Boldognak hitték, pedig rengeteg szenvedés érte a valaha élt egyik legnagyobb magyar színészt

Budapest, 1985. június 23. A magyar dal ünnepe címmel sorozatműsor indult a televízióban. A Magyar Televízió hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére megrendezi "A magyar dal ünnepét", amelyben a magyar népdalok mellett kuplék, sanzonok és táncdalok hangzanak el. A sorozatműsor hetedik előadására június 23-án került sor a Pesti Vígadóban "A város dalai" címmel. A képen: Bessenyei Ferenc énekel. MTI Fotó: Hámor Szabolcs

Bessenyei Ferenc az újkori színháztörténet egyik legnagyobb színművésze volt. Habitusában, orgánumában, megjelenésében hősi karakter. Joggal várta el a rászabott szerepeket. Megformálhatta a magyar történelem legnagyobb alakjait színpadon és filmekben is. Szélesebb skálán is hiteles alakítások voltak a repertoárján. Egyik legnagyobb sikerét a Hegedűs a háztetőn című musical tejesembereként aratta. Igazságérzetének is része volt 1956-os szerepvállalásában. Korábbi sikerei ellenére sem úszhatta meg a rámért penitenciát, de a súlyosabb büntetést annak ellenére is elkerülte, hogy a forradalmat követően megtagadta a párttagságot. Nem volt hajlandó a hatalom képviselőivel parolázni, noha azoknak lett volna igényük erre. A közönség sikeres, boldog művésznek látta, borúsabb megszólalásait a művészemberek hétköznapitól eltérő személyiségével magyarázták. Holott egy olyan világban dacolt a hatalommal, amelyben képesek voltak ezt oly módon megtorolni, hogy az a publikum számára észrevétlen maradjon, miközben az érintett folyamatosan érzékelte a kirekesztés sajátos megnyilvánulásait – még úgy is, hogy esténként vastapssal ünnepelték a színházban.

SAS-behívó, házasság, első szerepek a Nemzetiben
Alig egy órával később Bessenyei Ferenc már a félelem okán érez ájulást, amikor a SAS-behívóját kézbesíti a postás. Miskolcon próbál kapcsolatot találni, amely segítségével megúszhatná a bevonulást. Nem jár sikerrel.
Hazautazik Hódmezővásárhelyre, jelentkezik a behívóban megjelölt kaszárnyába. Ott kiderül: néhány adminisztratív feladatot ellátó tiszt kivételével a behívottakat már tovább vezényelték.

A helyben maradt tisztek gyerekkori pajtásai, ráadásul olvasták a lapokban, hogy Bessenyei ősztől a Nemzeti Színház tagja.

Budapest, 1960. - A Magyar Rádió 20-as stúdiója, Bessenyei Ferenc és Tolnay Klári színművészek Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán

Minden befolyásukat és ravaszságukat latba vetve kimentették egykori játszótársukat a menthetetlennek gondolt helyzetből. (Hogy pontosan miként, az egyetlen későbbi múltidézésből sem derül ki hitelt érdemlően. Sz. Á.)
A különös incidens lezárását követően Bessenyei Ferenc jelentkezik a Nemzeti Színház új igazgatójánál, Kovách Aladárnál. Bessenyei Ferenc és a fővárosba vele tartó Szederkényi Ada még érkezésük idején lakást kapnak a Nemzetitől a budai Kanizsa utca 20-ban.

Nem sokkal később, szeptember 23-án összeházasodnak.

Egyes életrajzi munkák azt írják, hogy a következő hónapokban Bessenyei minden este színre lépett a Nemzetiben. Máshol azt olvasni, hogy a háborús helyzetben erre már nem jutott idő. Dokumentumok alapján bizonyos, hogy Bessenyei Ferenc játszott Bánffy Miklós Nagyúr című darabjában, amelyet 1944. szeptember 16-án mutattak be. Egy hónappal később a Sardou-műben, A szókimondó asszonyságban Bessenyei eredetileg a Gyógyszerész szerepét kapta meg. Aztán amikor a Lefebvre őrmestert alakító Rajczy Lajos elhagyja Budapestet, Bessenyei Ferenc veszi át a szerepét, amely már főszerep, a Dajka Margit által alakított hősnő férje.

