Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A már idézett, 1995-ben meghalt Antal Gábor újságíró, aki Dajka Margit biográfiáját megelőzően Major Tamásról publikált pályaképet, dokumentumokra hivatkozva állítja: Major Tamás 1945-ben Dajka Margitot is felvette arra a társulati listára, amelyet a Nemzeti Színház önjelölt igazgatójaként terjesztett fel Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Antal arról is beszámol: Dajka Margit a róla szóló biográfia megírása idején – 1985-ben - nem tudott erről, vagy – mint a szerző megjegyzi -, nem emlékszik rá, hogy őt Major Tamás a Nemzeti Színházhoz kívánta szerződtetni. Antal kötetében ez a szál elkötetlen marad, máshol nincs nyoma állítása igazának.
Ami tény, hogy Dajka Margit 1945-ben, Budapest ostromát követően elsőként is azzal szembesül:
saját villája már ugyancsak lakhatatlan, de fenntartásának mikéntje amúgy is talányos lenne.
Ismerősök segítségével talál egy szerény lakást magának és édesanyjának a terézvárosi Lovag utca egy kopottas bérházában. Kolczonay Ervin már a maga útját járja, 1946-ban Franciaországba emigrál.
Dajka Margit első, háború utáni színházi feladatát a Vígszínház direktorától, Jób Dánieltől kapja. A rommá lőtt körúti épület helyett a Nagymező utcai Radius moziban újrainduló teátrumban. Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját Somló István rendezi. Dajka Margit Násztyát, a ponyvaregényekbe belebódult, hisztérikus utcalányt alakítja.
Jelmeze gyűrött, piszkos kombiné.
Hatásában egészen más, mint a háború előtt színre vitt, francia komédiákban viselt selyem semmiségek. Azokban Dajka rendre cserfes, de talpraesett fruskákat alakított, a Gorkij-darab utcalánya maga a reményvesztett jövőtlenség.
Dajka Margit a következő négy évadban több, még működő magánszínházban is fellép. 1948 tavaszán Simon Zsuzsa meghívására
elvállalja a Belvárosi Színházban élete első öregasszony szerepét
Gergely Sándor Vitézek és hősök című drámájában.
A színházat korábban Simon Zsuzsa mestere, Bárdos Artúr vezette, de a vészkorszakot túlélő tanítvány abban az évben átveszi Bárdostól a színház igazgatását. Gergely Sándor színműve a kommunizmust propagálja, ám az illegalitás időszakában megjelenített figurái még nem szoborszerűek, emberi vonásokat mutatnak. Simon Zsuzsa pedig rendezőként – ez esetben - a jó ízlésű, szenzitív Bárdos méltó tanítványának mutatkozik.
Dajka Margit özvegy Eszterág Mihálynét játssza a műben, akinek illegális kommunista fia az ellenség kezébe került. A fiú nem vall a társaira, s mikor anyjával találkozik a rendőrök előtt, az asszony is konspiratív hallgatásba burkolódzik. Amikor a rendőrök elunják az anya és a fiú hallgatását, kombinére vetkőztetik az anyakirálynői méltóságú proletárasszonyt, abban bízva, hogy a megaláztatástól majd kirobban a fiából a szégyen és a düh, amivel elárulja magát.
Az előadás legerősebb jelenete.
Zelk Zoltán kritikája az alakítás egészéről:
Dajka Margit a halálra ítélt kommunista anyját játssza, s úgy, hogy annál megrendítőbbet, megrázóbbat elképzelni is nehéz. Így „bejönni", így „hallgatni" senki se tud magyar színpadon. Nem „drámai koloratúr", aki csapongó, trillázó hangokkal örül – saját hangjának halksága, szinte egyetlen hangon tartott beszéde a legárnyaltabb, legkifejezőbb színpadi beszéd.
Mindemellett lesznek még a vonatkozó témában - t. i. a hős kommunisták világa - olyan feladatok, amelyekben
Dajka Margit példaszerű hős helyett kacagni való bohóccá formálja a sematizmus korának rákényszerített figuráit.
Dajka Margitot a színházak 1949-es államosításakor a Madách Színház „állományába" helyezik. A teátrumot az író Barta Lajos – az illegális kommunista mozgalom korábbi tagja – lánya vezeti.
Barta Zsuzsa Moszkvában tanult színházrendezést, majd átirányították a budapesti Színművészeti Főiskolára, ahol
néhány hónap után hallgatóból tanárrá nevezték ki, majd hamarosan a Madách Színház igazgatójává.
Dajka Margit mellett olyan színészek felett diszponál, mint Tolnay Klári, Darvas Iván, Lehotay Árpád, Pécsi Sándor.
Darvas Iván egy későbbi interjúban idézi fel akkori, Dajka Margit kapcsán támadt érzeteit:
„Olyan volt, mint a Vezúv, egy kitörni készülő vulkán.(...) Sem a magánéletében, sem a színpadon nem tudott hazudni. Biztosan szeretett volna, hiszen kényelmesebben élhetett volna akkor, de hiányzott belőle ez a képesség. Dajka Margit olyan színésznő volt, aki rossz darabban és hazug szituációban vagy megbukott, vagy a szó szoros értelmében idegösszeomlást kapott a feladattól.
