Esernyő és szivárvány - 2007 a zenében

Vágólapra másolva!
A legtöbbet hallott sláger idén egy esernyőről szólt, és Rihanna énekelte, míg a legtöbbet emlegetett album címében szivárványokat emlegetett a Radiohead. Persze az Umbrellán és az In Rainbowson kívül történt még elég sok minden a zenében 2007-ben, ezt próbáltuk meg összeszedni nagy vonalakban.
Vágólapra másolva!

Némiképp kapcsolódik az előzőekhez az élőzene feltámadása: soha annyi zenei fesztivált nem rendeztek a világon, mint 2007-ben. A lemezeladások visszaszorulásával párhuzamosan soha nem látott üzlet lett az élőzenéből, melynek pár éve még a halálát jövendölték. Nem csoda, hogy szűk két óra alatt kelt el mind a 135 ezer belépőjegy a világ legnagyobb szabadtéri zenei fesztiváljára, a dél-angliai Glastonburyre, pedig legalább háromszor ennyien próbálkoztak jegyhez jutni.

Hogy ez most múló zenei divat csupán, vagy pedig fokozódni fog a súlypont eltolódása az élőzene felé, arról megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy a lemezeladások folyamatos csökkenése miatt az abból befolyó jövedelem híján a koncertezéssel lehet igazán keresni - leszámítva a reklám- és a filmipart.

Forrás: [origo]

A Bonnaroo fesztivál Amerikában madártávlatból

Az év legjobban várt koncertjei szinte kivétel nélkül fesztiválokhoz kötődtek, és az előadók számára is a legrangosabb dolognak az számít, ha a Coachellán, a Bonnaroo-n vagy éppen Glastonburyben léphetnek fel. Feltűnt egy sereg új fesztivál is, és örvendetes módon ebből a trendből mi, magyarok sem maradtunk ki.

Ha már a Coachellát említettük: nem véletlen, hogy itt lépett újra színpadra együtt a visszatérő Rage Against The Machine és a Crowded House is, amit már csak azért is fontos megemlíteni, mert az év nagymértékben szólt a nagy visszatérőkről.

Bő két évtized után tért vissza egy új turnéval a Police, mely sajnos elkerülte hazánkat, de mindenütt nagyszerű hangulatú, energikus koncerteket adott, és egyáltalán nem mellesleg 2007 legjövedelmezőbb turnéja is Sting, Andy Summers és Stewart Copeland nevéhez fűződik: eddig 212 millió dollárt jövedelmezett. Sikeres volt a Genesis visszatérő turnéja is: Phil Collins és két társa 129 millió dolláros bevétellel a második lett ezen a listán.

Ennyire nem volt sikeres a Smashing Pumpkins visszatérése, már csak azért sem, mert a klasszikus felállásból csak ketten maradtak, ám Billy Corganék legalább csináltak egy új lemezt, melyet meg is turnéztatnak majd, és ennek keretében jövőre Budapestre is ellátogatnak majd. Megtöltötte a stadionokat Amerika-szerte a Van Halen visszatérő koncertsorozata is, míg a Spice Girls turnéja jelenleg is zajlik, méghozzá komoly érdeklődés mellett - kár, hogy a visszatérő kislemezt már nem fogadta ekkora figyelem.

28 év után adott ki új lemezt az Eagles, méghozzá nem is akármilyet: a Long Road Out Of Eden az év második legjobban kezdő lemeze lett a listákon, és pont Britney Spears albumát akadályozta meg abban, hogy a csúcsra repítse vissza a pophercegnőt. (Egyébként az Eagles kizárólag a Wal-Mart áruházláncon keresztül terjesztette a lemezét, csak hogy az év legnagyobb slágertémájához is hozzá lehessen kapcsolni.)

Az Eagles majdnem mindenkit lepipált idén

A végére hagytuk a talán legnagyobb érdeklődéssel fogadott visszatérést, vagyis a Led Zeppelin egyszeri visszatérő koncertjét most decemberben, Londonban. Robert Plant, Jimmy Page és John Paul Jones mellett a már elhunyt John Bonham fia, Jason Bonham helyettesítette apját a dobok mögött. A koncert remekül sikerült, és milliók reménykednek abban, hogy jövőre turné is követi majd.

Volt idén egy szuperkoncert is: a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztető, az egész világot behálózó Live Earth-koncertsorozatot a helyszínen és tévéközvetítésekben a becslések szerint kétmilliárd ember látta, igaz, üröm lehetett a szervezők örömében, hogy legalább annyian nevezték feleslegesnek, mint hasznosnak.