Már senkit nem érdekelnek a zenei stílusok - Mayer Hawthorne a Quartnak

Mayer Hawthorne retrós-soulos zenét énekel és játszik. Első két lemezét szinte egyedül készítette. A nyáron megjelent Where Does This Door Go című albumon kissé bulisabb irányba fordult, illetve több társsal is dolgozott. Az egyik legnépszerűbb mai énekes, Bruno Mars előtt lépett fel csütörtök este a Sportarénában; a koncert előtt beszélgettünk vele. Szóba került Avicii, RIhanna és Amy Winehouse; kiderült, hogy ismer magyar zenéket és az Unicumot; és az is, miért jó egy kiégettnek tartott slágergyárossal dolgozni.

Nemrég indítottál egy videósorozatot arról, hogy hogyan túrsz lemezeket különböző városokban. Budapesten is elmész lemezeket keresni?

Nagyon szeretnék, de nem tudom, lesz-e rá időm, mert csak egy napot vagyok itt. De igazán jó lenne; valóra válna egy álmom! Talán lesz rá időm, ha gyorsan lenyomjuk ezt az interjút... [nevet]

Hogyhogy valóra válna egy álmod? Ismersz magyar zenéket?

Igen, van otthon egy-két magyar lemezem. Nem tudom megmondani, kiktől, mert nem tudom elolvasni a neveket [nevet] De nagyon szeretem a magyar zenét. Gyerekkoromban az egyik legjobb barátom magyar volt, úgyhogy tudom, mi az az Unicum, meg még sok más magyar dolgot, és zenéket is mutatott.

Fotó: Mudra László - Origo

Először lépsz fel ilyen nagy helyszíneken?

Egyszer már koncerteztem arénákban, amikor Amy Winehouse előtt léptem fel. Én voltam az utolsó, aki turnézott vele, mielőtt meghalt. Mindig elképesztő élmény, ha ennyi ember előtt játszhatok. Tudod, csak lenézel a nézőtérre, és emberek végtelen tengerét látod: elképesztő érzés. És nagyon jó közönségem volt eddig, nyitottak voltak a zenémre, nagyon jó eddig ez a turné.

Szerinted eljön majd az idő, amikor te leszel a fő előadó egy ilyen turnén?

Én nagyon szeretném, csak tudod [gondolkodik] igazándiból az a célom, hogy továbbra is a zenéből tudjak megélni, hogy ne kelljen valami más munka után néznem. De persze, hogy szeretnék egyszer egy ilyen stadionturnét csinálni.

A Billboard azt írta most nyáron, még a harmadik lemezed, a Where Does This Door Go megjelenése előtt, hogy ezzel kiléphetsz a "kritikailag elismert" előadók táborából, a sztárság egy magasabb fokára. Ez megtörtént? Innen Magyarországról nehéz megállapítani, hogy mennyire vagy most sztár.

Hát az biztos, hogy növekszik a közönségem. Jó irányba haladnak a dolgok, többen hallgatják ma a zenémet, mint korábban bármikor. Mondjuk úgy, hogy még emelkedem felfelé. Az biztos, hogy még messze vagyok például egy saját stadionturnétól, de nagyon remélem, hogy folytatódik ez a növekedés. Igazából ez ennél többet nem is kívánhatnék.

Fotó: Mudra László - Origo

Azt mondtad a Spinnek, hogy a lemez készítése közben "leszartad, hogy hogyan 'kellene' szólnia". Ez mit jelent? A korábbi két lemezed írásakor - amikor csak te voltál a producer - mi miatt aggódtál?

Korábban egy csomó szabályt állítottam magamnak. Ez megfelelt annak, aki akkor voltam; és annak, ahogy belecsöppentem ebbe az egészbe, hogy én egy énekes vagyok, soulénekes. Mert igazából rapet akartam csinálni, nem soult. Szerettem persze a soult, de csak azért játszottam fel zenéket, hogy aztán hangmintaként a rapszámaimban használhassam őket. Ehhez képest ez az új lemez nagyon más volt számomra, mint a korábbiak. De persze nagyon fontos nekem a zene, tehát mindenre nagyon nagy gondot fordítottam, tehát egyetlen dolgot szartam le: hogy milyen műfajú lesz.

