Amerikai zenei klub a heti lemezajánlóban

Lemezkiadás szempontjából február közepe szinte mindig meglehetősen vérszegény időszak, idén sincs ez másként. Azért jutott a hétre egy meglepetésszerű, erős visszatérés az americana/alt.country műfajban utazó American Music Clubtól. Bob Mould, a Hüsker Dü egykori frontembere jó formát mutat és az ős-emocore egyik ihletőjeként egyúttal példát is a fiataloknak: a kanadai MTV-kedvenc, itt-ott emóba hajló punk-popper Simple Plannek még van mit elsajátítania Mouldtól. A csajvezérletű angol indie-rocker Duke Spirit megőrizte garázsos mosdatlanságát, a Broken Social Scene-ből ismert Jason Collett pedig elkészítette legjobb szólóalbumát. Lemezajánló.

The Duke Spirit: Neptune

Várakozások: A Duke Spirit egy angol kisvárosból, Cheltenhamból származik. Az együttest 2003-ban hozta létre egy lány és négy fiú, zenéjükre leginkább a nyolcvanas évek végének noise-rockja és a kilencvenes évek elejének gitárpop hangzása volt nagy hatással. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy a kvintett távol esik napjaink indie-fősodrától, hiszen teljesen más gyökerekből táplálkozik. Az énekesnő, Liela Moss és társai leginkább a Sonic Youth, a My Bloody Valentine és a Pixies dalain nőttek fel, s ez meg is hallatszik a zenéjükön. Első nagylemezük 2005 májusában jelent meg Cut Across The Land címmel. Az eddig felsorolt előadókon kívül érződik még PJ Harvey és a Velvet Underground hatása is a lemezen. A debütáló korongot egy évvel később Amerikában is kiadták, hiszen ekkorra már több sikeres turnét is lebonyolítottak az óceán másik oldalán. A tavalyi év elején új kiadóhoz szerződtek, majd szerepeltek egy dal erejéig (Mayday) az UNKLE War Stories című lemezén. Az NME 'menő zenészek'-listájának egykori kedvencei tavaly vették fel Neptune című lemezüket, mely a héten került a boltok polcaira.

Eredmény: Az albumot a Queens Of The Stone Age producerének, Chris Gossnak a segítségével rögzítették a napfényes Kaliforniában, bár ez nem hallatszik a végeredményen. Az albumnak inkább afféle családias garázs-blues hangzása van, mely egyúttal dögös és feszes. Ha hasonlítani kellene ezt a kiadványt egy kortárs zenekar korongjához, akkor tán a remek The Kills, és a még remekebb Yeah Yeah Yeahs dolgait említhetnénk elsősorban. Az I Do Believe sejtelmes, rövid intrója után a Send A Little Love Token pörgős art-popja nyitja a lemezt, majd a középtempós The Step And The Walk című dal melankóliája után tudjuk meg, hogy egy igen változatos albummal van dolgunk. Igazán kiemelkedő szerzeménnyel nem találkozunk a későbbiekben sem, mégsem mondhatjuk, hogy közepes vagy gyenge lemezt hallanánk. Elmondhatjuk, hogy a bájos énekesnő markáns jelenléte teszi igazán erőtől duzzadóvá a Neptune-t, mely az utolsó negyedében már-már álomközeli állapotba rántja hallgatóját.

Kiknek ajánlható: A Yeah Yeah Yeahs rajongói a Duke Spirit új lemezével is barátkozhatnak, továbbá azoknak, akik a rockzenét a művészetek felől közelítik meg.

Olyan, mintha: egy New York-i zenekart hallanánk Észak-Angliában fellépni.

(DG)