Mégis, miért nehéz egyes embereknek a szeretet gyakorlata?

Bozsik Yvette a Nemzeti Táncszínházban 2023. április 15-én

Kossuth-díjas, érdemes művész, táncos, koreográfus, rendező. A Táncművészeti Egyetem Koreográfus Tanszékének vezetője, egyetemi tanár, az idén harmincéves Bozsik Yvette Társulat alapítója és névadója. Az elmúlt években több rendezése is színre került, más teátrumok mellett a Nemzeti Színházban, ahol ugyanakkor koreográfusként is dolgozott a színházat igazgató Vidnyánszky Attila mellett. A jelenleg zajló Színházi Olimpián társulatával vesz részt a HA DÔ című butoh táncdarabbal, a Pécsi Nemzeti Színház pedig nemrég mutatta be rendezésében Euripidész Médeia című darabját. Mindemellett az elmúlt évtizedekben a Bozsik Yvette Társulat az egész világot bejárta, számos fesztiváldíjat elnyerve, miközben alapítóját saját hazájában rendre megpróbálták címkézni, különböző oldalakhoz sorolni. Bozsik Yvette Origónak adott interjújában egyebek között elmondja, hogy miért lehet nehéz egyesek számára a szeretet gyakorlata. Ahogy azt is világossá teszi, hogy valójában mi mindent jelent az a szó, hogy tánc.

A Bohóc kerestetik alaphelyzete egy szakíró megfogalmazásában a Tánckritika.hu oldaláról: „Két idősödő, a cirkusz perifériáján tengődő bohóc munkát keres, a hagyományos bohócszámokra, trükkökre azonban már nem vevő az új világ. A két bohóc hol kétségbeesetten, hol beletörődően harcol az idő ellen, a figyelemért. Hol együtt, hol egymás ellenében küzdenek." A szerző ír arról is, hogy önök, alkotótársával, Vati Tamással mintha „ars poeticának, korai búcsúdalnak is szánták volna az előadást." Hozzáteszi: „Szerencsésen túllépnek azonban a búcsúmelankólián, és nem esnek bele a „mi időnkben minden jobb volt, bezzeg ez az új világ..." csapdájába sem. A kezdetben egyértelműen ellenséges és elutasító „új vizslatókkal" sikerül kialakítani valamiféle kommunikációt, a piros és fekete bohócorrok gazdát cserélnek, keverednek. Az előadás a humornak sincs híján". Az ön számára miért jelent ez a produkció visszatérést a kiindulóponthoz?

Például azért, mert újra színpadra léptem, és ismét Vati Tamással, visszatérve a duettjeimhez. Ráadásul ismét olyan darabban, amelyben erős a társadalomkritika. Ami az utóbbit illeti: ha megnézzük azokat a változásokat, amelyek a pandémia megjelenése után történtek, akkor arra reagálnom kellett. Egy teljesen abszurd világba kerültünk. Más nem nagyon reagált erre a műfajomban, pedig a művésznek dolga lenne, hogy tükröt tartson.

Az ön számára mi volt a legabszurdabb a 2021-es hétköznapokban?

Elsőként is a maszkkal takart arcok. Ugyancsak abszurd volt, hogy milyen erővel irányította a félelem az emberiséget. Abszurd volt – nem Magyarországra, hanem az egész világra vonatkozóan – az ellenőrzés csaknem orwelli szintje.

Bozsik Yvette a Nemzeti Táncszínházban Fotó: Szabó Gábor - Origo

Akkor egy vírus terjedése táplálta a félelmet, az vezetett nehezen viselhető, de aligha elkerülhető intézkedésekhez. Az ön megítélését azonban egy szimplának tetsző szituáció következményei is befolyásolták. 2012-ben megpályázta a Trafó vezetői posztját, amely döntése kapcsán a korábbi interjúnkban így fogalmazott: „2012-ig azt gondoltam, hogy magam dönthetek a sorsomról, akár arról, szeretnék-e színházigazgató lenni, vagy sem. Akkor szembesültem azzal: ez nem így megy. Pedig a Trafó kapcsán sem a magam érdekeit tartottam szem előtt, hanem valóban a honi együttesek lehetőségeit szerettem volna bővíteni. Ám mifelénk párhuzamos valóságok működnek." A szakma egy része azt mondta, hogy ön áruló, egyrészt mert elindult a pályázaton az intézményt akkor már több mint egy évtizede vezető direktorral szemben, majd árulására azzal is ráerősített, hogy a Trafó-„ügy" után nyíltan „politikai oldalt" váltott. A maga nemében ez is elég abszurd. Vagy ma már másként látja?

Felteszem a kérdést: nem mesterségesen vannak-e kreálva ezek az oldalak? Az ember az ember. Mindenkinek hasonlóak a problémái. Az oldalak szerinti megosztás illúzió, de látom, hogy működik. Látom, ahogy a volt tanárom internetes közösségi terében akadály nélkül sároznak a mai napig. Olyan emberek formálnak rólam véleményt, vagy osztanak meg soha meg nem történt epizódokat az életemből, akik nem is ismernek, nem nézik meg az előadásaimat. Ez nem normális, tehát abszurd.

Kimondom én: önmagukat liberálisként definiáló honfitársaink támadják a Kádár-világot idéző módszerekkel.

