Pápai Joci azt mondta, ő is szeret együtt fürdeni a gyerekeivel, de természetesen csak egy bizonyos korig. Fiával a mai napig szoktak együtt tusolni, lányával már nem, de vele is fürödtek együtt, amíg kisebb volt.
Apáti Bence – anélkül, hogy olvasta volna Dr. Bagdy Emőke véleményét – azt mondta, szerinte a gyerek körülbelül 2 éves koráig nincs ezzel semmi gond,
ő is fürdött a gyerekeivel.
A balett-táncos arra is visszaemlékezett, hogy annak idején pancsolt édesanyjával, sőt, azt a pillanatot sem felejtette el gyerekkorából, amikor először érezte, hogy zavarban van meztelenül.
Caramellel is előfordult már, hogy kislányával fürdött, bár ez nem mindennapos dolog náluk.
Az énekes azt mondta, hogy szerinte ilyen pici korban ez rendben van, és csak idősebb korban nem fér bele a szülő-gyerek kapcsolatba a közös fürdés. Caramel azt is elmondta, hogy „a roma kultúrában például egyáltalán nem mutatkoznak a szülők a gyerek előtt ruha nélkül: gyakran az oláh cigányok, illetve a beások még a strandon is szégyenlősebbek, sőt, vannak, akik csak hosszú szoknyában mártóznak meg a Balatonban.” Az énekes azt mondta, hogy amíg nem lépik át a szülők az egészséges határt, addig
nem lenne szabad ezen hisztériázni,
és Caramel szerint akinek nincs gyereke, sok szituációt egészen más szemmel néz.
Kattintson a folytatáshoz!