Egy szerencsésebb nép ByeAlexe - Woodkid a Szigeten

Woodkid, Sziget 2013
Vágólapra másolva!
Woodkid dalai önmagukban lehengerelnek, csokorba gyűjtve, lemezen nem ütnek olyan nagyot. Élőben vajon unalomba fulladnak-e? Lehet-e akkora hatalma egy produkciónak, hogy késleltesse a hidegfrontot?
Vágólapra másolva!

Kevés aktuálisabb előadó van az idei Sziget programjában Woodkidnél, aki most tavasszal jelentette meg The Golden Age című bemutatkozó lemezét. Ahhoz képest, mennyit vártunk az albumtól, az végül korántsem lett annyira lehengerlő, amennyire lehetett volna; mint kritikánkban is írtuk, a gazdagon hangszerelt, himnikus-melankolikus dalok egymás hegyén-hátán nem ütnek akkorát, mint külön-külön. Bizonyára a Woodkid néven zenélő francia fiatalember, Yoann Lemoine is olvasta, hogy ez volt a problémánk, mert a koncerten végig igyekezett (sikerrel) elkerülni ugyanezt az unalomcsapdát.

Összes képünket a Szigetről itt találja Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Kezdésre megtelt az A38 Színpad első fele, és - tekintve, hogy az első két szám alatt még bőven áramlottak be az emberek - talán később az egész sátor is. Az elkapott beszédfoszlányok alapján inkább külföldiek voltak kíváncsiak Woodkid produkciójára, de ők nagyon: harapni lehetett a várakozást. Már a sötét színpadon is látszott, hogy a dalok hangszerelését koncerten sem fogják lebutítani, egy hegedűs fószer, három fúvós, szintetizátor, minden volt. A hátrébb lévő emelvényen álló két dobos meg a körülöttük szanaszéjjel rakott ütőhangszerek miatt pedig úgy tűnt, még az isteni Safri Duo is besegít.

A kezdésként eljátszott, a Golden Age-en nem, csak az előtte kiadott Iron Ep-n hallgató, lassú Baltimore's Fireflies zongorás indítása meglepte az eufóriában várakozó közönséget; csak toporogtunk, mintha nem akarnánk elhinni, hogy ez egy sima, dülöngélős koncert lesz. Ezután volt két tök hasonló szám, de ezekre nem igazán tudtam figyelni, mert az egész Sziget talán legbüdösebb, legmocsokházibb hollandjai keveredtek elém, inkább az életemért és a méltóságomért vívtam harcot.

Összes képünket a Szigetről itt találja Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Aztán jött a Golden Age címadó dala, talán a zenekar és a közönség is ekkor fogta csak fel, hogy egy igazán jó koncert következik. Engem sem érdekeltek többé a holland suttyók, elkezdtem figyelni. A színpadkép egyébként csak simán a zenészek és a hangszereik voltak, a fontosabb számoknál meg mindenféle tájképeket, barokkos stukkókat meg szobrokat lehetett látni a kivetítőn. Ez volt a jobbik eset, mert amikor a kivetítőn nem volt semmi, a színpad fényei villogtak, de egy normális szaruhártyának annyira bántón, hogy belenézni a csóvákba szinte képtelenség volt. Sajnáltam is a nyakba ülő lányokat, némelyikük egyszerűen befogta a szemét az egyik kezével, a másikkal meg integetett, jelezvén, hogy a zene azért fasza. Nagy is volt az öröm, amikor feltűnt a színpad előtt egy hatalmas, négy különböző lobogóból (francia, magyar, észak-koreai, a negyediket nem láttam jól) összevarrt zászló, ami eltakarta a lámpákat.

Woodkid egyébként láthatóan jól érezte magát, miután megtalálta a hangot a közönséggel, nagyon elkezdte élvezni, hogy szeretik. Meglepett zavara is egészen őszintének tűnt, habár talán emiatt nem tudok szabadulni többé attól a gondolattól, hogy ez az ember egyszerűen egy nálunk szerencsésebb nemzet ByeAlexe.

Összes képünket a Szigetről itt találja Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Szóval jönnek szép sorban az erős dalok. I Love You: a közönség tombol, Woodkid zavartam mosolyog. A Brooklyn szövegébe beleénekli Budapestet: a közönség tombol, Woodkid zavartan mosolyog. A Shadows és a Conquest Of Spaces után az egyik holland nemezisem beüvölti, hogy "Vive Jean Michel Jarre!", ezen nevetek. Lehet, hogy nem is annyira rosszfejek? A koncerten még inkább megalománnak tűnő Stabat Mater után közönségugráltatás - BASSZUS, TÉNYLEG NAGYON KIRÁLY EZ A KONCERT!

A ráadás a lemez egyik legslágeresebb száma, a Run Boy Run. Közben a kivetítőn összeomlik egy vikingsisakos gyerek szobra. Jól sikerül a dal, a közönség az egészet végigénekli, aztán Woodkid szabadjára engedi a Safri Duót, és mint az őrült, ki letépte láncát, tombol a dobolás. Vége.

Összes képünket a Szigetről itt találja Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az alig egy órás koncert tök ügyesen kerülte el az unalmat, a nyögvenyelős kezdés után hatalmas buli lett. Közben a szélvihar is lecsapott a Szigetre, viszont aki Woodkidre jött, még harminc fokban ment be a sátorba, és egyáltalán nem érdekelte, hogy a hangszórókon kint többször bemondták, hogy vihar közeledik. A szabadba lépve meg is lepődtünk, hogy ennyire hideg lett és így ennyire feltámadt a szél. Nekünk egy órával tovább tartott a 2013-as Nagy Augusztusi Hőhullám. Csak az a háromdalnyi lötyögés nem kellett volna a koncert elejére. A-