Jazz, balkáni virtus és magyar groteszk a Müpában

Grecsó Krisztián és Beck Zoli
Vágólapra másolva!
A fado nagyasszonya, Mariza és a balkáni virtus nagymestere, Goran Bregović is visszatér a Müpába 2023 első hónapjaiban, de itt mutatja be új lemezét Beck Zoli és Grecsó Krisztián, valamint Kollár-Klemencz László is, a magyar jazz legendás alakja, László Attila pedig kerek jubileumát ünnepli a közönséggel.
Vágólapra másolva!

A 2023-as évben több régi ismerőst is újra a Müpa színpadán üdvözölhet a közönség: öt év után új lemezének anyagával tér vissza a fado portugál nagyasszonya, Mariza, míg az emlékezetes filmzenéiről ismert Goran Bregović. a Budafoki Dohnányi Zenekarral kiegészülve, szimfonikus hangszerelésben hozza el legjobb dalait. A hazai jazzélet legsokoldalúbb művésze, László Attila karrierjének legfontosabb állomásait idézi majd meg a hetvenedik születésnapja alkalmából. A jeles alkalomhoz pedig legkedvesebb zenészbarátait hívta el vendégül.

Mariza Forrás: Miguel Angelo

Első közös lemezük bemutatására készül Beck Zoltán és Grecsó Krisztián, akik régóta tartó barátságukat öntötték zenés irodalmi formába. Lemezbemutatóra készül Kollár-Klemencz László is: 2008-ban életre hívott kamarazenekarával immáron ötödik albumukat készítették el, amelyet a Müpa közönsége hallhat először élőben.

Grecsó Krisztián és Beck Zoli Forrás: Bátori 'Jim' Gábor

A Müpa újévi hagyományai közé tartozik már Haydn népszerű oratóriuma, Az évszakok, amelyet az ifjú közönség ezúttal a világklasszis Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában, Fischer Ádám közvetlen és érdekfeszítő magyarázatával ismerhet meg.

Fischer Ádám Forrás: Csibi Szilvia

Az évről évre a régió legjelentősebb jazztehetségeit bemutató Jazz Showcase a fiatal tehetségek mellett ezúttal is a jazzszíntér kiemelkedő együtteseinek koncertjével ünnepli majd a műfajt: ezúttal Barabás Lőrinc, Csapó Krisztián, azaz KRIZ és a jazzbois koncertjei fogják egy-egy napra feltenni a koronát. A táncháztól a világzenéig a műfajok változatos kínálatát vonultatja fel A népzene ünnepe, ahol az egész napos színes programkavalkád ismét egy fergeteges gálaműsorban csúcsosodik majd ki.

Jazzbois Forrás: Talaber Géza

Folytatódnak a Müpa irodalmi sorozatai is: ezúttal a József Attila-díjas Szvoren Edina, Kossuth-díjas költőnk, Nagy László és a magyar groteszk próza megteremtője, Örkény István kerül majd a fókuszba. A Müpa Filmklubbal tovább kalandozhatunk Fellini rendezői világában, legsikeresebb előadásaikkal térnek vissza az ország vezető táncegyüttesei, a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, és természetesen a Recirquel legnépszerűbb újcirkusz-produkcióit sem kell hiányolniuk a rajongóknak.

A Müpa+ hűségprogram tagjai akár már október 26-tól, míg a nagyközönség egy nappal később, október 27-től megválthatja jegyeit ezekre és még sok más újonnan bejelentett produkcióra is.