Gregor Bernadett és az Animal Cannibals is díjat kaptak

Vágólapra másolva!
„A március 15-e alkalmából kitüntetettek életművükkel, alkotásaikkal a magyar nemzet kultúrkincseit gazdagították” – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, a miniszteri művészeti és egészségügyi díjak átadásán.
Vágólapra másolva!


Kiemelkedő kortárs képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Németh Lajos-díjban részesült:

  • SULYOK MIKLÓS, a Budapest Galéria művészettörténésze, az MMA levelező tagja,
  • SZEIFERT JUDIT művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezető főmuzeológusa.

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenység elismeréseként Ferenczy Noémi-díjat kapott:

  • ATTALAI ZITA tervezőművész, vezető formatervező,
  • BEDŐ CSONGOR László restaurátor-művész,
  • BORNEMISZA ROZI grafikus tipográfus, a Számalk-Szalézi Szakgimnázium művésztanára,
  • ELN FERENC tervezőgrafikus,
  • FÁBRY JÁNOS iparművész, grafikus, művészeti szerkesztő,
  • FICZERE ANETT, a Muzsai-Ficzere Művészeti és Építészeti Kft. belsőépítész tervezője,
  • GULYÁS JUDIT textilművész, a Jelky András Művészeti Szakgimnázium művésztanára,
  • JÓRY JUDIT művészettörténész, író,
  • MAKAI LÁSZLÓ filmberendező, díszlettervező,
  • MAKKAI MÁRTA textilművész.

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

  • ALEXA KÁROLY irodalomtörténész, kritikus, újságíró, az Életünk folyóirat főszerkesztője,
  • FARKAS EMESE, az Echo TV programigazgatója,
  • FÖLDI-KOVÁCS ANDREA, a Hír TV szerkesztő-műsorvezetője,
  • GAZSÓ L. FERENC, az MTI nyugalmazott vezérigazgatója,
  • HAEFFLER ANDRÁS, a Lakihegy Rádió főszerkesztője,
  • KORPÁS ÉVA, az MTVA Kossuth Rádió szerkesztő-riportere.

Az emberi erőforrások minisztere március 15-e alkalmából kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjat adott át:

  • DETVAY JENŐ fotóművész,
  • GÁBOR ENIKŐ fotóművész,
  • KÁSA BÉLA fotóművész,
  • URBÁN ÁDÁM fotográfus részére.

A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:

  • FELMÉRY LILI, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,
  • JANÁCS EVELYN, a Magyar Állami Operaház balettmestere,
  • KÖNCZEI ÁRPÁD koreográfus, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó / Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója,
  • KULCSÁR NOÉMI koreográfus, a Magyar Táncművészeti Egyetem Moderntánc Tanszékének vezetője,
  • SÁNTA GERGŐ ANDRÁS, a Honvéd Együttes - Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája,
  • UJVÁRI KATALIN, a Pécsi Balett magántáncosa.

Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjat kapott:

  • BENCE LAJOS költő, publicista, az MNTI Lendva, Népújság szerkesztője,
  • BENGI LÁSZLÓ irodalomtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar egyetemi docense,
  • BÍRÓ JÓZSEF író,
  • BOKA LÁSZLÓ irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója, kiadóvezetője,
  • DEVECSERY LÁSZLÓ író, költő, rendező, tanár,
  • ERŐS KINGA irodalomtörténész, kritikus, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja és titkára,
  • FINTA ÉVA költő, drámaíró, irodalomtörténész, az egri Eszterházy Károly Egyetem nyugalmazott tanársegédje,
  • FÜZESI MAGDA költő, az MMA rendes tagja,
  • HÁSZ RÓBERT, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője,
  • KELEMEN ERZSÉBET író, költő, a debreceni Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium minősített kutatótanára,
  • KIRÁLY ZOLTÁN költő, a Sétatér Kulturális Egyesület elnöke,
  • LISZTÓCZKY LÁSZLÓ irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola nyugalmazott docense,
  • SÁNTHA ATTILA BARNA író,
  • SOPOTNIK ZOLTÁN író, költő,
  • SUTARSKI KONRAD nyugalmazott író,
  • TAKARÓ MIHÁLY író, költő, irodalomtörténész.

Kiemelkedő írói életművének elismeréseként Márai Sándor-díjban részesült:

  • FALUDI ÁDÁM író, költő,
  • FEHÉR BÉLA író.

Kiemelkedő zenetudományi tevékenysége elismeréseként Szabolcsi Bence-díjat kapott:

  • DALOS ANNA zenetörténész, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, kutatócsoport-vezetője részére,
  • SIPOS JÁNOS népzenekutató, az MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az MMA levelező tagja részére.

Kiemelkedő bábművészeti tevékenysége elismeréseként Blattner Géza-díjat kapott:

  • GALÁNTAI CSABA bábművész,
  • LENKEFI ZOLTÁN, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója.