Szívszorító titkok és keserűségek Haumann Péter életében és halálában

Korosztályának egyik legnagyobb színésze volt, számos kitüntetése mellett érdemes és kiváló művész, Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze cím birtokosa. A Színház című folyóirat róla készült, Örök szólista című elemzésben írták:"Mindent tud a néző elkápráztatásáról. Bármikor eléri, hogy imádják. Óriási bohóc lakozik benne. Ez rejtőzködésének és szinte ars poeticus profizmusának közös eredője. Szomorú bohóc - a legnagyobb nevettetők egyike." Haumann Péter persze - és ezt az elemzés is hangsúlyozza – a nevettetés mellett bármely műfajban a legmagasabb szinten művelte hivatását. Idézett elemzés szerint: „Műfaji széles spektruma pedig nem mindenevés, hanem ez az a valami, amit színészmesterségnek hívnak, és amiről egyre többen kapnak papírt, de egyre kevesebben gyakorolják. (...) A nagy színész onnan ismerszik meg, hogy Willy Loman és Harpagon, Tevje és Max (Producerek),Hókuszpók és Safranek, Louis de Funés és Peter Fitz, a Katona József Színház, a Tivoli és a Madách egyszerre jutnak róla eszünkbe." Haumann Péter valóban kiemelkedő alakítások sorát nyújtotta a polgári színjátszás egyik körúti fellegvárában éppen úgy, mint a belváros szívében működő, saját értékrendjéhez talán közelebb álló művészszínházban. Más kérdés, hogy teljesnek mondható pályáját maga is teljesnek érezte-e, pályája végéhez közeledve megkapta-e azt a figyelmet és törődést, amely amúgy a kevésbé látványos munkásságot maguk mögött tudó, ám hasonló odaadással dolgozó színészeknek is kijárna.

A színész és a macska
A Madách Színház 1986 decemberében mutatja be Dumas-Sartre Keen a színész című darabját Szirtes Tamás rendezésében, a címszerepben Haumann Péterrel.
Barabás Tamás kritikus írása a premier után jelent meg az új Tükörben:

Ez a Kean, akit most a Madách Színház ötletesen dinamikus előadásában megismerünk, nyilvánvalóan nagy színész (alakítója ezt is eljátssza, van rá szituációja), de amellett gyanús csapszékek és olcsó bordélyok törzsvendége, társadalmon kívüli lények, vagy egyenesen hétpróbás bűnözők haverja, „rundó"-fizetője, életre-halálra szóló cimborája. S gátlástalan kan, akinek hódítási skálája az utcán sétáló penészvirágoktól a protokollpáholy mélyén nagy estélyiben elomló arisztokratánéig terjed. Sartre aligha hallhatta valaha is Haumann Péter nevét, ezt a címszerepet mégis mintha neki találta volna ki. Elbűvölő intenzitással éli Keant. Haumann ezen színpadon, eljátssza a nagy színészt, meg annak paródiáját is. Igazi örömet szerez a nézőnek alakítása minden másodpercével; ha van telitalálat a színházban Haumann munkája az.

A két évvel korábban bemutatott Macskák című musicalben ugyancsak „színészt" alakított Tust, a színházi macska szerepében. Az idővel legendássá lett alakítást még a Táncélet című, táncszakmai lapban is méltatták.
1984-ben írta Bokor Roland táncművészeti publicista, balettigazgató:

Muzikalitásával és groteszk mozgásával, szerepformálásával Haumann Péter az előadás kulcsfigurája. Stílusérzéke, karakterváltásai félelmetes biztonságot és egy nagy művész jelenlétét sugallják. Fenntartás nélkül elhisszük róla, hogy „fejben volt nála vagy hetven szerep", meg „Shakespeare-be ugrott be kéményen át, hogy mint Othello kormosra fesse magát.