A direktor öröme
Bessenyei Ferenc első, néhány hónapos Nemzeti színházi tagságának történetét talán az iránta való tiszteletből kezelik kissé felületesen egyes biográfiák. A színész maga a következőket mondta a színházat igazgató Kovách Aladárral történt találkozásáról:

Két bottal járó, nagyon kedves ember volt, eldobta a botjait, megölelt. Nem is értettem, miért örülnek nekem annyira, azt sem tudták, ki vagyok.

Annyit bizonyára tudott: ha Kovách Aladár nem is látta őt korábban színpadon, Kiss Ferenc – aki már partnere is volt vidéken – hitelesen érvelt a szerződtetése mellett. Ami ma már kideríthetetlen: vajon az akkor huszonnégy éves Bessenyei átgondolta-e, hogy Kovách Aladár kizárólag az ő kimagaslónak mondott tehetsége miatt érzett-e örömet vagy egyéb okból is?

Az ifjú színész szerződtetése idején a Nemzeti Színház vezetése nem volt egyszerű helyzetben.

Az előző igazgatót, Németh Antalt a szélsőjobbos elemeket is sorai közé emelő, 1944 márciusában hatalomra került Sztójay-kormány menesztette augusztusban. A helyére állított író-dramaturg Kovách Aladár a Turul Kiadó lektori pozícióját hagyta hátra az igazgatói megbízatásért. Kinevezését követően a műszakiak és a színészek jelentős része visszautasította a további együttműködést a színházzal, azok számát gyarapítva, akik már a németek márciusi megszállása után visszautasították a munkát. (Kovách idővel, 1951-től pár évig a Szabad Európa Rádió irodalmi osztályát vezette; Sz. Á.)

Kovách Aladár tehát igen nagy örömmel fogadott mindenkit, aki új tagként csatlakozott a teátrumához.

Ők sincsenek kevesen, nem is akárkik. Bessenyei Ferenccel egy időben érkezik a Nemzeti Színházhoz két rendező, Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán, a díszlettervező Varga Mátyás, valamint olyan színészek, mint Ajtay Andor, Dajka Margit, Szeleczky Zita, Turay Ida, Vaszary Piroska, Bánhidi László, Szakács Miklós színészek.

A direktor beszéde
Az évadnyitó társulati ülésen az ifjú Bessenyei Ferenc megilletődve hallgatja Kovách Aladárt. Magyar Bálint 1977-ben megjelent, a Nemzeti Színház történetéről készült könyvében írja a beszéd kapcsán:

„A színház helyzetét elemzi, tanulmányszámba menő előadása csak a legszükségesebb mértékben utal a jelen helyzetre. »Lehet, hogy egy óra múlva épületünk sincs, és itt állunk az öreg rommal Európa zokogó dómjai között« – mondja, és kijelenti: »nem tűrhető, hogy a színház művészetellenes módon, politikai szószékké váljék«. Elemzése túlnyomó részében viszont a békés, háborúmentes világot idézi."

A direktor beszél a Nemzeti Színház ethoszáról is:

A Nemzeti Színház hivatása a magyar dráma ébresztése. A színház őrzője és istápolója a tiszta magyar nyelvnek, a magyar beszéd dallamának. Feladata a legmagasabb rendű nemzetnevelés: az egész magyarsághoz szól, mélyíti a magyarság történelmi tudatát és önismeretét, nemesíti ízlését. A Nemzeti színházi hagyomány nem jelent stílusmerevséget, nem jelent elzárkózást, hanem jelenti a klasszikus és élő világirodalom nagy örökségét, tehát a két vágányon párhuzamosan futó nagyvonalú műsorpolitikát, a színes és gazdag játékrendet, a stílustisztaságot s az örök magyar szellem, az író, a mű, a közösség hűséges, odaadó szolgálatát. A Nemzeti Színház azonnal megbénul, amint kikapcsolódik a nemzeti lélek nagy áramköréből. Ennek az intézménynek a nagy belső apadások idején is erős, saját légköre van. A teremtő művészi atmoszféra az idegzete a színháznak. Ezt megóvni, feszültségben megtartani a legnagyobb színházvezetői feladat. Azt akarjuk, hogy a Nemzeti Színház tagjának lenni ismét rang legyen.

Bessenyei Ferenc többször elmondja majd: az 1944-es évadnyitó beszéd meghatározta az egész életét, a Nemzeti Színház ügyéről való gondolkodását.

