Drámai hírek jöttek Sas József állapotáról

Sas József arckép, portré FOTÓ FOTÓ ÁLTALÁNOS FOTÓTÉMA KÉPKIVÁGÁS Közéleti személyiség foglalkozása próba SZEMÉLY színész színpadi jelenet
Budapest, 2010. november 3. Sas József játszik a TárSASjáték című zenés, közéleti kabaréban, amelyet november 5-én mutatnak be a Kabaré 24 - Mikroszkóp Színpadon, Sas József rendezésében. MTI Fotó: Földi Imre
Vágólapra másolva!
A Ripost információi szerint a kétoldali agyvérzésen átesett Sas József elméje nem sérült, de fizikai állapota miatt kérdéses a felépülése. "Józsi teste megadta magát", idézte a lap a humorista feleségét.
Vágólapra másolva!

Sas József thaiföldi nyaralása során lett rosszul, majd egy különgép fedélzetén tért haza Magyarországra március elején. Először egy budapesti kórházban ápolták, majd átszállították egy rehabilitációs intézménybe, jelenleg ott gyógyul.

Sas József Forrás: MTI/Földi Imre

A 80 éves színész-rendezőnek kétoldali agyvérzése volt. Nehezen tud járni, és alig tudja mozgatni a bal karját. Felesége, Zsuzsa asszony a Ripostnak mondta el:

Sas József felesége arról is beszélt, hogy férje még betegen is viccelődik, mindenkit szórakoztat a kórházban. Az asszony ugyanakkor nyíltan beszélt a nehézségekről is: