Soha sincs késő - idős előadók fiatalos visszatérései

Egy 65 éves angol slágerénekes, akit leginkább egy pár éve újrafelfedezett, eltemetett slágerről ismer a világ, most nemcsak sikeres, de elismert lemezt is szeretne csinálni, melybe beszáll az Arctic Monkeys énekese is. Tony Christie példája nem egyedi, hiszen az utóbbi időben több korosodó előadó is felismerte, ha jól válogatja meg a munkapartnerét, egy teljesen új generációt is megnyerhet közönségnek.

A fentieken kívül számos idős előadó próbálkozott azzal, hogy a fiatalabb nemzedéket is megnyerje magának, közülük többen is ugyanezt a modellt választották, vagyis egy mai, sikeres zenésszel együttműködve készítettek lemezt. Ilyen volt a country egyik királynője, Loretta Lynn, aki 2004-ben, 69 évesen a White Stripes-os Jack White-tal készített egy albumot Van Lear Rose címmel, mely az év egyik legjobban fogadott lemeze lett, és tényleg meg is ismertette Lynn nevét egy teljesen új generációval. Még látványosabb volt a hatvanas-hetvenes évek walesi csalogánya, a leginkább James Bond-filmdalokból ismert jazzdíva, Shirley Bassey visszatérése, aki 1997-ben a brit big beat duó, a Propellerheads History Repeating című dalához kölcsönözte a hangját, és aratott nagy sikert a tőle teljesen idegen elektronikus tánczenei műfajban is. A hatvanas évek brit énekesnői közül aztán kettő a nyolcvanas években tért vissza két sikeres brit popzenekar hívására: Dusty Springfield a Pet Shop Boys, Sandie Shaw pedig a Smiths lemezén tűnt fel, jókora meglepetést okozva.

Dusty Springfield és a Pet Shop Boys - In Private

Kevésbé volt sikeres azonban az ötvenes-hatvanas évek amerikai jófiúja, Pat Boone, aki mindenki általános megrökönyödésére ugyancsak 1997-ben, 63 évesen In A Metal Mood: No More Mr. Nice Guy címmel jelentetett meg egy albumot, mely heavy metál klasszikusok jazzes, swinges átiratait tartalmazta. Boone ugyan hosszú évek után ismét listára került (bár nem a felső rétegeibe...), viszont pont a konzervatív, keresztény amerikai rajongókat döbbentette meg azzal, hogy bőrruhában, fülbevalóval pózolt a borítón. Később Boone úgy nyilatkozott, hogy viccnek szánta a dolgot, melynek aztán nem lett folytatása. Ellenben Boone kollegája, Paul Anka kölcsönvette az ötletet, és 2005-ben Rock Swings címmel jelentetett meg lemezt, melyen ismert slágereket swingesített (többek között a Nirvana, a Bon Jovi vagy az Oasis örökzöldjeit), és egész komoly nemzetközi sikert is ért el vele, utoljára valamikor a hatvanas évek elején lehetett róla ennyit hallani.

Végezetül meg kell még említeni azokat az idősebb énekeseket is, akik duettlemezekkel tettek arról, hogy a nevüket a tizenévesek is megismerhessék. Közülük az obligát példa Tom Jones Reload című albuma, bár a hatvanas évek ünnepelt walesi dalnoka már a nyolcvanas években is jelentetett meg modern hangzású közös dalt az Art Of Noise-zal, és a kilencvenes években is adott ki más, sikeres lemezeket. Az igazi durranás azonban az 1999-es Reload volt, melyen csupa akkori fiatal sztárral popslágerek új, modern hangzású verzióit készítette el. Szerepelt a lemezen a Cardigans, Robbie Williams, a Stereophonics és a Portishead is, a legnagyobb sikert pedig egy új szám, a Mousse T-vel közös Sex Bomb aratta. Főként ennek köszönhetően hatmilliónál is többet vettek a Reload-ból világszerte, amely Jones karrierjének legsikeresebb lemeze lett.

Tom Jones és a Cardigans egy Talking Heads-feldolgozásban

Ehhez hasonlóan duettlemezzel jelentkezett 2004-ben Nancy Sinatra (olyan előadókkal együttműködve, mint Bono és The Edge a U2-ból, aztán Morrissey, Jarvis Cocker vagy a Sonic Youth vezetője, Thurston Moore. Ugyanebben az évben a hatvanas évek egy másik szexszimbóluma, Jane Birkin is hasonló albumot adott ki, a Rendez-Vous című albumon Brian Molko (Placebo), Feist, Manu Chao és Étienne Daho képviselte az új generációt, Bryan Ferry és Francoise Hardy pedig a régit. Aztán a végére egy spanyol példa: a rumba királyának tartott Peret 2001-ben Rey de la Rumba címmel adott ki egy modern hangzású poplemezt, rajta a spanyol pop- és rock legnagyobb sztárjai, mint az Ojos De Brujo vagy Fermin Muguruza mellett David Byrne és Sergent Garcia is képviseltette magát.

Magyarországon annyira nincs hagyománya annak, hogy eltérő generációk találkozzanak hasonló módon a stúdióban, talán Aradszky László nyolcvanas évekbeli visszatérő lemezét említhetnénk meg, melyre az akkor csúcson levő Szikora Róbert is írt két dalt. (Mielőtt bárki is Uhrin Benedeket említené, a kedves öregurat 78 éves kora előtt senki sem ismerte, így nem is volt honnét visszatérnie.) De ki tudja, lehet, hogy nekünk se kell sokat várnunk, hogy mondjuk Koós János Yonderboi-jal megcsinálja élete főművét...