A Darvas Iván által említett „kórkép" a színésznő adott esetben zabolátlanságig szélsőséges indulataira vonatkozik. Megesik például, hogy a társulat egy szovjet darab próbáján sehogyan sem képes beleilleszkedni a jelenetekbe. A Moszkvában nevelkedett igazgatónő egyéb feddések mellett azt találja mondani:
Maguk, magyarok, azt hiszik...
Nem tudja befejezni a honfitársaitól elhatárolódó mondatot. Dajka Margit felcsattan:
Amennyiben az igazgatónőnek kifogása van a magyar mivoltunk mellett, akkor szíveskedjék visszamenni Moszkvába!
A próba végén Dajka Margit látszólag békés nyugalommal ücsörög a büfében, a cigaretta is a szokott módon füstölög szája sarkában.
Kollégái annál feszültebben várják az államvédelmi hatóság érkezését.
Végül a színház mélyen humánus és befolyásos főrendezőjének, Pártos Gézának közbenjárására Dajka Margit megússza egy fegyelmivel a kirohanását.
Dajka Margit 1949-től az ugyancsak a Madách Színház állományába került Bakay Lajos színésszel él, aki a fegyelmit követően az inkriminált darab minden próbáján a takarásból figyeli társát. Ha látja, hogy Margitot ismét elönti az indulat, onnan sziszegi:
Édesanyám, bármit, csak azt a városnevet ne!
Mindezzel együtt az első botrányt több másik követi. Nem is mindig Dajka Margit kap „idegösszeomlást." A párt kulturális komisszárjainak végül dönteniük kell: Barta Zsuzsát vagy a társulatot váltsák-e le? Az előbbi mellett döntenek, s az ugyancsak Moszkvát megjárt, ám művészileg hiteles, tehetsége által ambiciózus ifjú színházrendezőt, Horvai Istvánt nevezik ki a Madách Színház élére.
Dajka Margitnak az új igazgatóval nem is lesznek politikai konfliktusai.
Szakmaiak annál inkább.
Horvai István addig csak az előadások zsöllyesorából ismerte, rajongta Dajka Margit színészetét. Rendezőként a Madách Színház próbáin
szembesül a színésznő sajátos módszereivel.
Dajka Margit az olvasópróbán rendszerint görcsben van, a szöveget is alig képes felolvasni.
A színpadi próbákon megesik, hogy eleinte a nézőtérnek háttal állva motyogja a szerepét, amelyet – az olvasópróbán mutatott „teljesítménye" ellenére - már az első próbanapon kívülről tud.
Horvai eleinte megdöbben, amikor Dajka Margit hirtelen szembe fordul a nézőtérrel, motyogása abbamarad,
a kész karakter habitusában kezd beszélni,
motorja lesz az alkotó folyamatnak.
Persze az is megesik, hogy a motor elakad.
Dajka Margit akkor már nem fordít hátat. Balhét kavar, a kollégákat okolja, a rendezőt szidja. Ez főként olyan esetben fordul elő, amikor nincs ínyére a darab.
Dajka Margit nagyra tartja Sarkadi Imrét, de az 1952-ben színre kerülő, inkább a korszellemnek, mintsem a színház eszményének megfelelő Út a tanyákról című művét nem tartja semmire. A darab próbáin még az is megesik egyszer, hogy a Horvai István instrukcióját követő vitájuk lezárásaként a színésznő
a munkát félbehagyva „örökre" távozik a színházból.
Másnap Horvai nagy csokor rózsával csalogatja vissza, s aztán a színésznő különlegesen megejtő figurává formálja a földtulajdon védelmében még szerelmi szolgálatokra is hajlandó kulákfeleséget.(A kritikák számon is kérik, amiért nem játssza szerepét elég gyűlöletesnek.)
Dajka Margit a Madách színházi korszaka alatt Makk Károly filmjében és színházában eljátssza a Liliomfi Camilláját. Utóbbi helyszínen azzal lepi meg rendezőjét, hogy a zongorának háttal ülve kezdi jelenetét, és
még a hátával is képes érzelmeket kifejezni.
A Pártos Géza rendezte Rómeó és Júlia esetében Dajka Margit már az első próbára készen érkezik. Olyan ötlete támadt, amely senkinek sem jutott még eszébe: a dajka közreműködése nélkül Rómeó és Júlia nem is találkozhattak volna, vagyis megnövelve szerepe súlyát
a dajka egyszerre Júlia anyja és Rómeó „apja".
A lengyel Gabriela Zapolska Dulszka asszony erkölcse című kritikai realista művét nemcsak Dajka Margit kezdi kedvetlenül próbálni, hanem az összes játszó. Ám a tizedik próbán Dajka Margitnak sugallata támad, előhívja magából a clownt, az magával ragadja a többi játszót.
Fergeteges komédiát formálnak a társadalomkritikai darabból.
A közönség könnyezve neveti végig az összes előadást, amelyeknek akkor szakad vége, amikor
a lengyel követség betiltatja a produkciót.
Mindemellett Dajka Margit 1951-ben érdemes művész lesz, 1952-ben Kossuth-díjjal tüntetik ki.
Horvai István évtizedekkel a Madách színházi korszakuk után így összegezte Dajka Margitról szerzett tapasztalatait:
Egy-egy cselekvést teljesen egyéni, a normálistól eltérő módon látott. A színpadon ezeket a „látomásait" nagyította föl. Egyensúlyozó művész volt a pályán, a végletek, a szélsőségek embere, született zseni.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
