Még soha nem fordult ilyen elő a 178 éves zenekar történetében

A New York-i Filharmonikusok
Vágólapra másolva!
Jövő év júniusáig minden nyilvános fellépésüket törölték a New York-i Filharmonikusok. A zenekar közleményében a koronavírus-járvány miatt New Yorkban érvényben lévő közegészségügyi rendelkezésekre hivatkozott.
Vágólapra másolva!

Minden nyilvános fellépésüket törölték a New York-i Filharmonikusok. Jövő év júniusáig nem lesz fellépésük. A közleményben a koronavírus-járvány miatt New Yorkban érvényben lévő közegészségügyi rendelkezésekre hivatkoztak. A New York-i Filharmonikusok honlapján és Facebook-oldalán helyi idő szerint kedden megjelent közlemény szerint

az elmaradt előadások helyett a zenekar új felvételeket készít,

amelyeket télen és 2021 tavaszán online közvetítenek majd.

A zenekar elnöke, Deborah Borda nyílt levélben fordult a közönséghez. Azt írta, ha a világ nem változott volna meg ennyire a járvány miatt, mostanára már elkezdték volna árulni a bérleteket az új szezonra, és folynának az előadások is.

– írta és hozzáfűzte, hogy talán el sem kell mondania, mennyire hiányzik a közönség a filharmónia egész zenészcsaládjának. A New Yorkra vonatkozó közegészségügyi hatósági szabályok alapján az előzőleg tervezettekkel ellentétben januártól sem tudnak élő koncerteket tartani közönség előtt. Az intézmény 178 éves történetében még nem volt olyan, hogy egy egész évadot törölni kellett volna.

Szeptemberben 140 éves történetében először a New York-i Metropolitan Operaház (Met) is egész évadának lemondására kényszerült a pandémia miatt. Az operaház zenekarának jövő júniusra kitűzött nemzetközi turnéját is lefújták.