A „kétkultúrájú” művészek lehetőségei és reményei

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színművész pályára lépésétől kezdve számos honi kőszínházi előadásban szerepelt. Ugyanakkor szerb gyökerű művészként évtizedek óta sokat tesz az újkori magyarországi Szerb Színház működtetéséért, amelynek egyik alapítója, egyben vezetője. Rusz Milán az Origónak adott interjújában egyebek között elmondja, hogy milyen hatással volt a délszláv háború kitörése a magyarországi szerb-horvát nemzetiségi színjátszás működésére, illetve miként sikerült a Szerb Színháznak saját játszóhely nélkül is fennmaradni. Ahogy szól arról is, hogy a nemzetiségi színházak az elmúlt években soha nem tapasztalt támogatást élvezhettek, valamint esélyesnek látszik egy korszerű, befogadó színházként működő Nemzetiségi Színház megvalósulása is.

Simán ment?

Akkoriban az állam a települési önkormányzatoknak utalta a kulturális támogatásra fordítható összeget, ezért első körben – magyarországi szerb közösségi kapcsolatok szervezésében. Pomáz lett a „háttérközségünk" 1995-ben, azóta vagyunk hivatalosan elismert hivatásos teátrum. Amúgy elég hamar kiderült: Pomáz valójában nem tud számunkra megfelelő infrastruktúrát biztosítani. Az intézmény bázisa továbbra is a zuglói lakásomon volt. Végül 1999-ben Alexov Lyubomir polgármester úr – aki jelenleg a magyarországi szerbek országgyűlési képviselője - áthívott minket Lórévre. Azóta Lórév biztosít nekünk adminisztratív hátteret, de gyakorlatilag a Szerb Országos Önkormányzat Nagymező utcai Kulturális és Dokumentációs Központjának kicsiny játszóhelyén tartjuk az előadásainkat. Illetve hazánk és anyaországunk más településein is fellépünk. A lórévi támogatásért pedig úgy mondunk köszönetet, hogy nyaranként rendezünk a községben egy, a kapolcsihoz hasonló, de kisebb méretű, egyhetes fesztivált.

Ha jól értem: Magyarországnak hivatalosan 1995-től van kisebbségi szerb színháza, amelynek valójában nincs saját játszóhelye.

Saját, korszerű játszóhelye a magyarországi nemzeti kisebbségek közül csak a horvátoknak van Pécsett, a németeknek Szekszárdon, a szlovákoknak Szarvason. Mi a szerb önkormányzat támogatásával használhatjuk kulturális központjuk színpadát. De az intézmény arra is nyitott, hogy más nemzeti kisebbségek is lehetőséget kapjanak a színházi traktusában. Nemrég az örmények léptek fel, most a szlovákok próbálnak, illetve Jónás Judit cigány színháza tartott bemutatót másfél éve.

Rusz Milán, magyar színművész, rendező, író, 2019. 11. 20. Fotó: Polyák Attila - Origo

Nagy lehet a forgalom.

Ezért is lenne jó, ha a tizenkét nemzeti kisebbség, illetve a cigányság esetében az egyetlen etnikai kisebbség számára létrejöhetne egy nemzetiségi színház. Egy tágas, több próbaterű, modern szcenikai apparátussal felszerelt, adminisztratív hátteret is biztosító, befogadó jelleggel működő teátrum. Amelyben mindemellett a határon túli magyar színházak is rendszeresen felléphetnének.

Szép álom.

Több annál. Az elképzelés Gergely Lászlónak, a szlovák színház igazgatójának – a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnökének a fejében született meg. Nekik ugyan van színházuk, de pesti játszóhelyük nincs, és annak kapcsán jutott eszébe: olyan fővárosi ingatlanban kell gondolkodni, amely az összes színházat működtető nemzeti, etnikai kisebbségnek hasznára lehet. Hiszen remek társulatok vannak közöttük. Amióta Gergely László három éve egy baleset során váratlanul elhunyt, azóta mi is ápoljuk tovább a nemzetiségi színházzal kapcsolatos szellemi örökségét. Halála előtt több lehetőségről is eszmét cserélt Fekete Péterrel - aki időközben színi direktorból kulturális államtitkár lett, ugyanakkor maradt ízig-vérig színházi ember -, valamint Szabó Lászlóval, a Magyar Teátrumi Társaság főtitkárával. Mindketten támogatták Gergely László elképzelését, amelyet máig fontosnak tartanak. Nekik köszönhető, hogy a kormányzat hamarosan szándéknyilatkozat formájában is elősegítheti a terv megvalósulását.

Van konkrét épület, amely alkalmas a célra?

Elképzelések vannak. Olyan megoldás is szóba jöhet, amilyenre korábban a Merlin, a Bárka, vagy a Tivoli szolgált példaként. Egy használaton kívüli, illetve funkcióját vesztett, de színházi működésre alkalmas ingatlan korszerűsítése. Az is elképzelhető, hogy a Nyugati pályaudvar mellett tervezett cirkusz és üzleti negyed szomszédságában jutna hely a teátrumnak.

Az intézmény fenntartására miből futná?

Úgy érzem, arra is van megoldás. Az elmúlt évben többszörösére növekedett a nemzetiségi színházak támogatása. L. Simon László kezdett lobbizni az érdekünkben, Fekete Péter, illetve Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is nagyon sokat tett értünk. Köszönettel tartozunk a már említett Szabó Lászlónak is. Valamint Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház igazgatójának, aki nemcsak a helyszínt biztosítja, de anyagilag is támogatja a Szerb Színház szervezésében évente megrendezésre kerülő, a nemzetiségi színházaknak szélesebb közönség előtt is megmutatkozást biztosító Jelen/Lét fesztivált. A világon nincs még egy ország, amelynek nemzetiségei egy egész hétre megkapnák a Nemzet Színházát.

A nemzetiségi színházak mennyire nyitottak a nyelvüket nem beszélő, magyar anyanyelvű közönség felé?

Mi például – főként kortárs szerb szerzők esetében – sok előadást magyarul is eljátszunk. De vannak kifejezetten magyar nyelvű előadásaink is, főként olyan személyiségekkel, akik kapcsolatba hozhatók a nemzetiségekkel. Ilyen például a Kovács Apollóniáról, vagy a Karády Katalinról szóló két színdarab, amelyeket magam írtam.

Milyen új bemutatókra készül jelenleg?

Párhuzamosan készülünk két bemutatóval. Az egyik egy kortárs szerb szerző darabja, melynek egyik főszerepét a Vígszínház ifjú, szerb származású színésze, Ember Márk alakítja. A másik Nino Manfredi Könnyű erkölcsök című darabjának ősbemutatója lesz, Dégi István rendezésében. Az egyik szerepet a horvát származású Gyurity István játssza, aki az Operett Színháznak volt tagja egy évtizeden át, s ma már minden létező operett-társulat a magáénak tudja. A másik karaktert egy most végzett fiatal színésznő, Csórics Tina alakítja.

A Szerb Színház mennyi időt enged önnek a magyar nyelvű színházi jelenlétre?

Mindig párhuzamosan futott a pályám. Most is játszom a József Attila Színház Feketeszárú cseresznye című előadásában, a Turay Ida Színház Indul a bakterház című darabjában, ahogy vannak feladataim a debreceni Csokonai Színházban is. Arra is jut idő, hogy gyakoroljak a tangóharmonikámon. A rendezők előszeretettel használják fel ezt a képességemet a különböző produkciókban.

Magánéletre jut idő?

Harminc évig éltem házasságban, de a privát élet valóban megszenvedi, ha valaki elsősorban a hivatásának él. Nyolcszor mentem végig a híres spanyolországi El Caminón. Útközben ismertem meg egy ifjú orosz rendezőhallgató hölgyet három éve. Erős kötést jelent a közös szakmai háttér. Van egy felnőtt fiam is, huszonöt éves, informatikus. Általános iskolásként minden diákelőadásban szerepelt, a gimnáziumban szavalóversenyeket nyert. Ám idővel más irányba fordult az érdeklődése, amit nem bántam.

Lógva maradt egy kérdés. Mit szóltak a szülei, amikor Algériából hazatérve azzal szembesültek: fiúk az orvosi egyetemet hátrahagyva felcsapott színésztanoncnak?

Az első sokk után vigaszt találhattak öcsém pályafutásában, aki kiváló orvos lett. Másik két fivérem is komoly ember, karrier-diplomaták, mindketten az Európai Parlamentben dolgoznak. Azért hozzáteszem: amikor a győri színházban az első komolyabb sikeremet arattam Ábrahám Pál Viktória című operettjének Jancsi cigányaként, akkor a szüleim több előadást is megnéztek. Amikor meghajoltam a tapsnál, édesanyám büszkén mutatta a nézőtársainak: „Ő a mi fiunk!"

Rusz Milán, magyar színművész, rendező, író, 2019. 11. 20. Fotó: Polyák Attila - Origo