Marozsán Erika: Nem volt kérdés, hogy tűzön-vízen át hazajövök

Marozsán Erika interjú a Centrál Színház Cabaret című darabjának fotóspróbája utána 2010. december 22-én
Vágólapra másolva!
A néhány éve Berlint New Yorkra cserélő Marozsán Erikát közel egy évtizednyi ingázás után a Cabaret című musical főszerepe csábította haza Magyarországra. A darabot csütörtökön este mutatják be a Centrál Színházban, ahol Marozsán Erika a Liza Minelli által híressé tett Sally Bowles szerepét játssza Bozsik Yvette rendezésében, Csányi Sándor oldalán. Marozsán Erika hosszú évek óta nem állt színpadon, pedig szerinte a színház olyan katarzist ad a színésznek, amire a film nem képes. Reméli, hogy az előadás provokatív gesztusait a nézők helyükön kezelik, de azt még nem tudja, jelent-e a szerep olyan mérföldkövet az életében, mint amilyen a Szomorú vasárnap főszerepe volt.  
Vágólapra másolva!

- Mikor álltál utoljára magyar színpadon?

- Nyolc éve. Azt is fellépésnek lehet nevezni, amikor a zenekarommal koncerteztünk, de színpadi szerepben utoljára Kaposváron léptem fel, nyolc éve.

- A lemezed megjelenésekor nyilatkoztad, hogy nagyon vársz egy zenés szerepre és egy vállalkozó szellemű rendezőre. Hogy lehet, hogy van affinitásod az énekléshez, a zenés szerepek mégis elkerültek mostanáig?

- Furcsa visszahallani ezt a mondatomat, mert iszonyatosan hálás vagyok Yvette-nek, hogy eszébe jutottam erre a szerepre. Más kérdés, hogy az előadás jó lesz-e - ezt a nézőknek kell majd eldönteniük -, de próbálni nagyon gyönyörűséges volt.

- Más produkció is vissza tudott volna csábítani Magyarországra, vagy kifejezetten az vonzott benne, hogy énekelhetsz?

- Elsősorban Yvette személyisége izgatott, mióta ő előadásokat csinál, követem a munkáit, imádom őket. És persze a Cabaret csoda-darab, úgyhogy ez jó nagy adag kihívás volt. Amikor megtudtam, hogy Keresztes Tomi is játszik benne, és Csányi Sanyi, Básti Juli, Haumann Péter, szóval mikor megtudtam, hogy milyen szuper szereposztás lesz, akkor aztán pláne nem volt kérdés, hogy ha törik, ha szakad, tűzön-vízen át hazajövök.

- Más magyar rendezők nem szoktak keresni?

- Szoktak keresni, de eddig valahogy sose jött ki úgy, hogy el tudtam volna vállalni, mert amikor épp kezdtem volna próbálni, akkor valami olyan felkérésem volt külföldről, amit nehéz lett volna visszamondani, vagy új ügynökségem volt, akik könyörögtek, hogy még egyelőre ne tűnjek el olyan sokáig. Nagyon szeretnék még majd Novák Eszterrel dolgozni, akivel az Új Színházban rengeteget dolgoztam, ő rendezte azt a Koldusoperá-t az Új Színházban, amiben Polly szerepét játszottam.

- A Cabaret miatt most le kellett mondanod külföldi munkát?

- Ilyenkor úgy csináljuk, hogy kikérnek, az ügynökség ezt az időszakot foglaltként jelzi mindenfelé, így nem kapok felkéréseket.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Fotó: Magócsi Márton [origo]

- Liza Minelli teljesen más karakter, mint te vagy; csúnyácska bohóc-alkat, míg te inkább végzet asszonya-típus vagy. Jelentett ez neked nehézséget?

- Egyáltalán nem néztem meg újra a Cabaret-filmet, pont emiatt, hogy ne legyen semmiféle összehasonlításom, és szűz szemmel kezdjek neki a munkának. Emiatt nem is szorongtam, hogy Liza Minelli után most egy ilyen szerepet kell eljátszani. Szerintem abban, ahogy végül megfejtettük Yvette-tel a figurát, ez a bohócság előjön, Liza Minellitől függetlenül. De az is benne van, hogy mi mindannyian bohócok vagyunk, vagyis színészek, kurvák - nem szó szerinti értelemben, hanem hogy a testünkkel-lelkünkkel játszunk.

