Attila a Margit-szigeten, egy páratlan világsztárral

Vágólapra másolva!
A Színház Online azt írja, hogy Verdi: Attila, történelmi kalandopera és romantika, kiváló operaénekesek, varázslatos ledes animáció, kiállítással kísérve – egyenként is vonzó programok. Augusztus 12-én mindezt egyben kapja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színházban. A címszerepet egy igazi világsztár, John Relyea énekli, a karmester pedig a Magyar Állami Operaház új első karmestere, a 27 éves, nagy tehetség, Rajna Martin lesz.
Vágólapra másolva!

Attila hun királyt az „Isten ostora" névvel illették, de hódításai mögött egy karizmatikus, éles eszű, megfontolt uralkodó állt, aki Verdi képzeletét is megragadta. Az operát a világ nagy operaházai repertoáron tartják, itthon kizárólag augusztus 12-én a Margitszigeti Színházban láthatja a közönség. A címszerepet John Relyea, napjaink egyik legjobb basszusa alakítja majd. Sőt, az előadásra váltott jeggyel a Víztorony-kilátóban felállított Attila kiállítás is megtekinthető, hátteret adva a történetnek, így teljessé téve az élményt.

A tavalyi bemutatón aratott sikert követően idén augusztus 12-én visszatér a Margitszigeti Színház színpadára Attila története, világszerte egyedülálló filmes látványvilággal, monumentális hangzással és szemet gyönyörködtető, fantasztikus jelmezekkel. A címszerepet a kanadai John Relyea napjaink egyik legjobb basszusa és Attila szerepének egyik legkarizmatikusabb megformálója alakítja. 30 éves karrierje során Relyea a világ leghíresebb operaházaiban szerepelt, köztük a Metropolitan Operában, a San Francisco Operában, a chicagói Lyric Operában, a Seattle Operában, a Canadian Opera Company-ban, a La Scala-ban, a Royal Opera House Covent Garden-ben, a Párizsi Operában, a Bayerische Staatsoper-ben, a hamburgi Állami Operában, a Bécsi Állami Operában, Róma, Nápoly, és Palermo színházaiban, a Theater an der Wien és a Mariinksy Színház színpadán.

Jelenet az Attila előadásából Forrás: Éder Vera

Attila valójában a férfi ősi oldalát, az erős férfi energiát testesíti meg. Azt hiszem, így zsigeri szinten szólít meg – egy olyan energia megtalálása, amely versenyezni, győzni, uralkodni akar. Ugyanakkor nagyfokú magabiztosságot és összpontosítást is érez. Azt kell mondanom, hogy számomra az Attila egy egyedülálló opera.” – nyilatkozta John Relyea a darabról, majd hozzátette:

A nézői visszajelzések miatt is döntött úgy a színház, hogy 2023-ban ismét műsorra tűzi az előadást. A legendás hun hadvezér történetét bemutató Attila ugyanis azon színházi élmények egyike, melyek legvégén az utolsó szólam kicsengését követő tapsvihar előtti pillanatnyi csöndben, édes mámoros borzongással csak arra tudunk gondolni: “ezt újra látni kell!” Az óriás led fal alkotta díszlet, a pompás jelmezek, a fülbemászó, erőteljes dallamok és az emberfeletti énekhangok felejthetetlenné, már-már megismételhetetlenné teszik a darabot.

Az esemény hivatalos plakátja Forrás: Origo

“Múlt és jövő, klasszikus és modern találkozása, még nyugati mércével is igazi látványtechnikai bravúr ez a produkció” – mondta Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház ügyvezető igazgatója, az Attila operabemutató művészeti vezetője és kreatív producere.

Odabella szerepét a Liszt-díjas és további számos elismeréssel büszkélkedhető érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Rálik Szilvia alakítja majd. Mellette Foresto, aquileiai lovag szerepében a mesés nemzetközi énekes karriert befutott László Boldizsár, Ezio generális szerepében az Opera egyik legkiválóbb, nélkülözhetetlen művésze, a Debrecenben született bariton, Hajas Zsolt, valamint Leó pápa köntösébe bújva az Artisjus díjas Gábor Géza varázsolják majd egy a nagyérdeműt.

A koreográfiákat Feledi János álmodta meg, míg a világítás és látvány Madarász János ‘Madár’, valamint Dobó Kata, a jelmezek pedig Kentaur keze munkáját dicsérik. A produkciót a Margitszigeti Színház hívta életre. Producer: Bán Teodóra - írja a Színház Online.