Baj-e, hogy nem úgy ragyog a Nap, mint régen?

Az elmúlt évezredben a Nap már nem úgy világít, mint korábban, ez azonban alig befolyásolta a Föld klímájában bekövetkezett változásokat.

Erre a sokak számára talán meglepő következtetésre jutottak meglévő adatok valamint új számítások birtokában amerikai, svájci és német tudósok. A Nature szeptember 14-i számában megjelent beszámolót Peter Foukal (Heliophysics Inc.) jegyzi, társszerzői között találjuk Tom Wigley-t, az amerikai National Center for Atmospheric Research munkatársát.

Wigley szerint az eredményeik alapján bebizonyosodott, hogy az elmúlt évszázadban az ember tevékenysége jóval többet nyomott a latban a klímaváltozást tekintve, mint az a tény, hogy a Nap fényessége csökkenni kezdett. Az elmúlt évezred éghajlatát rekonstruáló program felmelegedést mutatott folyamatosan a 17. század óta. A folyamat felgyorsult az utolsó száz évben.

Az ún. Napkorona

A Nature-ben megjelent dolgozat megvizsgálja azokat a tényezőket, melyek a csillagászok szerint kihatással bírnak a Nap fényességére. Ezenkívül figyelembe veszik mindazon mérőszámokat, melyek a globális hőmérséklettel együtt változtak az emberiség történetének utolsó ezer évében.

A Nap fényereje, ragyogásának mértéke a bolygó felszínének változásaival áll összefüggésben, vagyis a napfoltokkal, illetve az olyan fényes pontokkal, amelyeket napfáklyáknak nevezünk. A napfoltok "hőkapukként" működnek, elvezetve a hőt a Nap felszínéről, miközben a napfáklyák olyan "hőhasadékok", amelyek kiengedik a hőt a felszín alól. A jelentékeny naptevékenység idején mindkét képződmény erősebben működik, de a napfáklyák tevékenysége erősebb, vagyis ilyenkor összességében megnő a Nap fényereje.

A tanulmány 1978 óta gyűjtött adatok alapján vizsgálta a Nap fényességét, a korábbi időszakból pedig közvetett méréseket vett figyelembe annak megállapítására, hogy a napfoltok és napfáklyák hogyan befolyásolják a fényerőt. Amerikai és európai űrhajók sugárzásmérői szerint a Nap körülbelül 0,07 százalékkel fényesebb azokban az években, amikor magas a napfolttevékenység. Ezt figyelték meg pl. a 2000. év környékén, amikor ritkák voltak a napfoltok (csakúgy, mint manapság, a tizenegy esztendős napciklus vége felé).

Az 1978 előtti időszak vizsgálatakor a szerzők a napfolttevékenységgel kapcsolatos történeti feljegyzéseket használták, valamint radioaktív izotópokat vizsgáltak, melyek a Föld légkörében keletkeztek, s a grönlandi illetve antarktiszi jégpáncél alól kerültek elő. A magas naptevékenység periódusaiban a napszél pajzsként védi a Földet a kozmikus sugárzástól, amely izotópokat állít elő - melyekből később a tudósok számára adathordozó válhat.

A Nature-cikk szerzői az Északi-félteke elmúlt évezredbeli hőmérsékletét rekonstruálandó hét modellt állítottak fel, így tesztelve a Nap fényerejének hosszabb távú hatásait az utolsó ezer évre való különös tekintettel. Ezután megvizsgálták, hogy a napfoltok és napfáklyák hogyan befolyásolták a bolygó fényerejét, illetve hogyan hatottak a hőmérséklet változására. A szerzők szerint bár a napfoltok és napfáklyák száma növekedett az elmúlt 400 évben, ezek a jelenségek csupán csekély mértékben adnak magyarázatot a periódusban észlelhető globális felmelegedésre.

Közvetett bizonyítékok azt sugallták, hogy a Nap fényerejében elképzelhetők változások összefüggésben a napfoltok számával. Ezek azonban hosszú évszázadokra kivetítve lehetnének igazak, s a szerzők szerint ezek igen valószínűtlenek. "Nincsen elfogadható fizikai oka a hosszútávú változásoknak a bolygó fényerejét illetőleg, ha a napfoltokat és a napfáklyákat is számításba vesszük." - mondta Wigley.

Ugyanakkor hozzáteszik: a kozmikus sugárzás vagy a Nap ultraibolya sugárzása nem kizárható tényezők. Ezeket a feltételezéseket azonban egyelőre nem tudják igazolni, mert mint mondják, a rendelkezésre álló fizikai modellek még túl szegényesek a hasonló hatások felmérésére.

Forrás: ScienceDaily