetlen szülők 52 százaléka nem engedi gimnáziumba gyermekeit.