A koraszülött kisbabák is látnak a kezükkel

Vágólapra másolva!
Már a két hónappal korábban, a terhesség 33. hetében született kisbabák képesek arra, hogy megkülönböztessenek két különböző alakú formát jobb vagy bal kezük segítségével. Ez az első bizonyíték arra, hogy a koraszülöttek tapintás útján történő érzékelése hatékonyan működik.
Vágólapra másolva!

A jelenséget a Grenoble-i, a Chambéry és a párizsi Descartes Egyetem kutatói fedezték fel. Az érzékelés a koraszülöttekben kevésbé működik jól, mint az időre született babák esetén. Születés után alig néhány perccel az újszülötteket erőteljes tapintási ingereknek teszik ki: megmosdatják, édesanyja hasára helyezik, megszoptatják, bepelenkázzák, vagyis rövid időn belül különböző tapintású és alakú felületekkel kerül kapcsolatba. Régóta ismert, hogy az újszülöttek tenyerük megérintésére összeszorítják ujjaikat, ez azonban nem egy egyszerű reflexmozgás, hanem a kéz segítségével történő érzékelés.

A vizsgálatba 24 koraszülött, kéthetes babát vontak be, akik a 31-33. hét között születtek, az átkagos súly 1500 gramm volt. A kutatók azt vizsgálták, hogy a különböző formájú kis tárgyak mennyire képesek fenntartani a baba érdeklődését, vagyis hogy valóban "megismerik-e" azokat egy idő után. Ezt az érdeklődés elvesztésével mérték.

Kiderült, hogy a koraszülöttek is képesek a kezükkel felismerni a tárgyakat és képesek az így nyert információkat egy másik tárgyról nyert információkkal összehasonlítani. Ez azt is jelenti, hogy a koraszülöttek is képesek tanulni. Az eredmények pedig segíthetnek abban, hogy a koraszülöttekkel foglalkozó szakemberek optimális környezetet hozzanak létre a kisbabák számára.

A cikk a PLoS ONE online folyóiratban jelent meg.