Kovách Aladár azonban a sikertelen Horthy-proklamációt követő napon, Szálasi Ferenc nyilaspártjának hatalomra kerülésekor, 1944. október 16-án lemond igazgatói posztjáról. Egészségi állapotára hivatkozik, Heine–Medin-kór kínozza. (Lemondása előtt a színház komplett archívumát, jelmez-, díszlettárát svédországi védnökség alá helyezi. 1947-ben kivándorol Németországba, azután Franciaországban, majd Ausztriában éli le az életét. Sz. Á.)

Az érdemes művész
Kovách Aladár távozása után a Szálasi-kormány Kiss Ferencet bízza meg átmeneti jelleggel az igazgatói teendők ellátásával, aki 1939-től a Színművészeti Akadémia, valamint a Filmművészeti és Színházművészeti Kamara elnöke.
A szélsőjobboldali és antiszemita nézeteit nemcsak szavaiban vállaló, de azokat tetteivel is bizonyító színész esetében a Nemzeti Színház „igazgatójaként" – megbízott volt, kinevezés nélkül – meghozott, sorsokat megpecsételő döntéseit is vádként hozza majd fel ellene a népbíróság a háború után, ahogy akadémiai és kamarai munkálkodását ugyancsak.

Nyolc évet fog fegyházban tölteni.

Onnan kikerülve előbb segédmunkás lesz, majd néhány egyéb kanyar után visszajut a pályára.

Művészetét a Kádár-kormány ismeri majd el 1963-ban érdemes művész kitüntetéssel.

Az 1944-es évekhez visszatérve: október 26-án az esti légitámadás során megrongálódik a Nemzeti Színház épülete. A kormány a Fővárosi Operettszínházat jelöli ki játszóhelyéül. November végére azonban a légitámadások és a közeledő front miatt felhagynak az előadások megtartásával.
Azzal együtt a színház titkára még december 1-jén is kifüggeszti a tervezett darab, a Solness építőmester szereposztását: Ajtay Andor, Makay Margit, Szeleczky Zita mellett Bessenyei Ferencet is feladat várná. (A jelenből visszatekintve megmagyarázhatatlan, hogy miben bízott a már működésével felhagyott intézmény vezetése. Sz. Á.) December 25-én megindul Budapest ostroma, a város lakói óvóhelyekbe húzódnak.

Budapest, 1952. december 11. - Bessenyei Ferenc és Máthé Erzsi Illyés Gyula: Fáklyaláng című színművének próbáján Forrás: MTI/Farkas Tamás

Eltanácsolják a Nemzetiből, budai lakosként kap szerepet
Bessenyei Ferenc Kanizsa utcai lakása frontvonalon elhelyezkedő házban van. A mellettük húzódó töltés két oldaláról lövik egymást a németek és az oroszok. Nehézfegyverek is dübörögnek. Egy különösen „zajos" éjszaka után Bessenyei és felesége már csak üszkös romjait láthatja a szemközti lakóépületnek.

Mégsem mennek le az óvóhelyre, a színész nem bírja a bezártságot. Feleségével túlélik a borzalmakat.

Bessenyei Ferenc az ostrom elmúltával csónakkal kell át a hídjaitól megfosztott Dunán.

Mielőbb munkára akar jelentkezni a Nemzeti Színháznál, amelyhez szerződés köti.

Döntése arra enged következtetni, hogy eszébe sem jutott, hogy bárki azt gondolhatja: nem a puszta hivatástudat, a Kovách Aladár által megfogalmazott színházi eszményekhez való hűség tartotta a színpadon még a háború végóráiban is.
A Nemzeti Színházat akkor már az oda önmagát önhatalmúlag kinevezett Major Tamás igazgatja. Karján vörös karszalag, ahogy abban intézkednek a sebtében megalakult, kommunista befolyású Budapesti Nemzeti Bizottság színházi bizottságának tagjai is. Öten vannak: Gobbi Hilda, Both Béla, Oláh Gusztáv – akit ugyancsak Kovách Aladár szerződtetett a társulathoz –, Várkonyi Zoltán és Major Tamás.
Bessenyeivel – több forrás szerint is – Várkonyi Zoltán közölte:

Kiss Ferenc minapi protezsáltjaként nem léphet újra a Nemzeti színpadára.

