Latabár Kálmán, a legendás komikus különös élete

Budapest, 1960. január 28. Latabár Kálmán Kossuth-díjas (1950) színművész, érdemes (1950) és kiváló (1953) művész. MTI Fotó: Patkó Klári

A színházi dinasztiából származó Latabár Kálmánt briliáns tánctudása miatt olykor úgy emlegették, mint a magyar Fred Astaire-t, de komikusi képességei kapcsán a magyar Chaplin címkéjét is megkapta. Képességei szerint valóban az említettekhez mérhető, ugyanakkor egyedi karakterű alkotó volt. Színészi palettája pedig jóval szélesebb annál, mint azt a rajta rendre fogást kereső kritikusai állították. Miközben az is igaz, hogy Latabár Kálmán a közönség iránti szeretetéből fakadóan leginkább azt adta a közönségnek, amit az a leginkább elvárt tőle: a nyughatatlanságában is szeretni való Latyit. Mindemellett Latabár Kálmán megszenvedte az igaztalan kritikákat, ahogy az sem tett jót az egészségének, amikor a különböző rendszerek kultúrdöntnökei azon igyekeztek, hogy megfélemlítsék, ellehetetlenítsék.

Okiratok

Népszerűség ide vagy oda, Latabár Kálmán briftasnijának már 1941-től fontos tartozéka az a tanúsítvány, amelyet Budapest Székesfőváros polgármestere állított ki:

A bemutatott okiratok alapján tanúsítom, hogy Latabár Kálmán budapesti lakos, aki Latabár Árpád és Deutsch Honor Ilona szülőktől, Kecskeméten az 1902. évi november hó 24. napján született, és akinek vallása református, az 1939:IV. tc. 1. paragrafusa 3. bek. b. pontja értelmében nem tekintendő zsidónak. Budapest 1941. évi január hó 28-ik napján.

A tanúsítvány szükségességét másik okirat magyarázza. A kecskeméti református anyakönyv XI. kötetének 606. oldalán, 523-as tételként jegyezték be, hogy Kájel István segédlelkész 1902. december 8-án Kálmán néven megkeresztelte Latabár Árpád református színész és

Deutsch Ilona izraelita november 24-én született törvényes fiúgyermekét.

Biztos, ami biztos, a család 1942-ben a Latabár fiúk harmincéves korában agyvérzéstől félig lebénult, más betegségektől is szenvedő édesanyját is áttéríti a református hitre.

Budapest, 1951. január Németh Marika és Latabár Kálmán a Palotaszálló című operettben a Fővárosi Operettszínházban. (A darab létrehozásában több neves művész, szakember közreműködött, többek között: Bródy Tamás, Kerekes János, Mérai Tibor, Békeffy István, Kellér Dezső, Romhányi József és Szenes Iván) Forrás: MTI

Őszintén a Latabár-lázról – egy uszító tollforgató

Okiratok ide vagy oda, az Ország című folyóirat 1944. II. számának Magyar Teátrum rovatában „Beszéljünk őszintén a Latabár-lázról!” címmel hosszú cikket publikál egy Saád Béla nevű zsurnaliszta.
A felhevült szerző hőbörgésének lényege szerint

Latabár Kálmán humora valójában a nemzetellenes zsidóság gondolkodásának leképeződése, Latabár népszerűsége pedig – a zsidóság szándékai szerint – méregként hat a nemzeti identitásra.

Részlet a cikk végi summázatból:

Latabár Kálmán színészkamarai tag lett (zsidók akkor már nem lehettek azok, Sz. Á.), és jóllehet határeset az övé – a mi sajátságos őrségváltással elrendezett színházi életünkben, játszási lehetőséghez is jutott, ami a kamarai tagságnál is több, noha ténylegesen pontosan annyi ok szólt ellene, hogy ne kapjon, mint mellette, hogy kapjon fellépési engedélyt

Saád tehát azért titulálja cikke bevezetőjében Latabár Kálmán népszerűségét mérgezőnek – unikális tehetségét, humorát pedig a zsidóság nemzetellenes megnyilvánulásának –, hogy amikor aztán szorgalmazni kezdi Latabár pályáról való eltávolítását – senki ne érvelhessen azzal, hogy az unikális képességű Latabár Kálmánt nem pótolhatja egyetlen Saád Béla ideológiájához közel álló színházi ember sem.

