Lehet-e bármi is szebb, mint az élet?

Főiskolásként a Nemzeti Színháznál volt gyakorlaton, majd évtizedekig tagja is maradt a teátrumnak. Színpadi munkái mellett számtalan televíziós, rádiós és szinkronszerepben láthatta a közönség. Amikor megkapta az erőskezű Sarolt szerepét az István, a király című rockoperában, volt, aki mégis azt mondta: drámai szendeként nem fog megbirkózni a feladattal. Tizenhét évig alakította sikerrel a karaktert. A széles palettájú művész a kilencszázhetvenes évek végén bemutatott Budapest Orfeum című, legendássá lett produkcióval körbeutazta a világot. A kilencvenes évektől önálló estjeivel is rendszeresen fellép. A Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész színésznő kétszer kapta meg a Farkas-Ratkó-díjat, elnyerte a Színikritikusok különdíját, a Rajz János-díjat, a Kállai Ferenc-életműdíjat, az Artisjus-díjat, a Magyar Örökség díjat, a Kazinczy-díjat, a Tolnay Klári-díjat. Császár Angela az Origónak adott interjújában egyebek között arról is mesél: miként talált hivatására, hogyan élte meg az egykori Nemzeti Színház vezetőinek belháborúját, miért van kevés barátja a kollégái között, s miért érzi fontosnak a társadalmi szerepvállalást. Ahogy arról is szó esik: lehet-e bármi is szebb, mint az élet?

1985-ben kapta meg Sarolt szerepét az István, a király című rockoperában. Az önnél majdnem évtizeddel idősebb, karakterében keményebbnek tűnő Szemes Marival játszották felváltva István király szülőanyját, a kereszténység királyi hirdetőjét, akiről egy korabeli krónikás egyebek közt azt jegyezte le: "Az egész országot egy férfi kezével tartotta hatalmában." Korábban másféle karaktereket osztottak önre. Meglepte a lehetőség?

Inkább másokat. Nem mindenki nézte ki a drámai szendéből, hogy megoldja a feladatot. Volt, aki azt mondta: „Ő olyan kis helyes, komfortos leányka, Sarolt nem neki való." Tizenhét évig játszottam különböző rendezésekben.

Mondta, hogy gondolkodásában, világnézetében két Szabó volt a legmeghatározóbb. Az első, Szabó Kálmán egyben színészkollégája volt. Művészemberek házassága tuti jó koncepció?

Nem szabad általánosítani, de az is tény: mi hosszú ideig nem házasodtunk össze, csak akkor, amikor várandós lettem. A száraz tények: a gyermek nem tudott megszületni, aztán Kálmán elszerződött a Nemzetiből Kaposvárra, majd később elváltunk. Nem volt egyszerű, de része a múltamnak. Aztán jött Szabó József.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Róla mit szabad megtudni?

Nagyszerű ember, igazi társ. Az Állatorvosi Egyetemen dolgozott kutató állatorvosként. Társaságban találkoztunk először, én utóbb nem is emlékeztem az alkalomra, de ő megjegyzett magának. Akkor még mindketten tartoztunk valakihez. Mikor egyedül maradt, küldött nekem egy csokor virágot a Fürst Sándor utcába. Csakhogy én még nem voltam nyitott egy új kapcsolatra, de Ő kitartó volt. Ma már hálát adok a jóistennek, hogy nem adta fel. Azért is, hogy amikor már mindent megtettünk, hogy gyermekünk legyen, és már kezdtünk lemondani róla, akkor negyvenegy éves koromban megszületett a lányunk. Igazi család lettünk.

A lányára mennyi ideje jutott?

Kislánykorában még rengeteget dolgoztam. Kétéves volt, amikor öt hétre Ausztráliába utaztunk a Budapest Orfeummal. Édesanyám és a férjem helyettesített, de azért sírdogált utánam. Összességében nem kellett anyátlanul felnőnie. Igyekeztem jó anyja lenni.

A lányát nem vonzotta a pálya?

Tanítgattam versekre, járattuk néptáncra, zenei foglalkozásokra, de nem kapott kedvet a színházi hivatáshoz. Angol szakon végzett, kereskedelmi cégnél dolgozik és neveli a három unokánkat.

Pályafutásához visszatérve: színészek – részben babonából – gyakran mondják, hogy számukra mindig az aktuális szerep a legfontosabb. Ön azonban merészebb. Sok emlékezetes alakítása mellett tudható, hogy van két „szerep kedvence".

A Kedves hazug Mrs. Cambellje jutalomjáték volt, amelyben végigélhettem egy ünnepelt díva sorsának állomásait. Sikerei csúcsát, virágkorát, a hanyatló korszakát; végül azt, ahogy mindenkitől elfeledve magányosan, szegénységben meghal. Szilágyi Tibor rendezőként mély, belső erőket mozgatott bennem, ahogy a partneremben, Szélyes Imrében is. A többi játszótársunk is száz százalékon teljesített, végtelen odaadással, beleértve az ügyelőt, Szép Zsoltot, aki öltöztetőként és kellékesként segített a nyíltszíni átváltozásokban. A másik darab, amit gyakran említek, az a Villámfénynél. Anna nem is egy szerep volt, hanem én magam. Kállai Ferenc rendezte a darabot, szinte rám varázsolva Németh László nőalakját.

2000-ben egyik napról a másikra lett tagja a Pesti Magyar Színháznak a Nemzeti Színház helyett. Mit szólt teátruma névváltásához?