 

Bencze Ilona és Haumann Péter T. S. Eliot és Andrew Lloyd Webber Macskák című musicaljének 1400. előadásán a Madách Színházban 2014. november 29-én. Az 1983. március 25-én bemutatott darab rendezője Szirtes Tamás, a színház igazgatója Forrás: MTI/Mohai Balázs

 

Dac
A sikerek ellenére Haumann Péter 1989-ben elhagyja a Madách Színházat.
A távozás okai kapcsán egy későbbi interjúban nyilatkozta a következőket:
 

A színészi neveltetésemet Ádám Ottó határozta meg, a főiskolán ő volt a mesterem, akit a mostani nagy rendezők (a nagyot egy kicsit idézőjelben mondom) nem értékelnek, sok tekintetben ósdinak, avíttnak tartanak, de a személyiségét akkor sem lehet megkerülni. Ő egyszer azt mondta rólam: »Szeretném szeretni a Haumannt, de nem engedi.« Ezt azért mondhatta, mert sokszor ellene szegültem, és néha úgy tűnt, igazam van. Később a szeretete olyan módon nyilvánult meg, amit én nem tudtam jól fogadni, mert olyan intellektussal bírt, ami messze meghaladta az enyémet, és ettől én folyton zavarban voltam. Mégis azt kell mondanom, voltak pontok, amikor mintha én többet láttam volna mesterségből, mint ő – de annak alapján, amit tőle tanultam. Ezért is voltam kénytelen 1989-ben otthagyni a Madách Színházat, annak ellenére, hogy nagyon sok tisztességes, jó szerepet kaptam ott, és többnyire jól is bántak velem. Persze nem mindig, de az esetek nagyobbik részében... Ádám Ottó életének végén már éreztem a kitüntető szeretetét, és ez visszamenőleg is megnyugtatott – elismerem, hogy korábban sokszor hozzáférhetetlen voltam. De ma már azt mondom, szerencsém volt, hogy ilyen a személyiségem, mert akik kontroll nélkül átadták magukat, azok nem jártak minden esetben sikerrel. Én a tőle tanultakkal, azzal az állandó kontrollal és a bennem lévő daccal picit előrébb jutottam, mint sok más pályatársam.

 

A Madách Színházat hátrahagyó színész már akkoriban előrébb tart számtalan kollégájánál. De a hivatás buktatóit úgy sem kerülhette el minden esetben.

 

III. Richárd
Haumann Péter még 1973-ban, első Madách Színháznál töltött évada idején játssza el Shakespeare III. Richárd című darabjának címszerepét a Fehér György rendezésében képernyőre került tévéjátékban.

A produkció máig a műfaj egyik legmeghatározóbb mérföldköve.

Az Élet és Irodalomban írta Hámos György:

Fehér György felfedezte, hogy a tévéművészet révén a shakespeare-i mű olyan mélységeibe világíthat, melyeket a színházművészet homályban kénytelen hagyni. Ehhez a tévé újjászülte Richárdhoz ihletett választás volt Haumann Péter.(...) A sohasem hangos és látványos, az önmagában gyönyörködő gonoszság intellektuális játékaihoz nem is kínálkozott alkalmasabb terep Haumann arcánál. Nem az ármány vagy a rémületes szándék tükröződik róla (ilyesmit a képernyő nem is visel el), hanem a szüntelen gondolkodás mozgékonysága, a tervezés, töprengés és rátalálás eleven szerkezete működik előttünk. A nézőkkel cimboráló, tökéletességétől szinte vidámmá váló, erejét élvező gonoszság többet mond el a figura cinizmusáról, mint amennyire ez színpadon lehetséges.

A televíziós játékot Haumann Péter is pályafutása egyik kiemelkedő alkotásának tartotta, ám aligha gondolta úgy, hogy Shakespeare gigászi gonosztevőjéről ne lehetne színpadon is újabb gondolatokat fogalmazni.
1988-ban elsősorban azért fogadja el a Nemzeti Színház vezetőinek, Malonyai Dezsőnek és Vámos Lászlónak invitálását, mert

felajánlják számára III. Richárd megformálásának színpadi lehetőségét.

