A kíváncsiság legyen az erősebb...

Ollé János az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának tanársegéde. Témavezetője, Falus Iván ajánlására most weboldalunk olvasói is megismerkedhetnek eddigi kutatói munkájával. Az interjúból kiderül továbbá, miért érdemes a diákköri mozgalommal közelebbi kapcsolatba kerülni.

- A tudományos diákköri mozgalommal mikor és hogyan került kapcsolatba? Kinek az irányításával kapcsolódott be a kutatói munkába?
Először Debrecenben, 1996-ban, Orosz Gábor tanár úr volt az, aki arra biztatott, hogy érdemes lenne tudományos kutatómunkával próbálkoznom. Őszintén szólva nem hittem, hogy én erre alkalmas vagyok, de a velem folytatott beszélgetések és a felém irányuló bizalom jelentős hatással voltak rám. A megmérettetésekre egyénileg készültünk, a mozgalmi jelleg inkább csak akkor lett erősebb, amikor a részeredményeinkről egymásnak is beszámoltunk. 1997-ben ugyan előadhattam a saját munkámat, de nem értem el helyezést. Utólag visszagondolva szerencsésnek tartom ezt: mindjárt a kezdet kezdetén megtanultam elfogadni a kritikát, és azt is, hogy nem rólam, hanem a munkámról, a teljesítményemről szól ez az egész. Másodszor, 1999-ben már az ELTE színeiben indultam. A témaválasztásnál bajban voltam, végül egy szemináriumi dolgozatom problémáján kezdtem el dolgozni Tanítási-tanulási stratégiák az oktatási folyamatban munkacímmel, Falus Iván tanár úr vezetésével. Talán én voltam a leginkább meglepve, hogy első helyezést értem el. Ez a téma az OTDK után végig velem maradt és végül ez lett a doktori kutatásom, a tervezett disszertációm témája is. Néha szeretek rá visszagondolni, hogy egy spontán ötlet alapján kiválasztott szemináriumi dolgozat, majd egy TDK dolgozat, végül pedig egy doktori disszertáció kapcsolódik ugyanahhoz a témához. A téma és én már lassan tíz éve vagyunk együtt. Ha nem is voltam hozzá mindig hűséges, és újabban már a téma sem olyan hű hozzám, azt hiszem ez egy életre meghatározza a gondolkodásomat.

- Önnek személy szerint milyen "pluszt" jelent vagy jelentett a diákkör?
A diákkör egy remek lehetőség arra, hogy a kutatójelöltek megismerhessék egymás gondolkodását, egymás munkáját. A kutatói tevékenység ma már egyre kevésbé önálló munka, kezd természetes lenni, hogy a kutatók csoportban dolgoznak. A diákkörnek szerintem hármas szerepe van. Egyrészt az itt bemutatkozó kutató számára olyan megmérettetés, ahol egyénileg is bizonyítania kell. Másrészt az egyéni munkájára szinte mindig pozitív hatással van, ha a kortársak munkáját is megismerheti. Harmadrészt a kutatójelöltek egymást megismerve már csak egy lépésre vannak attól, hogy nagyobb, közös kutatási projektekbe kezdjenek.

- Egy magát tehetségesnek érző, ám bátortalan fiatalt hogyan tudna arra biztatni, hogy legyen részese a tudományos diákköri mozgalomnak?
Miért is lehet valaki bátortalan? Attól fél, hogy a többieknek esetleg nem fog tetszeni, amit csinált? Nem tartják majd elég színvonalasnak? A többiektől fél vagy talán saját magától? Ha "csak" a többiektől, akkor nincs baj. Külön kell választani a kutatói munkát és a megmérettetést. Egyértelmű, hogy az előbbi a lényeges. Ha az ember "négyszemközt" marad saját magával, amikor teljesen őszinte lehet, akkor végig kell gondolnia, hogy a világra való rácsodálkozása és a kíváncsisága elég erős-e vagy sem? Mit is szeretne valójában? Választ találni egy érdekes kérdésre, kutatási problémára, amit felfedezett, vagy első díjat nyerni egy konferencián és publikálni a saját írásait? Ha az előbbi, a kíváncsiság az erősebb, akkor nincs mitől félnie. Saját magától és a többiektől sem.