Sikeresen zajlik a biokémiai konferencia

Vágólapra másolva!
Mint arról korábban beszámoltunk, július 2-án megkezdődött az Európai Biokémiai Szövetségek Egyesülete (FEBS) és a Nemzetközi Biokémiai és Molekuláris Biológiai Egyesület (IUBMB) közös kongresszusa Budapesten. A rendezvény első három napja után nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a szervezők nagyon jó munkát végeztek, a konferencia hangulata kitűnő.
Vágólapra másolva!




A vidám tudomány

Nemzetközi biokémiai konferencia kezdődött Budapesten/magazin2/20050702megkezdodott1.htmlBeharangozó cikkünk

A biokémiai előadások, workshopok és poszterprezentációk mellett sikeresen folynak "A vidám tudomány: konferencia a kreativitásért" címmel szervezett kiegészítő programok. Ennek keretében vasárnap lezajlott a fehérjéket, fehérje-részleteket tartalmazó festmények versenye. A résztvevők műalkotásai részben a helyszínen készültek el, részben pedig a kongresszus előtt és alatt küldték be őket. Az előadókból és fiatalabb kutatókból álló szakmai zsűri értékelte az alkotásokat és győztest hirdetett. Ugyancsak remek hangulatban készültek hétfőn a proteinszobrok is: a versenyben nemzetközi csapatok mérték össze művészettel átitatott biokémiai tudásukat.

A kiállítás sok nézőt vonzottA szobrok eredetileg fehérjéket ábrázoltak volna

A képekből kiállítás nyílt

Az egyik proteinszobor


Pubtour

Peter Agre/magazin2/20050705peter.htmlA 2003-as kémiai Nobel-díj

Nagy kérdés volt, milyen sikere lesz a pubtour-nak, melynek keretében több mint ötven előadó, köztük a vasárnap előadást tartott Nobel-díjas Peter Agre vállalta, hogy esténként fiatal kollégáikkal társalog egy budapesti kávézóban. Ezzel a szervezők célja elsősorban az volt, hogy a különböző generációk a konferencia viszonylag kötött keretein túllépve találkozhassanak egymással. Mindjárt vasárnap bebizonyosodott, hogy az ötlet sikeres, hiszen a tervezett húsz fő helyett mindjárt ötvenen mentek el a beszélgetésre. A népszerűség főleg Peter Agre részvételének volt köszönhető, aki többi kollégájához hasonlóan oldott hangulatúvá tette az estét. A többnyire PhD-hallgatókból álló közönség - vagy inkább beszélgetőpartner - örömmel fogadta, hogy a neves tudósok hétköznapjaikról és kevésbé tudományos nézeteikről meséltek. A diskurzust mindkét generáció képviselői jól fogadták, több előadó is "bejelentkezett" a következő estére, holott eredetileg mindenki csak egy pubtour-on vett volna részt. A hétfő esti beszélgetésen kevesebben voltak, de a hangulatra aznap sem lehetett panasz.

Hétfőn elindultak a poszterprezentációk

Hétfőn elindultak a poszterprezentációk