A magam olvasatában kétfajta alapérzés működteti a dolgokat. A félelem és a szeretet. Ha valaki nem szereti saját magát, az életét, a környezetét, akkor óhatatlanul félelemben él. Akkor mindenben támadást lát, veszélyt érez. Ha azok, akiket érint, kijutnának ebből a rettenetes félelemérzetből, és képesek lennének megszeretni magukat, maguk köré is szeretetet teremtve, akkor másképp történnének a dolgok. Akkor nem éreznék a késztetést, hogy minden alap nélkül ítéljenek meg másokat. A szeretet egyébként nem egy puszta érzés, hanem egy állapot, ami van, létezik. Lehet hozzá csatlakozni. A gyűlölet ölet, a szeretet etet. A magyar nyelv gyönyörűen leírja ezt. Amikor elkezdtem Pécsett megrendezni a márciusban színre kerülő Médeiát, az elemző próbán elmondtam a színészeknek, hogy a színházi gondolkodásomban, a szeretet gyakorlatában számomra nagyon meghatározó volt Halász Péter, az avantgárd író, rendező és színész, akivel személyesen is jóban voltam. Aki egyébként a sorsában is tanulságként szolgál.

Médeia szerepében Darabont Mikold (k), a Második nő szerepében Bocskai Virág (j) és a Harmadik nő szerepében Vlasits Barbara (b) a Pécsi Nemzeti Színház Médeia című színdarabjának próbáján, 2023. március 9-én. A teátrum március 11-én mutatta be Euripidész Médeia című tragédiáját Rakovszky Zsuzsa fordításában, Bozsik Yvette rendezésében Forrás: MTI/Ruprech Judit

Miként?

Halász Péter azt mondta, hogy kétfajta színház van: a tekintélyelvű és a szeretetalapú. A Kádár-világot hátrahagyva alapította meg a Love Theatert Amerikában. A rendszerváltás után sztárként látogatott haza, akkor még felnéztek rá, a Katona József Színházban is rendezett. Ám egyre többet volt itthon, lassacskán kiderült, hogy nemigen fog visszamenni Amerikába. Azt követően egyre kevesebb lehetőséget kapott. Molnár Gál Péter mellett mások is dehonesztálóan írtak róla. Betegségében, korai halálában is része lehet annak, amit a támadások miatt átélt. Én a jelenben érzem azt, hogy egyesek számára elfogadhatatlan vagyok, mert a szépségről és a szeretetről szeretnék beszélni a munkáimban, nem pedig a nihilről. Ezért inkább eltávolodtam azoktól, akik ezt felróják nekem. Ugyanakkor nem gondolom, hogy amit csinálok, az kevésbé lenne értékes. Sokkal nagyobb szegletét mutatom meg a világnak, hiszen a szépségről és szeretetről is szó esik a műveimben, miközben ott van bennük a humor, a társadalomkritika és sok más is. De azt elutasítom, hogy minden úgy lenne rossz, ahogy van. Hiszen mi teremtjük a világunkat. Ha ébredés után igyekszünk a jó dolgokra koncentrálni, akkor jobb lesz az életünk. Ha a rosszra koncentrálunk, akkor ne várjunk semmi jót, se civilként, se művészként.

Lehet, hogy a megosztás illúzió, de miután dolgozni kezdett a Vidnyánszky Attila igazgatta Nemzeti Színházban, erős címkéket kapott azoktól, akik mást gondolnak a szeretetről, mint ön. Hogyan éli meg?

Neveztek engem már a turulkurzus kegyeltjének és liberális lotyónak is. A címkék nem engem minősítenek, nincs mit kezdenem ezzel, hiszen akárhová soroltak, én nem változtam.

Bozsik Yvette a Nemzeti Táncszínházban Fotó: Szabó Gábor - Origo

Vannak, akik azt mondják, hogy a Nemzeti Színházban csak egyféle gondolkodás mentén lehet alkotni. Ezt tényleg tapasztalja?

Szó nincs ilyesmiről, a Nemzeti Színházban, az Operettszínházban, és legutóbb a Pécsi Nemzeti Színházban is nagy művészi szabadságot kaptam. A Katona József Színházban vagy a Trafóban tapasztaltam inkább, hogy megpróbáltak beleszólni a munkáimba, legalábbis művészileg. Már 2006-ban adtam ennek kapcsán egy interjút, amelyben elmondtam: nem szeretnék senkinek sem megfelelni, színházi büfékben ücsörögve. A munkáim világában szeretek elmerülni. Miközben a színészekkel, táncosokkal dolgozva próbálok mindenkit tisztelettel elfogadni.

Társulata Tadashi Endo HA DÔ című darabjával vesz részt a Színházi Olimpián. Mit lehet tudni a műről, alkotójáról? Mi az „üzenete"?

A németországi Göttingenben élő és dolgozó Tadashi Endo az egyik legnagyobb ma élő butoh táncos és koreográfus, talán az utolsó élő tanítványa a butoh tánc megalapítóinak, Tatsumi Hijikatának és Kazuo Ohnónak. A hetvenhat éves Tadashi Endo csaknem harminc éve vezeti a göttingeni MAMU butoh központot. A HA DÔ című butoh előadást Tadashi Endo Brazília és Németország után Magyarországon mutatta be a társulatom működésének huszonötödik évfordulóján. Most megújult szereposztásban kerül a Színházi Olimpia programjába május 16-án a Nemzeti Táncszínházban, és a mester maga is táncolni fog. Az előadás a modern kori háborúk szenvedőinek és halottainak mementója. Az előadást Tadashi Endo gondolataival ajánljuk a közönség figyelmébe. „Hol lelhetnek az emberek igazi otthonra? / Talán ott, ahol szeretetet és biztonságot találnak? / Ez lehet az oka az egész életükben tartó bolyongásnak?"