Preparált cipőben suhantak a kémek a Vakok Intézetében

Nemcsak a diplomatákat, a Vakok Intézetének lakóit is beszervezték a hírszerzésbe, a külföldi diplomatákat hallgatták le a hidegháborúban. A Katonai Felderítő Hivatal gyűjteménye csak speciális engedéllyel látogatható, cserébe a titkosszolgálati szakma eszközei és módszerei megismerésének ígéretét rejti. Vannak szétszerelhető kulcsok, mikrofilmes öngyújtók és üzenet elrejtésére alkalmas cipők, de nincs James Bond-romantika. A szakmatörténeti tablókról kiderül, a katonai attasékról mindenki tudta, hogy kémkednek, sőt ez volt a dolguk, az államnak pedig jelentős bevétele volt a magyar lehallgatókészülékek exportjából.

"Az itt nincs, amit a filmekben lát. Olyan felirat sincs, hogy 007. Aki itt kémkedésben vett részt, az hivatásos kém volt" - tisztázza rögtön a tárlatvezetése elején dr. Sallai Imre nyugállományú ezredes, a hadtudomány kandidátusa. 1965-től szolgálja a katonai felderítést, 2011-ig a hivatal aktív munkatársa volt, most nyugdíjasként tér vissza és tart tárlatvezetést a Katonai Felderítő Hivatal gyűjteményében azoknak, akiknek a főigazgató engedélyt ad. Nemcsak a gyűjteményről tud mindent, a kiállított tárgyakhoz kapcsolódó eseményekről és történetekről is. Később kiderül, hogy nyitómondata csak részben igaz: akadnak azért itt kémtörténetekből ismert tárgyak, még ha a kiállítás nagyobb része inkább tárgyilagos-informatív is.

A hadászati - vagy más néven stratégiai - hírszerzés békeidőben és háborúban is működik - ennek tárgyi és szöveges emlékeivel foglalkozik a múzeumnak szándékosan nem nevezett gyűjtemény, amely a magyar katonai felderítés közel százéves tevékenységét, munkáját, történelmi emlékeit, ereklyéit őrzi és mutatja be. A gyűjtemény a Bartók Béla úton, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat objektumában van, a nagyközönség szeme elől elzárva. Korábban az MK Katonai Felderítő Hivatal és jogelőd szervezetei gondozták a gyűjteményt, amely a rendszerváltozás óta tudományos kutatóhelyként is nyitott.

Sallai Imre 100 év anyagát tartja fejben (Galéria a képre klikkelve!)

A kronológia szerint haladunk 1918-tól; fokozatosan áll össze a kép az elmúlt közel száz év katonai felderítéséről és hírszerzéséről, a katonai diplomácia alakulásáról, és ami kétségkívül a legizgalmasabb: a hírszerzés során használt trükkös eszközökről. Szemmel láthatóan kis költségvetésből készültek a négy plusz egy termet beborító tablók, egyik-másik kissé kopott vagy kifakult, segítségükkel mindenesetre végigkövethető a katonai hírszerzés közel száz éve. A tárlat az épületet és a benne dolgozók történetét is bemutatja, van olyan tabló, amely a katonai felderítő szolgálat 1918-tól tevékenykedő vezetői emlékének adózik.

A tablókon rengeteg a kép és a szöveg, és a rövidítésbarát hivatali nomenklatúra számos példája. És mivel a Céget - ahogy Sallai Imre egykori munkahelyét emlegeti - követhetetlenül sokszor átnevezték és átszervezték, állandóan visszatérő elem a mindig más szervezeti ábra; ami a laikus számára nem a legizgalmasabb részlet, de a falakon azért érdekes tények is olvashatók.

A Vakok Intézetében diplomatákat hallgattak le

Például, hogy bár a külföldi magyar külképviseleteken dolgozó katonai attasék mindig nyílt lapokkal játszottak, az ötvenes években ez a munka sem volt egy életbiztosítás. Hiába tudta mindenki, hogy a katonai attasék azért vannak egy-egy országban, hogy gyűjtsék az információt a Katonai Felderítő Hivatalnak, akár örökre eltűnhettek. És nem feltétlen az állomáshelyükön. Egy ilyen esetre, Németh Dezső moszkvai katonai attasé történetéről emlékezik meg az egyik tabló, akit 1948-ban rendeltek haza Moszkvából, felesége a budapesti reptéren látta utoljára. "Senki sem tudta, mi történt vele, még a cégünk se" - mondja Sallai Imre. Az utókor persze időközben kiderítette, hogy belekeverték a Rajk-ügybe, és a Pálffy-perben a katonai bíróság 1949. októberben halálra ítélte, majd kivégezte.

