Féltem Kurt Cobaintől - Shonen Knife-interjú és koncertbeszámoló

Vágólapra másolva!

Kedd este a Dürer-kertben lépett fel a rocktörténelem egyik létező legaranyosabb zenekara, a Ramones-mániás oszakai lányok alapította Shonen Knife. A koncert előtt a megdöbbentően fiatalos gitáros-énekesnővel, Naoko Jamanóval beszélgettünk japán és angolszász rockzenéről, teniszről, és hogy milyen volt a Nirvanával turnézni.

Inkei Bence

Vágólapra másolva!

Shonen Knife

További fotókért kattintson a képre! Fotó: Mudra László - Origo

Több mint harminc éve alakultatok Oszakában. Nagyon különlegesnek számított akkor egy csak lányokból álló rockzenekar?

Ugyan nem volt annyi ilyen együttes, mint most, de szerintem önmagában nem volt annyira különleges egy lányzenekar, én ismertem ilyeneket, többet is.

És mit szóltak hozzá a szüleid?

Ők nem örültek neki, hogy elektromos gitárral mászkálok a városban. Miután aztán megjelent az első nagykiadós lemezünk Japánban, már megértőbbek voltak.

Le sem tagadhatnád, hogy szereted a Ramonest. Az ő hatásukra alapítottatok zenekart?

A legnagyobb hatással a Beatles volt ránk, de fontosak voltak a hetvenes évek punk és new wave zenekarai is, mint a Ramones, a Buzzcocks, a Jam és az XTC.

Azóta változott valamit az ízlésed, vagy továbbra is a hatvanas-hetvenes évek zenéit szereted a legjobban?

A legjobban a hetvenes éveket szeretem, különösen az akkori hard rock és heavy metál zenekarokat: Judas Priest, Black Sabbath, Motörhead...

Ehhez képest a legutóbbi lemezetek címe Pop Tune volt, és kifejezetten poposra sikerült.

Igen, egy popos lemezt akartam csinálni. De a következőt kicsit hardrockosabbnak szeretném.

Vannak angol és japán nyelvű számaitok is, mennyire megy a japán nyelv ehhez a zenéhez?

Elég nehéz összehozni, mert engem mindig is az angol nyelvű rockzene vonzott, ezért számomra a rockzene nyelve angol, és a dalaimhoz is ez passzol. Viszont azt is szeretném, hogy a japán emberek is megértsék, amiről énekelünk, ezért írok japán nyelven is. A legutóbbi lemezünkön azonban csak angol nyelvű számok vannak, mert reméltem, hogy a japánok így is megértik.

A japán zene nem is volt rád semmilyen hatással?

Közvetlenül biztos nem, viszont ettől még rengeteg japán zenét hallok nap, mint nap, még ha nem is tudatosan. Lehet, hogy tudat alatt azért hatással vannak rám ezek is.

Ez általános nálatok, hogy az emberek vagy csak japán zenét hallgatnak, vagy pedig csak nyugati zenét?

A hetvenes években és a nyolcvanas évek elejéig nagyon sokan hallgattak nyugati rockzenét Japánban, és akkor a többség inkább azokat is szerette, vagy legalábbis mindkettőt. Mostanában azonban jóval többen hallgatnak csak japán rockzenét vagy popzenét, J-Popot, és a nyugati zene már nem olyan népszerű, mint régen.

Nem lehet kihagyni, hogy Kurt Cobainről is kérdezzelek, aki köztudomásúlag óriási rajongótok volt, és turnéztatok is együtt. Hogyan emlékszel rá?

1991 novemberében kaptunk egy felkérést, hogy legyünk a Nirvana előzenekara a brit turnéjukon. Én addig egyáltalán nem ismertem őket, és láttam róluk pár fotót, amin elég vadnak tűntek, úgyhogy kicsit féltem tőlük. De ez alaptalan volt, mert nagyon-nagyon kedvesek és barátságosak voltak velünk, rengeteget segítettek, a dobosuk, Dave Grohl például összerakta a dobcuccunkat. Kurt pedig el akarta játszani egy titkos koncertjén a Twist Barbie című számunkat, és megkért, hogy mutassam meg az akkordjait.