 

Haumann Péter és Kálloy Molnár Péter játszanak a S.Ö.R. (Shakespeare Összes Rövidítve) című előadáson a Színházak éjszakája programon a Magyar Állami Operaház előtt felállított színpadon, az Andrássy úton 2015. szeptember 19-én Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az elmaradt bemutató
A társulathoz érkezve Haumann Péter úgy érzi magát – saját megfogalmazását idézve – mintha egy szovjet laktanyába került volna, melynek udvarán lerobbant tankok állnak, amelyek húsz méter mélyre eresztették már magukból az olajat. Hozzátette: a színház kiváló művészei a rendszerváltás küszöbén folyamatos politikai diskurzust folytattak a büfében, a színfalak mögött, s színre lépésük előtt arra intették egymást:

szavukat ne feledjék a politikai vitát illetően.

Majd letudják az adott darab adott jelenetét.
Haumann Péter a III. Richárdra készülve Angliából szerez be egy albumot, amelyek képei Richárd korának építészetét, a várak, kastélyok enteriőrjét ábrázolják. Úgy véli, azok segítik megidézni a színészeknek azokat a helyszíneket, amelyekben Shakespeare szereplői cselekszenek. Kollégái azonban nem nyitottak az album lapozgatására. Megesik, hogy egyikük az egyik hosszabb jelent közben, mivel percekig nincs szövege,

behoz maga helyett – jelzésként – egy sámlit, majd kimegy dohányozni az ügyelőpult mögé.

Az egyik próbára darab rendezője érkezik késve és másnaposan, egy üveg konyak társaságában. A színészeknek annyit mond:

aki azontúl hoz magával egy üveg konyakot, az késhet.

A III. Richárd végül nem kerül közönség elé.

Zseniális bohóckodás
A Nemzeti Színházból tovább állva Haumann Péter előbb két évadra a korábbi Thália Színház épületébe megalakult Arizona Színházhoz szerződik, amelyet Mikó István vezet. Az Arizona Színház Micsoda kabaré című előadása kapcsán írta a Délmagyarország című lap:

Az, hogy a hakniízű produkció a fáradt színészek, a rossz hangosítás, és a gyenge jelenetek ellenére is sikert aratott, elsősorban Mikó könnyed ripacskodásának és Haumann zseniális bohóckodásának köszönhető.

Az Arizonából tovább lépve Haumann Péter két évadra a Radnóti Miklós Színháznak lesz a tagja. Itt játssza el saját rendezésében Nino Manfredi-Nino Marini Könnyű erkölcsök című komédiájának főszerepét a színháznál vendégként fellépő Schütz Ila partnereként. Haumann Péter a százas szériát megélő darab kapcsán nyilatkozta:

Azt gondolom, a közönség igénye nagyobb a vidám műfajok iránt. Játszom a Figaró házasságában az Árvákban, az Őrült nők ketrecében és Dürrenmatt Meteorjában is. (Néhány szerepet vendégként alakított. Sz.Á.) Ezekben a darabokban mindenütt jelen van a humor. Ám abban a pillanatban, ha kapok valami drámai szerepet, boldogan állok elébe.

Utóbb úgy nyilatkozott:

a Radnóti Színház társulatában egy ideig olyan családias, összetartó légkört, a színház lényegére koncentráló attitűdöt tapasztalt, amely vidéken töltött évei legszebb szakaszaira emlékezették.

Aztán változott a helyzet.
Haumann Péter még a 25. Színház tagjaként, az egyik Szókratész védőbeszéde című előadás alatt úgy érzete, hogy hamisan mondja a darab szövegét. A nézőkhöz fordult:

Bocsássanak meg, hazudok. Fejezzük itt be.

Egy vékony hang kontrázott rá a közönség soraiból:

Hát, bizony...

A színész akkor rövid szünetet kért, majd újra kezdte az előadást, akkor már egyetlen hamis hang nélkül.

 

Egy-egy színházi társulatban, amikor a színész érzékelni kezdi a hamis hanglejtések elszaporodását, nem kérhet szünetet. Mást kell tennie, ha rosszul viseli a dolgot.

 

 

Nincs még vége, a foytatáshoz lapozzon!