Ha a kiadó olyan producereket szerez meg melléd, mint mondjuk Pharrell, akkor gondolom várnak tőled slágereket. Ezt figyelembe vetted a lemez írása közben?

Nem, nem lehet így slágert írni, hogy elhatározod. És pont ezért választottam például Pharrell Williamst. Amikor egy éve vele dolgoztam a felvételeken, akkor nem volt ám Blurred Lines, sem Get Lucky, amik ugye arattak rádióban. A kiadóban nem is értették: "miért akarsz Pharrell-lel dolgozni? Ő kiégett, már nincsenek is slágerei!" - mondták. Azt válaszoltam, hogy engem nem az mozgat, hogy direkt slágernek szánt számokat próbáljak írni; egyszerűen jó zenét szeretnék csinálni. És Pharrellnek is pont ez a hozzáállása: nem slágereket akar írni, hanem jó, időtlen dalokat - és ezek között aztán lesznek olyanok, amelyekből sláger lesz.

Aloe Blacc, aki Avicii Wake Me Up című slágerében énekel, szintén soulos zenét játszik, a Stones Throw kiadótól indult, gyakran emlegetnek titeket együtt. Ha felhívnának a kiadótól, hogy Avicii azt szeretné, hogy te énekelj a a következő slágerében, mit mondanál?

Ó, már hívtak is ilyesmi miatt. Mondtam nekik, hogy ha büszke lehetek a saját részemre, akkor nincs ellenemre, hogy bárkivel együtt dolgozzak. Szerintem kifejezetten jó ilyen együttműködésekkel elmosni a műfajok közötti határokat. Ma már amúgy is kizárólag a rádiók és a lemezboltok törődnek azzal, hogy mi milyen műfaj. A fiatalok, a kölykök egyáltalán nem; tele van az iPodjuk a lehető legkülönfélébb stílusú zenével, kérdezz csak meg bármilyen középiskolást. Tényleg csak az érdekli őket, hogy jó-e a zene.

Fotó: Mudra László - Origo

És szerinted olyanok vannak még, akiket izgat az underground - mainstream megkülönböztetés?

Itt is elmosódóban vannak a határvonalak, de azért persze mindig megmarad az, hogy a nagy kiadóknak van meg az apparátusa arra, hogy bejuttassák a számaikat a rádiókba, ami még mindig a legnépszerűbb zenehallgatási forma. Vagyis ebben az értelemben a nagy és a független kiadónál lévő művészek közötti különbség még sokáig meg fog maradni. De szerintem a mai fiatalok nem szeretnek egy-egy zenészt jobban vagy kevésbé aszerint, hogy az mennyire híres. Csak az a különbség, hogy aki mögött nagyobb a marketing, azt nagyobb eséllyel fogják hallani.

A Stones Throw, ahonnan indultál, nemcsak egy kiadó, hanem egy művészi közösség is. Még mindig tagja vagy ennek?

Igen, sőt, olyan, mint egy igazi család. Én már nem is vagyok a kiadónál, de még mindig kapcsolatban vagyok velük, majdhogynem naponta beszélünk. Peanut Butter Wolf [a kiadó alapítója, maga is zenész], Dam-Funk [ő most indított közös zenekart Snoop Doggal], Jonwayne, Jamie Strong, Aloe Blacc és a többiek - ők mindig a barátaim maradnak. Nagyon szerencsés vagyok, hogy közöttük indulhattam el, és hogy ők a családom. Los Angelesben úgy általában nagyon erős a zenészek közössége; ott van a Low End Theory, a Do-Over csapata és a többi, és mindenki mindenkit ismer és támogat.

Szóval nincs olyan, hogy ha Bruno Mars arénaturnéján lépsz fel, akkor már egy másik világba léptél át?

Én képes vagyok arra, hogy mindkét világhoz tartozzak, de ez én vagyok. Sok zenész nem tudja ezt megcsinálni, vagy éppen nem akarja. De én mindenféle zenét szeretek. Egy csomó popot hallgatok; például Rihanna Stay című dala az egyik legnagyobb kedvencem idén, és ez egy hatalmas popsláger. De ettől még van olyan jó szerintem, mint bármilyen, független kiadónál megjelent zene.