Dörömbölő nyilasok, horribilis gázsi, visszautasított villa

A Fővárosi Operettszínházban 1944. május 12-én tervezik bemutatni Lehár Ferenc operettjét, a Luxemburg grófjá-t, amelyben Latabár Kálmán kezdi próbálni Basil herceg szerepét. 1944. április 19-én megjelenik a színházban Cziffra Kálmán, a Színészkamara új elnöke, aki tehermentesítve a színház direktorát, maga közli Latabár Kálmánnal: szerepét Misoga László veszi át.
Magyarázat nincs, de nincs is rá szükség.

A Szálasi-kormány hatalomra kerülése után többször is nyilasok dörömbölnek a Latabár család Aréna úti otthonának ajtaján.

A színész édesanyját keresik, vitatva, hogy késői áttérése érvényes lenne. Az asszonyt szomszédok bújtatják.
1944 decemberében szüleivel együtt költözik az Aréna úti bérház egyik lakásába a huszonhárom éves Báli László, a hírhedt zuglói nyilasok legkegyetlenebbike.

Latabár Kálmán egy alkalommal szemtanúja, amint Báli László ráakad a ház pincében rejtőzködő nyolcvannégy éves özvegyre, Grün Pinkasznéra, akit a nyilas előrángat és rugdosni kezdi.

Latabár Kálmán közbeavatkozik – a törékeny színész határozott fellépése megdermeszti a fiút –, karját nyújtja az asszonynak, felsegíti a lépcsőn, elkíséri a kapuig. (Az esetről dokumentum is fellelhető: a Budapesti Fővárosi Levéltár népbírósági periratai szerint 1948-ban hallgatták meg Latabár Kálmánt az ügy kapcsán. Sz. Á.)

Latabár Kálmánnál 1944-ben súlyos cukorbetegség alakul ki.

A vészkorszakot és az ostromot családjával túléli.
1945-ben Fényes Szabolcs a Csárdáskirálynő-vel nyitja a színházat. Bóni szerepét Latabár Kálmánra bízza. Latabár horribilis gázsit kér. A színháztulajdonos-igazgató döbbenetét látva azt mondja:

Meg kell fizetnetek, hogy elvettétek tőlem Sir Basil szerepét!

Latabár Kálmánt már a szélsőjobbos sajtó is megvádolta azzal, hogy pénzéhes, lesz példa hasonlóra a következő rendszerben is.
Ám amikor majd a Rákosi-érában felajánlanak számára egy „kiürült” villát, kapásból visszautasítja.

Nem kapzsi, csak ragaszkodik a fair playhez. Így is, úgy is.

Az 1945-ben színre kerülő Csárdáskirálynő-ben végül a két Latabár fiú, illetve édesapjuk is főszerepet kap.

Budapest, 1953. május 12. Latabár Kálmán Bábos bácsi szerepében egy bábfigurával H. Nicolaide-H. Negrin Hegyen-völgyön lakodalom című zenés művében, a Fővárosi Operettszínházban. A darabot 1952. május 5-én mutatták be Mikó András rendezésében Forrás: MTI/Farkas Tamás

Ritkuló publikum és a Sztanyiszlavszkij-módszer

Fényes Szabolcs 1948 őszén távozik a Fővárosi Operettszínház éléről.
Regnálása alatt kiürül a nézőtér, ami esztétikai szempontból nem lenne törvényszerű: műsorán főként klasszikus, de nem negédesen színre vitt operettek futnak, bennük közkedvelt színészek.