Üzenetek tárolására alkalmas cipők (Klikkeljen a többi képért!)

A kémkedésben nemcsak a katonai attasék, hanem - korszakonként eltérő súllyal - az egyéb diplomaták is részt vettek. Ugyanakkor fontos - magyarázza Sallai Imre -, hogy ne keverjük össze a diplomáciai szolgálatot a katonai hírszerző (azaz nemzetbiztonsági) szolgálattal. Hiszen bizonyos diplomaták csak kulturális vagy gazdasági területen tevékenykedtek és tevékenykednek mind a mai napig, és nem segítenek be a katonai hírszerzésnek.

A fogyatékkal élőket is beszervezték a hírszerzésbe - derül ki szintén az egyik tablóról: a lehallgatómunka kedvelt helyszínei ugyanis országszerte a vakok intézetei voltak. 1945-ben például Debrecenben az akkori Vakok és Némák Intézetében hozták létre a Katonapolitikai Osztályt, ami a katonai felderítést végezte. Az ötvenes évek elején a budapesti Vakok Intézetében végezték a diplomáciai rádióforgalmi rendszerek egy részének lehallgatását. A magyarok egyébként annyira kiokosodtak ebben, hogy maguk is gyártani kezdtek rádiólehallgató eszközöket, ezek pedig olyan jól sikerültek, hogy Sallai Imre szerint évtizedeken át jelentős exportbevételünk származott belőlük.

Cipőbe rejtett üzenet

A gyűjtemény legizgalmasabb látnivalói kétségtelenül a közvetlen hírszerzésben használt tárgyak: a C-tinta, vagyis az elhalványuló vegytinta; a ruházat alá rejthető - az ötvenes években egy notebooknál kétszer nagyobb és sokszor nehezebb - adóvevő, szétcsavarható kulcs, üzenet elrejtésére alkalmas, kifúrt tégla, mikrofilm tárolására alkalmas öngyújtó, üzenetek elrejtésére alkalmas cipők. A szomszédban egy egész műhely szorgoskodott az efféle tárgyak elkészítésén.

A Titkos Szolgálat című tankönyv 1949-ből (Kattintson a könyv mögötti képekért!)

Az egyik üveglap mögött ott van a TSZ feliratú piros könyv, azaz a Titkos Szolgálat című tankönyv, a hírszerző kiképzés első tansegédlete - és bibliája - 1949-ből. A terem közepén és a falaknál a rádiófelderítés eszközei: angol és amerikai adóvevő készülékek, amelyekhez ideiglenes vagy végleges eltulajdonítással jutottak hozzá az 50-es években. Rejtjelfejtő készülék az egyik vitrinben, egy teremmel odébb pedig egy ún. tintométer, a különböző színezékek vizsgálatához használt angol készülék - mai szemmel robusztus eszköz.

Továbbra is csak engedéllyel

A gyűjteményt 1975-ben hozták létre, és a berendezési tárgyak hangulata is a kort idézi. A gyűjtemény anyaga 2000-rel ér véget. A gyűjteményt korábban csak szűk körben és mások is csak előzetes főigazgatói engedéllyel, kísérővel látogathatták. A hidegháború idején a komoly titokvédelmi rendszabályok miatt nem volt egyszerű engedélyt kapni a belépésre, a rendszerváltozás óta valamelyest lazult a szigor. Manapság főleg magyar és külföldi tudományos kutatók, muzeológusok és egyetemisták, a Honvédelmi Minisztériumban, a Honvéd Vezérkarnál, valamint a Magyar Honvédség és a társ nemzetbiztonsági szolgálatok állományában szolgálatot teljesítők kapnak engedélyt a gyűjtemény megtekintésére.