Diszciplínává válna Janet Jackson - heti lemezajánló

Janet Jackson új kiadóhoz szerződött, s ez erősen rányomja a bélyegét legújabb korongjára is, mely frissebb, modernebb és ropogósabb lett, mint két évvel ezelőtti albuma. A festői angol vidéket választotta az elektrodiszkót folkra felcserélő Goldfrapp, míg Erykah Badu hosszabb szünet után villant egy jól sikerült új hiphop/neo-soul lemezzel, melynek ígérete szerint még az idén követni fogja a folytatás. A hazai indie-szcéna egyik vezető zenekara, az Amber Smith eddigi legerősebb lemezét készítette el, s ismét ajánlunk a nemzetközi szintérről is egy új zenekart, méghozzá a Los Campesinos! hetesfogatát.

Goldfrapp: Seventh Tree

Várakozások: A brit Goldfrapp 2005-ös, harmadik lemezével került az igazi sztárok közé: az egyszerre bizarr és szexi megjelenésű díva, Alison Goldfrapp és a háttérbe húzódó Will Gregory elegáns elektropop slágerei az év egyik nagy nyertesévé tették a duót. A bathi születésű Alison Goldfrapp hangját már a kilencvenes években is hallhattuk például Tricky vagy az Orbital lemezein, de ő nem elégedett meg ennyivel, hanem otthonában saját dalokon is kezdett dolgozni. A karrier akkor kapott igazi lökést, amikor megismerkedett Will Gregoryval, és 1999-ben, Alison vezetéknevét kölcsönvéve megalakult a Goldfrapp. A fenséges, monumentális atmoszférájú dalokat tartalmazó első album (Felt Mountain) egy évvel később jelent meg, és szép siker lett. A folytatás, a Black Cherry aztán hátat is fordított a Felt Mountain túlvilági hangulatának, ehelyett az akkor már érezhető elektropop-reneszánsz stílusjegyei érezhetők rajta: a zenében átvette a hatalmat az electroclash-hangzás, így a szintetizátorok és a dobgépek, míg a szövegek is sokkal direktebben erotikus töltésűek lettek. Megmaradtak viszont a bizarr jelmezek és fotók, a Marlene Dietrich-külső és a sajátos képi világú videoklipek, ám jobban kihasználva Alison vonzerejét. A Goldfrapp sikerrel integrálta a saját kis világába az elektropopot, sőt a glamet is, ügyesen ötvözve Alison rajongásával a régi sanzonok iránt, így a Goldfrapp eredetisége továbbra is megmaradt, a mainstreamnek tett engedménye ellenére. Ezután jött a már említett Supernature két évvel később, amely az eddigi legsikeresebb Goldfrapp-lemez lett, és a a Black Cherry elektropopos irányvonalán haladt tovább. Alison azonban már egy ideje sejttetni engedte, hogy újra váltás előtt áll, a Black Cherry-hez hasonlóan.

Eredmény: Szóval, a Goldfrapp egy akusztikus folklemezzel húzott lapot a Supernature 19-ére. Gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy nincs több Ooh La La, sem Strict Machine - Alison testületileg kivonult a diszkóból, hogy újra felfedezze magának a festői angol vidéket. Ezt leszámítva ez mégiscsak észrevehetően egy Goldfrapp-lemez, mely nyomokban megtalálható volt az eddigi albumok nyugodtabb, introvertáltabb dalaiban, és mivel ezekből a legelsőn volt a legtöbb, ezért még talán a Felt Mountain lehetne a legkorrektebb fogódzó, azzal a komoly különbséggel, hogy annak a baljós, bizarr hangulata helyett nyugodt és kellemes atmoszférájú dalokat hallhatunk itt. Az elektronika most nem mászik az arcunkba, hanem könnyed, már-már tavaszias kíséretet biztosít Alison továbbra is egyedi énekhangjának, és észrevétlenül simul bele a hatvanas-hetvenes évek fordulójának brit pszichedelikus folkszínterét idéző zenei körítésbe, melyet gyakran nagyzenekar is kiegészít. Egy kicsit nagyobb változatosság biztosan a lemez javára vált volna, de így is elégedettek lehetünk - amennyiben nem táncolni szeretnénk. Mindenképpen bátor lemez, és bár nem valószínű, hogy megközelíti majd a Supernature eladási adatait, mégis utat mutathat azoknak az előadóknak, akik beszorítva érzik magukat egy skatulyába.

Kiknek ajánlható: A Black Cherry és a Supernature csendesebb dalait kedvelőknek.

Olyan, mint: Ha az Air átrándulna a csatornán, hogy Kate Bush-sal rögzítsen egy bukolikus folklemezt.

(IB)