Hasonló döntés születik mások mellett Dajka Margit, Turay Ida, Ajtay Andor, Csákányi László, Kovács Károly, Abonyi Tivadar, Bánhidi László, Lánczy Margit esetében is. Az „eltanácsolt", ám szerződéssel rendelkező művészek szeptemberig jogosultak a fizetésükre.
Bessenyei Ferenc évtizedekkel később mondja majd az akkori elutasítása kapcsán:

Ha kudarc ért, elsőnek mindig az okokat próbáltam megkeresni. És ha ezeket megtaláltam, akkor többé nem bántott a dolog, a jövő foglalkoztatott csak. Ebben az esetben kétség nem fért hozzá, hogy a kirúgásom tőlem független okok miatt történt. Így aztán alapjában véve biztos voltam benne, hogy visszakerülök oda, ahova – szívem szerint – képességeim alapján tartoztam.

Bessenyei Ferenc – budai lakosként – 1945 májusában lép először színpadra a Budai Színkörben, amelyet Tapolczai Gyula, a Nemzeti Színház egykori tagja hozott létre a budai romok között. Tapolczai még 1941-ben saját akaratából szerződött el a Nemzetitől. Bessenyei Ferenc Herman Heyermans Remény című darabjában a Vízvári Mariska által alakított Johanna, az öreg halászasszony fiát, Károlyt játssza. Az asszony lányát, Klementint, Bessenyei Ferenc felesége, Szederkényi Ada.

Egyebek között a Népszava is pozitív kritikát közöl az előadásról, kiemelve, hogy Bessenyei Ferenc többször is nyíltszíni tapsot kapott.

A színház finanszírozási gondok miatt 1945 júniusában bezár.

Vándorévek
A munka nélkül maradt Bessenyeinek a Vígszínházat vezető Jób Dániel nyújt mentőövet. Ám az 1945-46-os évad végén elbúcsúzik az elsősorban szalondarabokra szakosodott, s azokat még a háború után is franciás könnyedséggel elővezető társulattól. A nyár első hónapjaiban szülővárosában, az Osváth Béla által vezetett nyári színkörben lép fel. Augusztusban elszerződik Miskolcra egykori igazgatójához, Földessy Gézához. Kiváló szerepeket kap, ám fizetése kevés, az sem érkezik meg időben. Utóbbi komoly gond.

Bessenyei Ferenc fővárosban maradt felesége szeptemberben világra hozza ikerlányaikat, Zsófiát és Katalint.

Hamarosan egyesül a család. A következő években már négyen lakják az albérleti szobát az esedékes városban.

Bessenyei Ferenc a biztosabb fizetés és még jobb szerepek reményében vándorolni kezd a családjával.

Miskolc után Pécs, Szeged, majd újra Pécs következik.
Zenthe Ferenc, aki egy időben Pécsett játszott Bessenyei Ferenccel, később így emlékezett:

Egész késő őszig csak dinnyén éltünk, fizetésünk csak papíron volt, mert a gázsit nem tudta kifizetni a színház. Így aztán étkeztünk barátságból a rendőrségi menzán, de mindenütt, ahol lehetett. Én legalábbis mindig éhes voltam. Bessenyei Feri helyzete még nehezebb volt. Én egyedül éltem, ő gyerekekkel, feleséggel.

Máthé Erzsi akkoriban Kaposvárott színésznő, s a pécsi színház ottani vendégjátéka alkalmával találkozik először a Bessenyei családdal. A színésznő mondta a találkozás kapcsán:

Bűzlött rólunk az albérlet. Róla, egész családjáról és rólunk is. Én Gordon Zsuzsával laktam két fizetésből egy szobában, ők viszont négyen egyetlen fizetésből. Feri igen jóvágású, sovány, izzó, mondhatnám, hurrikán egyéniségű kolléga volt. Most már elmondhatom, első látásra beleszerettem. Minden nő szerelmes volt belé, de csak távolról. Bár már akkor is megropogtatott bennünket, akkora erővel, hogy kék foltok maradtak utána, de valójában nagyon szemérmes férfi volt, semmilyen kapcsolatáról nem tudok. Ha jól emlékszem, Feri öt nagy szerepet játszott Pécsett, tudása, tehetsége teljes fegyverzetével. Ennek hatására e pécsi évad után álmai színházához, a budapesti Nemzeti Színházhoz szerződtették.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!