Sztárok állnak sorban az előszobában

Vágólapra másolva!
Több mint két éve már foglalkoztunk a legfelkapottabb dalszerzőkkel és producerekkel, akiktől a legnagyobb sztárok rendelnek dalokat, és most az újabb generációt mutatjuk be, hiszen jó háttéremberből sosem elég.
Vágólapra másolva!

Dallas Austin - Az R&B zenei ikonja

Dallas Austin igazi slágerszerző, producer. Dolgozott már Michael Jacksonnal, Madonnával és Aretha Franklinnel is. Georgiában nőtt fel, s mint a legtöbb felkapott dalszerző, már igen korán, hét éves korában zenélni kezdett. Kitartó szorgalmának köszönhetően több hangszer mesteri kezelését is (gitár, billentyű, harmonika, dob) remekül elsajátította.

Zenei karrierjét a Highland Place Mobsters nevű kollektívában kezdte a LaFace nevű hiphop cégnél, s itt olyan filmeknek készítettek zenét, mint a Bumeráng vagy a Zsákolj, ha tudsz. Sikereinek sorát a Boys II Men nevű zenekarnak írt dalaival kezdte a kilencvenes évek elején, majd a CrazySexyCool című TLC nagylemez a kereskedelmi áttörést is meghozta neki. Ez az album, melyen producerként működött közre, kilenc millió példányban kelt el, s két Grammyt hozott a zenekarnak és Dallas Austinnak egyaránt.

Ezt követően folyamatosan jöttek a felkérések, főként a soul, az R&B és a hiphop szcéna előadóitól. Dolgozott Kelisszel, DJ Jazzy Jeff & the Fresh Prince-szel, de a legnagyobb slágereit Madonnának (Secret), Anastaciának (Sick and Tired) és a Sugababesnek (Push The Button) írta.

Még 1992-ben megalapította a Rowdy Records nevű lemezcéget kollegájával, L.A. Reiddel, de igazán ismert előadót nem foglalkoztattak e kiadónál. Legnagyobb sikerük az R&B énekesnő Monica nevéhez és annak Miss Thang című lemezéhez kapcsolódik. Később, hogy munkáját megkönnyítse, megnyitotta saját hangstúdióját is, a Darp-ot.

Austin filmes berkekben is ismertséget szerzett magának az amerikai zenés dráma, a Dobszóló producereként, és zenei szerkesztőjeként 2002-ben. Napjainkra az R&B és a popvilág egyik megkerülhetetlen zenei ikonjává vált.