Nemcsak Cobain volt a rajongótok, hanem például Thurston Moore is a Sonic Youthból, de kivel voltatok a legjobb viszonyban?

A Redd Krosszal, velük a mai napig jóban vagyunk. Még 1989-ben jelent meg egy tribute lemez, amin amerikai alternatív rockzenekarok játszották el a dalainkat, és közülük is találkoztunk mindenkivel, így például a lányzenekarokkal, mint az L7 vagy a Babes In Toyland.

Úgy tudom, nagy teniszrajongó vagy. Erről nem írtál még számot?

Nem, pedig szeretnék. [nevet]

És kinek drukkolsz?

Nagyon sok kedvencem van: Rafael Nadal, Feliciano Lopez, Roger Federer, Tomáš Berdych, Radek Štěpánek. Ugye nincs híres magyar férfi teniszező?

Nincsen, jó harminc éve volt utoljára. Az átlagosnál jóval több dalt írtok ennivalóról, hogy ízlett, amit Budapesten kaptatok?

Nagyon ízlett, különösen az a leves, amit gyümölcsből csináltak. Mi odahaza sok gyümölcsöt eszünk, de nem főzzük meg őket, ez viszont nagyon finom volt, szeretem az édeset.

***

A 32 éve alakult Shonen Knife túlzás nélkül legendás: egy időben a teljes amerikai indie rock élvonal szabályosan rajongott az oszakai lányokért, és nekik lehet tulajdonítani „a nemzetközi pop underground" megszületését is annyiban, hogy talán első nem angol anyanyelvű zenekarként kerültek be az angolszász alternatív rock körforgásába. Mára az alapító tagok közül csak az énekes-gitáros Naoko Jamano maradt meg, aki 52 éves kora ellenére egy cingár, húszéves japán lány alkatával bír, és első ránézésre nem is tűnik idősebbnek a két fiatalabb lánynál.

A Shonen Knife fő fegyvere a lehengerlő cukiság: amikor egyenszerkóban felmentek a Dürer-kert kistermének színpadára, és magasba tartották a Shonen Knife-sáljaikat*, már egyértelmű volt, hogy ez az este nem lehet rossz. Aztán egymás után jöttek a háromakkordos, rendkívül dallamos számok, amelyek legtöbbjét simán írhatta volna a Ramones is (na jó, a Rockaway Beachet tényleg ők írták, de a többi saját volt), csakhogy ezek a szövegek befőttesgumikról, cicákról és banáncsipszről szóltak. Akár szexizmus, akár nem, ha ugyanezeket a dalokat három borostás, loncsos hajú, farmerdzsekis pasi énekli, feleennyire se lett volna érdekes az egész, a vicces rocker pózokba álló, sátánvillázó lányoknak viszont nem lehetett ellenállni.

Még úgy sem, hogy Naoko Hungary helyett véletlenül Helsinkit mondott az elején (aztán gyorsan javította is), mert egyszerűen végig mosolyogni kellett. Pláne, amikor beszaladtak a közönségbe, és a dobos magával cipelte a cinállványát. Ahogy egy kedves ismerősöm mondta hazafelé: a Shonen Knife-ról képtelenség nem a Powerpuff Girlsre asszociálni, és leginkább óvodákban kéne fellépniük – már ha nem lenne ilyen hangos a zenéjük. Talán még egy nagyobb termet is bevállalhattak volna, de mindegy, mert így is a lehető legjobb választás volt ezen a rendkívül zord és barátságtalan kedd estén. Vagy, ahogy a doboslány, Emi kiabálta: Budapest Rock City! A

*Egy folyton okoskodó olvasónk szerint az törülköző, de tök mindegy!