Különös betegség ihlethette az Isteni színjátékot

dante
Vágólapra másolva!
Brit tudósok Dante tizennegyedik századi elbeszélő költeményét, az Isteni színjátékot elemezve arra jutottak: a költő alighanem alvási rendellenességtől szenvedett.
Vágólapra másolva!

Az 1823-ban alapított, londoni The Lancet nevű orvosi folyóirat szerzői már a dráma első része, a Pokol legelső énekében rátalálni véltek a bizonyítékra.

Dante Alighieri állandó fáradékonysággal és túlzott aluszékonysággal küzdhetett (Domenico Peterlini: Dante száműzetésben) Forrás: Wikimedia Commons

Dante ekkor egy rettentő nőstényfarkassal való találkozásról ír, miközben az elbeszélő egy dombot próbál megmászni.

– írja Dante (Nádasdy Ádám fordításában).

Dr. Francesco Galassi ezekben a sorokban vélte megtalálni az állandó fáradékonysággal, túlzott aluszékonysággal, nappali alvásrohamokkal járó narkolepszia bizonyítékát. A tudós szerint Dante ebben a versszakban „nagyon akkurátus” leírását adja a „küzdj vagy menekülj” néven ismert vészreakciónak, pedig a tudomány csak Dante kora után több évszázaddal magyarázta meg a jelenséget.

Sandro Botticelli: Dante poklának felépítése Forrás: Wikimedia Commons

A Bolognai Egyetem alvás-laboratóriumának neurológusa, Giuseppe Plazzi ennél is tovább megy – írja The Local nevű olasz portál. Szerinte, ha a szöveget szó szerint, és nem metaforikusan olvassuk, az Isteni színjáték a narkolepszia több tünetét is pontosan leírja: az elbeszélőre gyakran kimerültség- és álmosságrohamok törnek rá, többször hirtelen elájul, és sokszor dől le aludni.

Galassi szerint

az első ének pontosan leír egy pánikrohamot is,

ami a narkolepszia gyakori tünete. Ráadásul gyakran hallucinációk kísérik, ami szintén az alvási rendellenesség velejárója. Sőt, Galassi szerint Dante korában a nőstényfarkas ábrázolása a test feletti kontroll elvesztésének metaforája volt.

Dantét hallucinációk is gyötörhették (Joseph Noel Paton: Dante Francesca da Rimini és Paolo Malatesta jelenetén elmélkedik) Forrás: Wikimedia Commons

A tudósok – noha beismerik, hogy az ilyesféle kutatások nem feltétlenül állnak nagyon szilárd alapokon – még arra a kérdésre is választ találtak, vajon hogyan írhatott meg egy ilyen monumentális művet Dante, ha egyszer alvási rendellenességtől szenvedett.

Mint Galassi kifejti, a rendellenesség enyhébb fajtái nem gyengítik el komolyabban a beteget, ráadásul a narkolepszia még a kreativitást is növelheti, hiszen a rendellenességben szenvedőknek nagyon eleven álmaik vannak.