A meztelenség a művészeti alkotások szerves része, az előadások zárt térben, csak a nézők számára láthatóak, így nem sértik azoknak az érzéseit, akiket a meztelenség bánthat - ezt válaszolták a szervezők a meztelenül megjelenő művészek ellen tiltakozó miniszternek.
Az izraeli kulturális miniszter, Miri Regev levelet küldött Éjal Sernek, a rangos művészeti fesztivál igazgatójának, amelybe azt írta:
A teljes meztelenség bemutatása - akkor is, ha művészet égisze alatt történik - ellentmondásban áll a zsidó és demokratikus Izrael Állam alapvető értékeivel és sérti az izraeli közönség jelentős részének érzéseit. Nem lehet állami költségvetést osztani a társadalom értékeit sértő tevékenységeknek"
Regev arra kérte az igazgatót, hogy vegye ki a programból azt a két előadást, amelyben megjelenik a meztelenség. Konkrétan Angélica Liddell spanyol rendező bemutatóját és Lia Rodrigues brazil koreográfus alkotását kifogásolta a pucér művészek miatt.
Azonban az igazgató, Éjal Ser benne hagyta a műsorban a két produkciót, azzal érvelve, hogy nem kötelező ezeket az előadásokat megtekinteni.
Azok, akiket esetleg bánt a meztelenség látványa, számos más program közül is választhatnak a kulturális fesztiválon.