- Az előadásban elég provokatív gesztusok vannak. Tart valamennyire a stáb attól, hogy erre a nézők rosszul reagálnak?

- A próbafolyamat alatt egyáltalán fel sem merült, mindenki nagyon szabad volt és bátor. De az tény, hogy néha eszébe jut az embernek, hogyha beülnek a nézők, mit szólnak majd hozzá. De azok a nézők, akik értik a darabbeli szituáció mélységét és izgalmasságát, nem fognak megbotránkozni, hanem elfogadják, hogy ez egy világ, ami így működik. Nincs is miért megbotránkozni. A darabban van egy mondatom, hogy én márpedig férfinek öltözöm, Cliff pedig megkérdi, hogy miért. "Mert így tetszik!" Ez az én szerepem mottója is. Ha valakinek nem tetszik, az az ő saját magánügye. Nem a színészi alakításra értem, hanem ahogy gondolkodunk a világról.

- Kettős szereposztásban játsszátok a darabot, de ahogy észrevettem, nincs két fix szereposztás, hanem kombináljátok őket előadásról-előadásra. Ez nem nehezíti meg nagyon a színészek dolgát?

- Igen, ez elég nagy kihívás. Nekem is két főszereplővel kell próbálnom, sőt két Cliff-fel, két Konferansziéval, két Schneider asszonnyal. Mindenki picit másképp játszik, és erre azonnal kell tudni reagálni. Egy jelenet szünetekből, egymáshoz szólásokból áll össze, és nagyon észnél kell lenni, hogy benne maradj a ritmusban. Majdnem olyan, mintha két előadást kellene megtanulni. Nem is kettőt, hanem többet, hatványozódik, mivel mindenki mindenkivel játszik. Ennek technikai oka van, mindenki más színházból érkezik, és hogy a havi előadásszám meglehessen, így kell összeállítani a szereposztást.

Fotó: Magócsi Márton [origo]
Fotó: Magócsi Márton [origo]

- Pár hónappal ezelőtt azt mondtad egy interjúban, hogy különböző életszakaszaidban mindig különbözőképpen ítélted meg, hogy milyen esélyed van külföldön. Most hogy látod a lehetőségeidet?

- Jövő évre van egy-két felkérésem Németországból, úgy tűnik, egy amerikai film is kilátásban van tavasszal. Nem mondhatok címeket, mert mindig titoktartási szerződést iratnak alá velünk, nem lehet semmiről nyilatkozni. Az ősszel csináltam még egy amerikai független filmet, amit pont Magyarországon forgattak, az volt a címe, hogy Styria.

- Lenne olyan élethelyzet, amiben úgy döntenél, hogy visszaköltözöl Magyarországra magyar színpadokon, magyar filmekben játszani?

- Nem akarok nagyon hosszútávon gondolkodni az életemről, de az, hogy most visszajöttem, és színpadon játszom - én nem tudom, hogy másnak örömet jelent-e -, de nekem életem egyik legcsodálatosabb időszaka. Egy színész a színházban tudja összerakni a szerepet, és egy szűk időben tudja megélni azt az élvezetet, amit ez jelent. A filmnél ez hiányzik, ott mindig szegmentált a színész munkája, snittekre darabolódik. Emiatt azt az eufóriát, azt a katarzist, amit jó esetben a színész színpadon megél, a film sohasem fogja tudni nyújtani.

- Nem lepődnék meg, hogy ha a Cabaret után egy színpadi korszak kezdődne az életedben. Szerinted lesz olyan fontos a pályádban a Cabaret, mint a Szomorú vasárnap volt?

- Nem tudom, én a Szomorú vasárnap-ról sem gondoltam forgatás közben, hogy ez nekem mérföldkő lesz az életemben. Szóval fogalmam sincs, majd évekkel később kiderül, hogy van-e ennek bármilyen következménye. Meglátjuk.