Ki tudja, meddig marad ez így. Újdonságértesítő

A kilencvenes évek egyik legfontosabb elektronikus zenekara, az Orbital új lemezzel kedveskedik azoknak, akiknek tetszett a koncertjük a Balaton Soundon. Az EZ Basic légiesen retrózik, Sufjan Stevens pedig kedvenc rapperünkkel és egy igazi, komoly zeneszerzővel alkotott kiismerhetetlen triót.

s / s / s: Beak & Claw

B

Várakozások: Az s / s / s név három olyan embert takar, akinek s betűvel kezdődik a művészneve: Sufjan Stevens nagyon híres, legalábbis a kritikusok és bloggerek kis világában (mi is szeretjük); Serengeti most már szerencsére kezd legalább egy kicsit híresebb lenni, de megérdemelné, hogy még inkább az legyen, mert nagyon jó; Son Lux pedig nem tűnik úgy, hogy igazán híres lenne, legalábbis én korábban nem találkoztam a nevével. Néha zeneszerzőnek nevezik (mármint a szó "komolyzenei" értelmében), néha beatmakernek; némi YouTube-felfedezőmunka azt mutatja, hogy mindkettőben van valami, plusz még énekel is, illetve valamennyire, valamilyen értelemben popos. (Azt is kiderítettem, hogy ebben a klipjében vannak fehérneműs férfiak és nők!) Az alkalmi, legalább félig-medig szupernek nevezhető grupot még akkor kezdte el csinálgatni Sufjan Stevens és Serengeti, amikor a Dark Was The Night válogatáslemez összehozta őket; aztán bekapcsolódott Son Lux. Továbbá egy-egy számban még Shara Worden (My Brightest Diamond) illetve Doseone is vendégeskedik. A Beak & Claw egy szűk húszperces ep, itt végighallgatható az egész; az nem derül ki a kísérőszövegből, hogy lesz-e folytatása.

Eredmény: Itt aztán tényleg van minden, annyira, hogy valami nagyon hosszú alkalmi műfajmeghatározást kéne gyártani hozzá, sok kötőjellel; csak az a biztos, hogy úgy kezdődne: art-. Rögtön a legelején: szomorkodós és persze némileg - de feltehetően szándékosan - idegtépő AutoTune-éneklés Sufjantól; aztán lassan beszélős alig-rappelés Serengetitől; szomorú alt.pop-kíséret, elrebbenő elektronikus effektekkel; aztán mindez egy emelkedett és szép kórusba torkollik, a háttérben nagyszabás és finoman idézőjelező kis hangocskák - majd a szám végét szinte teljesen szétüti a dob. A későbbiekben azért vannak normálisabb rapbetétek és megjegyezhetőbb dallamok, akár - a szó nem is olyan tág értelmében - poposak is; a kíséret néha hiphopos, indie-popos, vannak jelzésszerű komolyzenei elemek is; máskor a kísérleti elektronika (pl. a glitch) szokatlanabb, de azért körülhatárolt területéhez köthető - de az egésznek a logikája sokadszori hallgatásra is kiismerhetetlen. Ami előszörre refrénnek tűnik, az valahogy aztán mégsem úgy viselkedik; ami átmenetnek látszik, arról kiderül, hogy a szám következő részét mégis inkább ez fogja meghatározni, de ki tudja, meddig marad ez így. Egy idő után már az is meglepő lesz, amikor egy-egy motívum többször visszatér egy számban; mert még amikor a leginkább popos (ez az If This Is Real, amiben Shara Worden egy kis időre még R&B-énekesnőset is játszik), akkor is ott motoszkál bennünk a gyanú, hogy ez végső soron csak átverés, mert ez nem pop és kész. Nehéz erre mit mondani. Pontosabban könnyű azt mondani, hogy jaj, ez ilyen követhetetlen káosz, raktak volna legalább egy kis rendet az s betűsök az ezernyi szertelen ötletük között stb. Ugyanakkor van valami izgató is abban, hogy (szemben oly sok, "meglepetésekre" építő zenével) ténylegesen kiismerhetetlen marad az ep sokadszori hallgatásra; továbbá sok nagyon jó kis részlet hallható itt, akár a dallamokban, rapekben, akár a kíséret irányváltásaiban. A B betű ezúttal azt fejezi ki, hogy lehet, hogy nem jutunk semmire ezzel az ep-vel, vagy akár a végén az jön ki, hogy átverés - de addig is több kalandot kínál, mint a szokatlannak mondott zenék túlnyomó többsége.

Kinek ajánljuk: Rettenthetetlen kalandoroknak. (RA)