Ám a teátrum publikuma korábban főként a polgári középosztályból került ki. Amelynek tagjai ritkulnak.

Miközben vonatkozó cikkek egyre többször hangsúlyozzák: az operett önmagát túlélt műfaj, amely elveszette művészi hitelét – egy letűnt korszak operettsztárjaival egyetemben.
1948-ban Gáspár Margit veszi át az államosított Operettszínház vezetését.

Az író-műfordító – aki hivatása ellenére nem az irodalom felől közelít a színházhoz – Latabár Kálmán rajongója, egyben az új rendszer által megbízhatónak ítélt kultúrpolitikus.

(A világháború után azonnal belépett a kommunista pártba, remélve, hogy annak tagjaként nem érik többé olyan kellemetlenségek, amelyeket a háború alatt tapasztalt felmenőivel egyetemben, pusztán a származása miatt. Attraktív és az artisztikumot mélyen átérző személyiségén azonban a párttagság sem változtatott. Magánéletének korai szakaszáról érdemes megjegyezni: első férje Mario Boni olasz gróf volt, akivel 1926. szeptember 11-én kötött házasságot, s aki mellette szeretőt is tartott. Mégpedig Filippo Tommaso Marinetti olasz író, a futurizmus atyjának személyében, aki idővel Mussolininek és eszméinek lett nagy barátja. Így Gáspár Margit kicsiny időre tagja lett az olasz fasiszta párt külföldi tagozatának – családja meghurcoltatása és kommunista elköteleződése előtt.)
Gáspár Margit egyike a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1948-ban meginduló operett tanszak alapítóinak, ahol a Sztanyiszlavszkij-módszer szellemében kezdik képezni a jövő operettszínészeit.
Gáspár Margit, mielőtt átveszi az Operettszínház vezetését, magyar színpadra alkalmazza Scserbacsov-Adujev Dohányon vett kapitány című operettjét. A darabot a Nemzeti Színház produkciójában mutatják be, olyan szereplőkkel, mint Somlay Artúr, Rátkai Márton, Kállai Ferenc.

Gáspár Margit a Dohányon vett kapitány-nyal bizonyítja: az operett nem sekélyes műfaj, nem alávalóbb a többinél – ha jól csinálják.

Gerő Ernő kacag

Az államosított Operettszínház első bemutatója A bécsi diákok, melyet Obernyik Károly Egy magyar kivándorolt a bécsi forradalomba című színdarabjából operettesítenek. Marton Endre rendezi, a szereplő közt Honthy Hanna, Mezei Mária, Ajtay Andor, Bilicsi Tivadar. Valamint Latabár Kálmán, mint a bolondos csillagász. A kritikusok elismerik az előadás erényeit, frissességét.

Ugyanakkor nem kis felháborodással említik – önmaguk dicsérő szavainak ellentmondva –, hogy a szerepeket a letűnt korszak színészei játsszák.

Az elmarasztaló kritikák után Gáspár Margit cikkekben, interjúkban fejti ki: társulatával sorra járja a nagyüzemeket, amelyekben meggyőződhetett róla, hogy az operettre nyitott új munkásközönségüknek is igényük van arra, hogy a magyar operettek is a nép hatalmas, kimeríthetetlen életerejét tükrözzék, miként a szovjet operettek teszik. Gáspár Margit minden megszólalásában hangsúlyozza: a célt főként kiváló új művek megszületésével lehet elérni.
Az általa szeretett, a sajtó által avíttnak ítélt színészeiről nem beszél.
Ám amikor Berczeli Károly – korában az illegális kommunista párt pénztárnoka, akkor éppen minisztériumi főosztályvezető – le akarja tiltatni A bécsi diákok-at – Gáspár Margit meghívja a produkcióra Gerő Ernőt.

Az államminiszter Borisz Peljov író és egy szovjet történész társaságában érkezik. Könnyesre nevetik magukat Latabár Kálmán tréfáin. A darab színen marad.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!