A slágerlistáról a pártlistákra - a popzenéből a politikába

Vágólapra másolva!
November végén miniszterré nevezték ki az ausztrál Midnight Oil együttes énekesét, Peter Garrettet, akinek politikusi pályafutását sokan élesen szembeállítják azokkal a nézetekkel, amelyeket még a zenekara élén képviselt. Garrettnek nehéz lesz összeegyeztetnie politikusi pályafutását a múltjával, de nem ő az egyetlen, aki sztárzenészként ment politikai pályára - összeszedtük a legnevesebbeket.
Vágólapra másolva!

Rubén Blades

Ez a panamai salsa-zenész viszont a fenti kollegáival ellentétben egyáltalán nem váratlan, hogy végül is egy miniszteri bársonyszékben landolt, hiszen fiatalon elvégezte a jogi egyetemet, és kezdetben jogászként is dolgozott. Ezt követően azonban követte Amerikába emigrált szüleit, és New Yorkban helyezkedett el, ahol kezdetben a Fania Records nevű salsakiadónál dolgozott kézbesítőként, de hamar felfedezték zenészi tehetségét is.

Blades a hetvenes években dalszerzőként és énekesként is a salsa legsikeresebbjei közé került, sőt, filmszínészként is bemutatkozott. A következő évtizedre már túlzás nélkül szupersztár, Latin-Amerikában legalábbis feltétlenül, de angol nyelvű albumán is olyan zenészekkel játszik együtt, mint Sting, Elvis Costello vagy Lou Reed. Mindezek mellett is talált időt arra, hogy doktorátust szerezzen nemzetközi jogból a Harvardon és még ki tudja, mi mindenre.

Lényeg az, hogy ő aztán nem az a típusú ember, aki ülne a babérjain (pedig volna min), éppen ezért valahol logikusnak is tekinthető, hogy egy olyan formátumú ország, mint Panama kihasználta, hogy Blades személyében igazi kincs van a tulajdonában. 2004-ben ennek megfelelően ő lett az ország turisztikai minisztere, miután Martin Torrijos személyében egy Amerikában nevelkedett politikus került az elnöki székbe.

A most 59 éves Blades egyébként tíz évvel korábban elnöknek is jelölte magát, de ez a próbálkozása nem járt sikerrel, pedig a szavazatok 18 százalékát kapta meg. Ennek ellenére nem érzi visszalépésnek, hogy "csak" miniszter lett: "Ha az énekléssel turistákat csábíthatnék Panamába, egész éjjel énekelnék" - nyilatkozta kinevezésekor, de erre nem volt szüksége, minden valószínűség szerint ki fogja tölteni az ötéves időtartamot, ameddig a miniszteri megbízatása szól.