A sátánista főpap és Mick Jagger aktuális kedvence – különleges koncertek 2022 első felében

Bring Me The Horizon koncert
Oliver Sykes of British metalcore band "Bring Me the Horizon" performs at the band's concert in Hong Kong, China, 21 November 2014. (Photo by Hu wencheng / Imaginechina / Imaginechina via AFP)
Vágólapra másolva!
Rendkívül erőteljes koncertszezon vár ránk a tél és a tavasz folyamán, a rockzene rajongói mindenesetre nem panaszkodhatnak: a műfaj megkerülhetetlen, klasszikus előadói mellett a legújabb generáció sztárjai is Magyarországra jönnek.
Vágólapra másolva!

Sting, Papp László Budapest Sportaréna, március 16.

Sting immáron több mint négy évtizede a gitárzenei élet egyik legmeghatározóbb előadója, terjedelmes pályája alatt a korai punk-korszak karcossága, az angol új hullám eklektikus dallamossága, a klasszikus rock és a jazz elemei kovácsoltak egységes életművet. A 2019-ben kiadott My Songs című válogatáslemeze pedig újrahangszerel változatban kínál keresztmetszetet a legnagyobb slágereiből, éppen ezért az albumhoz kapcsolódó turnén igazi best of koncertre számíthatunk. Így az olyan korai klasszikusai, mint a Roxanne, az Englishman In New York, a Demolition Man vagy a Shape Of My Heart mind terítékre kerül, az sztár megannyi korszakát megidézve. Ráadásul a tizenhétszeres Grammy-díjas dalszerző énekes nem is egyetlen alkalommal játszik 2022-ben magyar közönség előtt: március 15-én Kolozsváron, 16-án Budapesten, 17-én pedig Debrecenben lép fel.

Palaye Royale, Badflower, Akvárium Klub, március 23.

A kanadai-amerikai Palaye Royale szinte a teljes ismeretlenségből, rögtön az első albumával az egyik legígéretesebb nemzetközi együttessé vált, szerte Amerikában és Angliában méretes klubokat megtöltve. Budapestre is ellátogattak volna 2020-ban, ha nem éppen egy nappal a koncertjük előtt hirdetik ki a veszélyhelyzetet, márciusban azonban remélhetőleg pótolják a bulit. A banda önmagát fashion-art rock együttesként definiálja, utalva arra, hogy a zene mellett hasonlóképpen fontosak a külsőségek a megjelenés, a színpadkép vagy éppen a videoklipek tekintetében, de műfaji értelemben a kétezres évekbeli emo-punk és a klasszikus rock 'n' roll találkozásáról beszélhetünk. Ugyanezt a stílust követi az előzenekarként fellépő, szintén amerikai, és a Palaye Royale-hoz hasonló rendkívül slágeres dalokat jegyző Badflower is.

As I Lay Dying, Dying Fetus, Emmure. Barba Negra Music Club, április 14.

Az amerikai As I Lay Dyinghoz kapcsolódik a közelmúlt egyik legnagyobb könnyűzenei botránya, Tim Lambesis ugyanis 2013-ban egy bérgyilkost fogadott, hogy ölje meg a feleségét, a helyi seriff azonban lefülelte, így egy beépített rendőrnek adta át a pénzt véletlenül. Az esetről már írtunk korábban, azóta azonban a zenész ismét szabadlábon van és a közönség szemlátomást megbocsájtott neki: 2019-ben telt házas koncertet adtak Budapesten a nagyszabású európai turnéjuk során, az akkortájt kiadott Shaped In Fire című albumukat a kritikusok is jól fogadták és garantáltan népes közönség várja majd őket áprilisban is, amikor szintén a Barba Negra Music Club színpadán lépnek fel. A kétezres évek egyik legmeghatározóbb, agresszív gitárjátékáról és rendkívül energikus dalairól és előadásmódjáról híres metalcore-banda két szintén nem éppen galamblelkű amerikai együttes, a Dying Fetus és az Emmure oldalán érkezik.