Az abnormális politikai bélyegek és a hazug Kádár-kori nosztalgiák

Nemes Wanda (b) Herma, Gregor Bernadett (k) Iréne császárné és Viczián Ottó (j) Konstantin császár szerepében Herczeg Ferenc Bizánc című színművében.

Egy éve állította színre Herczeg Ferenc Bizánc című darabját az Újszínházban. Rendezése, illetve a múlt század elején elkészült színmű olyan kérdésekre keresi a választ, amelyek Euróba jövője szempontjából ma ismét sorsfordítóan aktuálisak. A Jászai-díjas Nagy Viktor huszonkilenc évesen, a Zeneművészeti Főiskola elvégzése után jelentkezett a Színművészeti Egyetemre. Nem sokkal diplomája megszerzése után, a kilencvenes évek legelején felkérték a Magyar Állami Operaház főrendezőjének. Három év után lemondott, amikor (az MSZP-SZDSZ kormány megjelenésével) megelégelte a politikai támadásokat. Ugyanakkor azt mondja, az ifjan rásütött (jobboldali) politikai bélyeg ellenére máig ragaszkodik művészi szuverenitásához. Miközben azt is tudja: a színházcsinálónak azzal együtt is késznek kell lennie a kompromisszumokra.

Tizenhét évig, 2007-ig volt tagja az Operaháznak. Későbbi korszakában már nehéz volt nyomon követni, hogy hol rendez éppen.

Ez így van. Vámos Lászlót 1995-ben nevezték ki megbízott igazgatónak az Operaházba, de a következő évben meghalt. Utólag már látom: akkor kellett volna eljönnöm az intézménytől, hiszen az énekeseken, dirigenseken kívül nem maradtak ott barátaim. Ha eljövök, vállalhattam volna valamilyen pozíciót vidéken, amire lett is volna lehetőség. Ott felépíthettem volna egy színházi műhelyt. Ám, miközben jöttek-mentek a vezetések az Operában, én nem mozdultam. Egyrészt, mert elgyávultam. Másrészt Kerényi Imre és Huszti Péter tanársegédje voltam az akkor már egyetemi rangú Színművészetin, amit nem akartam feladni. Hiba volt.

A főként szabadúszásban töltött éveiben volt egy szakasz, amikor állásba került. 2008-ban nevezték ki, majd 2011-ben váltották le a győri Nemzeti Színház igazgatói posztjáról. Ön akkor nem igazán reflektált a történtekre, a lapok mindenesetre azt írták: a város polgármestere, Borkai Zsolt nem értett egyet a műsortervével. Azt is pedzegették: ön kevés időt töltött a színházban, amelynek nézőszáma is megcsappant.

A színház nagyon sikeres volt, az előadások rendszeresen telt házakkal futottak. Abszolút odafigyeltem a teátrum működésére, napi szinten jelen voltam. Mindezt könyvelési, statisztikai adatok is bizonyíthatták volna, ha valaki veszi a fáradságot, és utánanéz: nem az engem lejárató valótlanságokkal akarja-e hitelesíteni magát az új vezetés? A dolog mögöttese nem túl bonyolult.

Forrás: Koncz Márton

Amikor 2008-ban kineveztek, annak ellenére, hogy ideológiailag nem tartoztunk ellentétes platformokhoz, nem én voltam a polgármester jelöltje. Ám engem választott meg a közgyűlés. Másrészt, mivel a Fidesz még ellenzékben volt, könnyebben értettünk szót egymással még a polgármesterrel is. A 2010-es Fidesz-győzelem után azonban a polgármester is egyre erősebbnek érezte magát. Úgy már mindent megtett, hogy kiszolgálja a helyi vállalkozókat, akiknek – mivel nem vagyok haverkodó habitus – nem voltam a kedvence. A magam szempontjából nem fájlalom a távozásomat: új korszak kezdődött az életemben, szakmailag is könnyebb helyzetbe kerültem. Szívesebben dolgozom olyan színtereken, ahol bíznak bennem, azokon tudom leginkább kamatoztatni a teljes szakmai tudásomat.

Színházművészetben létezhet totális szabadság?

Tudomásul kell venni, hogy a színház – nagyon ritka esetek kivételével – mindig a más pénzéből működik. Ezért kell kompromisszumot kötni a fenntartóval, a politikával. A józan kompromisszumokkal nincs is gond, az nem egyenlő a megalázkodással. Sok az álságos szöveg azzal kapcsolatban, hogy egy színházvezető milyen politikai hátszéllel került pozícióba. Miközben a hazai színháztörténet száz évében sem volt egyetlen ember sem, aki ne politikai hátszéllel került volna bármilyen színházvezetői pozícióba. Hiszen ha nem támogat a hatalom, ha nincs forrás, akkor nem tudod megcsinálni azt, amit szeretnél.

