A lány, akinek össze kellett kötni az agyát a gyomrával

Vágólapra másolva!
A bénító migréneket átélő, ritka agyi rendellenességben szenvedő 17 éves lánynak az elviselhetetlen fejfájására egy különleges műtét hozott enyhülést.
Vágólapra másolva!

Melissa Peacock intrakraniális hipertenzióban szenved, melynek hatására a koponyában felgyülemlő gerincvelői folyadék nyomást gyakorol az agyára. A bradfordi kamaszlányt végül úgy sikerült meggyógyítani, hogy egy csövet ültettek be a koponyája és a gyomra közé, hogy megemészthesse saját agy-gerincvelői folyadékát.

Melissa kilenc éves kora óta szenvedett a rendellenességben, amely homályos látást okozott, mert a folyadék nyomást gyakorolt a látóidegére. A folyadék eltávolítását célzó kilenc beavatkozás sikertelenül végződött, míg végül az orvosok drasztikusabb megoldást választottak a nyomás enyhítése érdekében. Egy csövet vezettek be Melissa agyába, amely egyenesen a gyomrába vezeti le a folyadékot, ahol a táplálékkal együtt megemészti.


A kamaszlány először megdöbbent, amikor megtudta, mit terveznek az orvosok, de olyan elviselhetetlen fájdalmakat élt át, hogy úgy döntött, belevág a műtétbe. Ismerősei kissé bizarrnak tartják, hogy a gerincvelői folyadékát megemészti, de Melissát ez egyáltalán nem zavarja, mert elmondása szerint a műtét óta az életminősége összehasonlíthatatlanul megjavult.


Melissa betegségét akkor vették észre, amikor édesanyja ijedten látta, hogy lánya alig tud végigmenni az egyenes vonalon. Az orvosok először agytumorra gyanakodtak, de a vizsgálatok később kimutatták állapotának valódi okát.


A sebészek úgy vélték, hogy egy egyszerű beavatkozással, a gerinc kilyukasztásával és a folyadék többlet kivezetésével helyreállíthatják a nyomást. Rövid idő múlva azonban a folyadék újra felgyülemlett, és Melissa nyolc további operáción esett át, mire az orvosok úgy döntöttek, hogy tartósabb megoldásra van szükség. Arra a drasztikus lépésre szánták rá magukat, hogy állandó csövet ültettek be a lány agya és gyomra közé: a bizarr megoldás végre enyhülést hozott a sokat szenvedett tinédzsernek.