Nehéz helyzet volt. A Nemzeti Színházi tagság nagy megbecsülést, biztonságot, rangot adott, büszke voltam, hogy tagja lehettem – minden ott átélt hullámvölgy mellett. Amíg lehetett, ragaszkodtam az átnevezett teátrumhoz, az épülethez, ami csúnya ugyan, de átlelkesítette mindaz, amit a falai között megéltem. Ám az „átmenetet" emberséggel levezénylő igazgató, Iglódi István 2009-es halála után olyan vezetés került pozícióba, amely méltatlan helyzeteket teremtett – egyebek mellett a szerződési feltételek megváltoztatásával -, amelyek után jobbnak láttam elbúcsúzni a társulattól. Más kérdés, hogy már az a vezetés is történelem.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Első önálló estjeit még a kilencvenes években állította össze.

Körmendi Géza mellett Gáti Józsefnek köszönhetem, hogy számomra a vers lelki táplálékká vált. Volt bennem bátorság az önálló munkához, és amikor nem terheltek túl a színházban, akkor időm is jutott rá. Persze, Ónody Márta énektanárnőm és Fiumei Dóra zongorakísérőm nélkül nem születhettek volna meg a verses-zenés előadóestjeim. Utóbb sokat tanultam Harazdy Miklóstól, az Operaház kiváló korrepetitorától, és Kocsák Tibortól, aki különleges érzékenységgel, szeretettel segítette terveim megvalósulását. Kísérőként és zeneszerzőként is nagyszerű társam volt. Ő zenésítette meg azokat a verseket, amelyeket az amerikai utam alatt gyűjtöttem össze kinti magyar költők műveiből. Abból az anyagból született a Vesztesek című estem. Öröm lelki táplálékot adni az embereknek. Változik a világ, de tapasztalom, hogy ma is éhesek rá.

Estjei közönsége között sok a fiatal?

Inkább idősebbek jönnek el, azok, akik még könyveket forgatnak. A fiatalabbak kevésbé, őket másként kell megszólítani. Hozzájuk az olyan alkotók találnak utakat, mint például Ifj. Vidnyánszky Attila, vagy Vecsei H. Miklós.

Tíz éven át volt ügyvezetője a külhoni magyarokat is magába foglaló Új Nemzeti Színházi Alapítványnak. Elnökségi tagja a Színházi Dolgozók Szakszervezetének, elnökségi tag az Előadói Jogvédőben. Ön a házasszonya a Bánffy György Kulturális Egyesületnek. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Az MMA delegálta az Nemzeti Kulturális Alap Színházművészet Kollégiumába. Honnan a kedv ezekhez a vállalásokhoz?

Sokan mondják, művészek is, hogy a színész maradjon a kaptafánál. Én azonban úgy gondolom: ha nem teszünk valamit a közösségért, a társainkért, akkor nem változik semmi. A különböző szervezetekben sok mindent el tudtunk intézni már, például az MMA segítségével azt a járadékot, amelyet minden hatvanöt éven felüli színész megkap, akit legalább egy állami kitüntetéssel elismertek pályafutása során. Hetven-nyolcvanezer forint nyugdíj mellett sokat jelent az a százhúszezer forint. A jogvédőnél olyan kollégáknak is segítünk, akik bár egész életükben húzták az igát, jól is tették a dolgukat, mégis elkerülte őket a hivatalos elismerés és most a periférián tengődnek. Ők harminc-negyven-ötvenezer forintra pályázhatnak. Kijöhet belőle a havi gyógyszeradag ára. Sikerrel őriztük meg az ismétlési jogdíjakat is, ami szintén segítség. Azt is próbáljuk elérni, hogy a szinkronok után is járjon a jogdíj. Sok teendőnk van, ahogy a Bánffy Szalon is ellát szeretni való feladatokkal. Bánffy György szellemét visszük tovább, aki maga is szavalóesteket csinált, versenyeken zsűrizett, járt mindenfelé. Azt is lehetett tudni, hogy mit gondol a világról, a hitről, a családról, a hazáról. Nem pártember volt, hanem egy értékeket hirdető magyar lélek. Mi is ezt tesszük a szalon rendezvényein: koncerteken, irodalmi esteken. És a jótékonysági előadásokon, amelyek bevételéből óvodáknak, iskoláknak segítünk. Most éppen művészek közreműködésével szervezünk rendhagyó irodalomórákat.

Sok barátja van a kollégái között?

Kevés, pedig sok barátunk van, de főként civilek. Az egyik társasággal biciklizünk, a másikkal hazai vidékeken kirándulunk, a harmadikkal Erdélybe járunk. A szakmámban – ahogy már szó esett róla - sokszor érdekek alakítják a kapcsolatokat. Azokra nem épülhet tiszta barátság.

Jelenleg az Újszínház két előadásában is játszik. Szeptemberben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének egyhetes programsorozatában lépett fel Tatabányán Az elődök kézmelegét hozom című önálló estjével Botos Veronika brácsaművésszel. Szeptemberben láthatta a közönség először a Petőfi fényképezőgéppel című műsort, amely a fotóművész, Tóth József Füles együttműködésével jött létre. Fáradhatatlan?

Senki sem fáradhatatlan, néha kicsit pihenni kell, aztán az ember teszi tovább a dolgát. Ha már a jóisten megáldott azzal, hogy el tudok mondani egy verset szívhez szólóan, el tudok játszani hitelesen egy szerepet, akkor meg kell tennem. Igaz, ami mögöttem van, az is kitesz egy teljes életet. Ami még jön, az hozzátesz a teljességhez.

Ön tehát egy elégedett ember?

Nemrég olvastam újra Csukás István Rövid életemet megtoldom című versét. Ha lehet, akkor válaszként idéznék belőle: „...futólag pillantok erre-arra, ez volt az egész, kevéske nyári zöldre,/ és mégis és mégis, legalább próbáltam az öröm ujjhegyén megállni,/ nincs szebb, mint az élet, és nem is érdemes szebbet kitalálni!"