A tavalyi évadban az Újszínházban rendezte meg Herczeg Ferenc Bizánc című darabját. A történet Konstantinápolyban, a keleti keresztény birodalom központjában játszódik. A világtól elvonult Konstantin császár és a világot a saját hasonlatosságára formáló Mohamed török szultán közt folyik a harc a városért, a birodalomért. Ön nyilatkozta a darab kapcsán: „Konstantin mellett csak kevesen harcolnak. A többiek nem akarnak ellenállni, a túlélésre játszanak és mellébeszélnek. Titokban mindenki összeesküszik mindenkivel, és úgy tűnik, hogy az ellenséggel is meg lehet egyezni, ám ekkor mindenki elárul mindenkit. A darabnak az is nagy tanulsága, hogy mi a bizantinizmus és a politikai korrektség közötti kapcsolat. Személyes tapasztalatainak is rezüméje a produkció?

Összefoglalása mindannak, amit hatvannégy évesen gondolok a világról. De nem hagynám ki Herczeg Ferencet se a dologból, aki zseniálisan átlátta a jelent, a múltat, és ráérzett a jövőre. Eredetileg Mohácsról akart darabot írni, hiszen a mohácsi vésznek is a széthúzás volt az egyik oka. Herczeg Ferenc végül Bizáncot választotta, mert így egyetemesebb a történet. Ráadásul sokkal inkább rávetül a mai Európára. Nem akarom túlragozni a dolgot, de tény: Európa most sem vesz tudomást a veszélyekről, amelyek nem a magyar kormány, nem a Fidesz ügyei – hanem olyan gondok, amelyekkel egész Európának kellene szembenéznie.

Herczeg Ferenc: Bizánc. Viczián Ottó és Nemes Wanda. Forrás: Újszínház/Panamy

Herczeg Ferenc 1904-ben írta a művét, mert már akkor is érzékelte, hogy valami véget ér, megállíthatatlanul változni fog az európai civilizáció. Jött is az első világháború, majd a második, amelyek egyben az európai kultúra megrendülését jelezték. A történelem persze nem ismétli önmagát: nem lesz új Hitler, Sztálin vagy Pol Pot, de hasonló szituációk elvezethetnek hasonló helyzetekhez. Borúlátó vagyok, mert úgy érzem: Európa most is olyan korszakát éli, amelyben kiengedik a palackból a szellemet.

Ugyanakkor Herczeg Ferenc művei ritkán kerülnek színpadra.

Éppen most volt az egykori rendező-színházigazgató, Németh Antal halálának ötvenedik évfordulója, aki Herczeg Ferenchez – vagy a zeneszerző-zongoraművész Dohnányi Ernőhöz – hasonlóan a kilencszázharmincas években volt alkotóereje csúcsán. Másfél évtizeddel később mindhármukat persona non gratának nyilvánították, azzal a bélyeggel: a Horthy-kurzus főemberei voltak a színházi, irodalmi, zenei életben. A mai napig nincs tisztességgel kibeszélve a kor, amelyben alkottak. Ahogy a valós történetek felidézése helyett gyakran narratívák mentén esik szó múltunk más időszakairól is – pro vagy kontra. Igaz ez például a háború előtti éveket egyszínűvé satírozó, ám sokak által elfogult nosztalgiával megidézett Kádár-rendszerre. Az sem normális állapot, hogy egyesek azonnal a Horthy-rendszer restaurációjáról beszélnek, ha valaki hozzá mer nyúlni Herczeg Ferenc vagy az említett alkotók műveihez.

Túl sok reflexió nem olvasható a rendezéséről, viszont tény: telt házas előadáson láttam a Bizáncot. Bánja a szélesebb sajtó érdektelenségét?

Nem szoktam kritikákkal foglalkozni, akit nem érdekel a darab, annak lelke rajta. A telt házak a fontosak, amely más darabok esetében sem ritka.

Nemes Wanda Herma, Gregor Bernadett Iréne császárné és Viczián Ottó Konstantin császár szerepében Herczeg Ferenc Bizánc című színművében Forrás: MTI/Mónus Márton

Ugyanakkor a Bizánc kapcsán is bebizonyosodott, hogy mindenféle politikai sandaság ellenére komoly színházi munka folyik az Újszínházban, méghozzá nagyon jó színészekkel. Dörner Györgyről, az Újszínház igazgatójáról is elmondhatom: liberális színházvezető, aki kényszerek nélkül hagyja dolgozni az embereket.

Magánéletre maradt önnek ideje a hivatása mellett?

Négy gyermekem van, ma már a legkisebb is huszonkilenc éves. Mielőtt rákérdez: egyikük sem választott színházi hivatást. A legfiatalabb gyógyszerész. Egyikük disc-jockey. Van, aki a gyermekeit neveli otthon. Bölcsész végzettségű gyermekem pedig egy könyvkiadónál „kisfőnök”.

Mondják önről: szereti az erős meséjű darabokat. Saját életét mennyire érzi meseszerűnek?

Rendezéseim száma a százhoz közelít. Van köztük itthon és külföldön színre vitt darab, meglehetősen széles palettáról. Opera, operett, musical, prózai előadások mindenféle műfajban. Nem hiszek az egy stílusú alkotókban, ahogy a divatokban sem. Az életem nem meseszerű, de munkáim alapján is mondható: mindenképpen színes.